Szilágyi Ildikó, Szilágyi Ildikó, Kókay Krisztina (Esztergomi Vármúzeum, Esztergom, 1995)
Szilágyi Ildikó legszívesebben a rezet veszi kezébe, hogy a kalapácsa alatt, vagy a pisztolyok lángjában a képzeletében formált alakra idomítsa. Az anyagot és az alakítás technikáit az évszázados múltú ötvösművészet megannyiszor felhasználta már. A mai ötvösnek ezeket a technikákat teljesen birtokába kell vennie és ezen felül még valami újat, többet is fel kell mutatnia. A kezéből kikerült tárgyakon a kor bélyegét, mondhatnánk stílusjegyét kell felismernünk ahhoz, hogy igazából magunkénak érezhessük őket. A szép forma, az esztétikum és a funkció, a valamilyen használati célnak való megfelelés egysége jellemzi az iparművészeti tárgyak legsikerültebbjeit. A forma és a funkció egységének kutatása teszi izgalmassá Szilágyi Ildikó edényeit, a tálakat és tányérokat, dobozokat és vázákat is. A mai ötvös nyersanyaga ipari termék. Precízen, tizedmilliméter pontossággal hengerelt lemezek, szabványos méretűre húzott csövek. A művész kezéből kikerült tárgyakon mégis kalapácsütéseinek nyomát keressük, hogy igazolja nosztalgiánkat az autentikus értékek után. Ilyen értéknek tűnik — talán mert egyre ritkább — az anyagot formáló kéz is. Szilágyi Ildikó tárgyain mindenütt nyomonkövethetjük a míves megmunkálás, az anyaggal való belsőséges kapcsolat nyomait. De nem tagadhatjuk meg a művésztől, hogy a rendelkezésre álló nyersanyagot annak természete szerint alakítsa a lemezt lemezként, a csövet cső mivoltában. Szilágyi Ildikó tányérjain a különböző keresztmetszetű csövekből, egymás mellé forrasztva alakul ki a szerves világ organikus formáit idéző díszítés: csövek, mint a szálfák mikroszkopikus szállító edényei, derékbatört nádtorzsák a vízparton vagy a frissen vágott tarló ezernyi egymás mellett álló csövecskéje. Dekoratív rend ez, és ha az edény alján sorakozó rézcsövekbe néhány szál virágot tűzünk, könnyedén funkciót is találunk hozzá. Ékszerek kavicsból: először szokatlannak tűnhet, azután pedig túl közönségesnek. Pedig egyik sem. Szilágyi Ildikó ékszereiben a kavics nemesen egyszerű formáival, természet alkotta szépségével magától értetődő módon illeszkedik a réz foglalatba a láncok és kapcsok együttesébe. Olyan ékszerek alakulnak így ki, amelyek archaikus szépségűek és a természetben talált formákat a művész által köré épített keretben hangsúlyozzák. Újabban nagyanyáink századeleji világát idéző apró figurák, piciny óraszerkezetek kerülnek Szilágyi Ildikó ékszereinek kereteibe. Talán ilyenek lehettek volna a pop art medaillonok. Nosztalgiánk visszhangzik itt, egy letűnt kort idéz meg előttünk néhány tárgyi utalással egy erőteljes művészegyéniség. Úgy érezhetjük, a tárgyakban egyszerre van jelen a kedves, nosztalgikus hangulat és egy csipetnyi fintor is: igazi, modern műalkotások ezek. TÖLGYESI JÁNOS