Honfoglalás 1100 (Békés megye, 1996)

M­A. f J Magyarország a gondokkal és reményekkel teli, dolgos hétköznapokat az önbecsülés és a vendégvárás örömét hozó ünnepnapok sorával szeretné emléke­zetessé tenni ebben az esztendőben. Tizenegy évszázad zúgott el azóta Európa népei fölött, hogy a besenyői veszedelem elöl menekülve a magyar honfoglalók a Kárpátok medencéjében új és végleges hazát találtak. A folyóvölgyeket és rövid időn belül a hegyvidékeket is benépesítő elődeink a Nyugat felé tartó népván­dorlás utolsó szakaszában a legmélyebben sorsdöntő, kivételes jelentőségű választás elé kerültek: a széthullóban vagy éppen megerősödésük kezdetén lévő európai hatalmak versengése közben kellett új otthont teremteniük a Duna- Tisza táján. A honfoglalók és a nyomukban járó nemzedékek példásan vizs­gáztak, kiálltak a történelmi fejlődés által diktált, különösen nehéz próbák sorát. Első fejedelmeink, nagy uralkodóink hamar felismerték, milyen példákat kell követni, hogyan kell az államalapítással, a nyugati kereszténység felvé­telével együtt a letelepült nép egész életét, szemléletét gyökeresen átformálni. ,a­z atyai szigor és a szeretet jegyében folyó országépítés, a távolba tekintő törvény­­alkotás, a megyerendszer megszervezése, a latin nyelvű oktatás korai megjele­nése s még számos vívmány nyomán a Magyar Királyság belesimult az európai államok sorába. A nagy átalakulás visszafordíthatatlan voltát még a ránk zúdult csapások is igazolták. Amikor a tatárok 1241-ben végigpusztították hazánkat, maradt elég erő és képesség a gyors újjáépítéshez, a városokat is meg­alapozó várrendszer megteremtéséhez. Mi, Békés megye 1100 évvel későbbi polgárai, a nemzet sorsát mindmáig meghatározó honfoglalásban és népünk azóta megtett történeti útjában a ma­gunk múltját, a mi szűkebb hazánkban küzdő-vérző és munkálkodó generá­ciókat is m­egbecsüljü­k. Ahogy Árpád és utódai vállalták a magyarság sorsát megfordító döntéseket, az élet megalapozását, a mi elődeink a maguk világában ugyanazt tették. Az országnak ezen a részén szinte hagyományosan több volt a feszültség, gyakoribb a pusztulás, feszítőbb a lemaradás, mint hazánk fej­lettebb, szerencsésebb tájain. Szent István halála után nyolc évvel itt még pogánylázadás tombolt, de Szent László uralkodása alatt már templomok sora állott. A tatárjárás tájunk népét csaknem kiirtotta, de a XV. században már virágzott a gabonatermesztés a népes falvakban, s felépült a Körös-Maros közének jelképszerepet betöltő erőssége, a gyulai vár. Rettenetes pusztítással, elnéptelenedéssel, a táj elvadulásával járt a tájunkon 129 esztendőn át tartó török hódoltság, de a XVIII. század első felében megindult az újabb honfog.

Next