Németh János kerámikusművész kiállítása (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg1988, 1994)
NÉMETH JÁNOSNAK Ahogy a gyermek kréta, szín, vonal játékával formálja látomását, amit az ősemlékezés sugall, s ocsúdó lelke friss napsugarán lát, s bár a világot újraképzeli, amit létrehoz, örök — emberi — Úgy gyúrtad a kezessé tett anyag göröngyeit szép, értelmes formába; emberhasznúvá tetted az agyag közönyét őseid, s magad szavára: eszközül véve korongod, kezed, égetvén puha földből cserepet. Nem volt elég, mi csak hasznodra van: végtelen változata az edénynek; új módokat kezdtél kíváncsian, hogy azt fejezd ki, ami benned éled, és kiléptél, megcserélve birtokod, a térbe, nem tudván, mi várhatott. A térben kínálkoztak a falak, hívott a nagy forma, az önmagában megnyugvó mű, a művészi alak, mely mozdulatlanságából kiszárnyal, és olyan ép marad széthullva is, mint a remekre koptatott kavics. A tér tiéd. De vele be ne érd! Ne hagyd kővé dermedni ifjúságod! Hogy növény lehetsz, ne add semmiért, nevelj lombot, erősíts törzset, ágat; hazai földben vesd meg gyökered, s hagyd benned játszani a gyereket! Keresztury Dezső