III. Tatabányai Őszi Tárlat (Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány, 1995)
kilencvenes évek Magyarországán örvendetes jelenségként értékelhető a folyamatos kultúrközvetítő, a koncepciózus művészettámogató tevékenység. Kivételesnek és különösen érdekesnek minősíthető, ha mindez egy olyan, mélyebb hagyományok nélküli, látszat-alapokra épített, napjainkban megrázkódtató válságokkal sújtó városban tapasztalható, mint Tatabánya. Természetesen itt is vannak a művészetet, a kulturális-művészeti életet hátrányosan és drasztikusan befolyásoló, felháborító mozzanatok, mint például a rangos városi galéria, a Kernstok Terem közelmúltban történt likvidálása, de szerencsére a Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány által kifejtett korántsem probléma és zökkenőmentes mecenatúra a pozitív tényezőket, az elismerésre méltó jelenségeket gyarapítja. Az alapítvány ezúttal harmadik alkalommal rendezi meg a városban élő-dolgozó képző- és fotóművészek Őszi Tárlatát, s ezzel mintegy azokat a művészeti tradíciókat élteti tovább, amelyeket még egy másik rendszer kezdett lázas igyekezettel felépíteni a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején. A harmadik tatabányai Őszi Tárlatra is szabadon jelentkezhettek amatőr és hivatásos alkotók, képzőművészek és fotósok. Az anyagot - szigorúan és kizárólagosan a minőségszempontokat mérlegelvén - szakértőkből álló zsűri válogatta. Mint a korábbi években, legfontosabb tanulságként most is azt állapíthatjuk meg, hogy a város fotósainak működése, munkássága, egyenletesen magas színvonalú, s hogy ezen ágazat termésének jelenléte nélkül a városi kollekció kissé szárnyaszegetté válna. A festők, a grafikusok, a szobrászok munkái között - bár ez a konklúzió csak a mennyiségi mutatókra érvényes - a táblaképek dominálnak, de fontos alkotások kerülnek közönség elé minden ágazatban. E sorok írójának szubjektív vélekedése szerint ezúttal Bánfi József olajképei, Krajcsirovics Henrik tusrajzai, Lévai Ádám litográfiái, Sipos Mariann és Szunyogh László kisbronzai, Varkoly László pasztellsorozata érdemel kitüntetett befogadói figyelmet. És a tárlat talán legfontosabb, kiemelkedő jelentőségű alkotásaként Varga Bencsik József nagyméretű különös kollázsművéről, a Képkaptárról emlékezhetünk meg. Mindeme művekből, a szerteágazó művészi törekvéseket tükröztető összképből nem alakul, nem alakulhat ki a városhoz, vagy a régióhoz szorosan kötődő, pontosan és plasztikusan kidomborodó, kitapintható jegyekkel jellemezhető képzőművészet. A kapcsolódásokat sejtető szálakat a fotósok munkáiban lelhetjük meg, akik a körülvevő jelenségekből.