Képzőművészek Gulácsy Lajos Egyesülete (Budapest, Gulácsy Galéria, 1996)

Minden eszméhez tartozik egy közeg... Minél elvontabb az eszme, minél elvontabb a közeg, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy elképzelhetetlen legyen az ismétlés... " Soren Kierkegaard Nem válnak valóra a sötét jóslatok. „A táblakép halott!" - kiáltották a jövőbelátók. És valóban. A század közepére az új vizuális műfajok mind nagyobb szeletet hasítanak ki a képzőművészet privilégiumát jelen­tő területekből, sőt bevonulnak magába a képzőművészetbe is. A „hand made" kezd az avitt szinonimájává válni, vagy olyan perifériákra szorul, mint a berendezés, installáció készítés. Összemosódnak a határok, interdiszciplináris műfajok születnek. A számítógépek nyomdákat vezérelnek, a nyomatok tökéletesek - tízezer Vincent Van Gogh egy óra alatt. A multiplikáció diadala - a sokszorosított sztárfotó maga a mű. A művészet használható legyen, mint egy cipő - harsogja Rauschenberg. A kiál­lítások hangárokba vonulnak, az event-ek happeningek lakásokba vagy színpadok köré hívják közönségüket. A kiállítótermek átalakulnak vagy bezárnak - a káosz teljesnek látszik. Sokan megrettennek. Mások - főleg fiatal művészek - nagy lendülettel vetik magukat a kísérletekbe - sokan közülük maguk is a kísérlet tárgyává válnak. Aztán újra tisz­tulni kezdenek a kontúrok és lassan elül a csatazaj. A „fogyasztható művészet" elfogyni lát­szik, a fűrészport széthordtuk a kiállítótermekből a cipőnk talpán, a lassan olvadozó zsír­plasztikák a hagyomány részei lettek. A közösségi művészet eszméje, közösség híján ismét kísérletté zsugorodott. Maradtak a magánmitológiák. „Frissen festve!"... „Plein air"... a nyolcvanas évek csoportkiállításai már nem moz­galmak, csupán kivonulási kísérletek az önmeghatározásra. Az eredmények, ha közvetet­tek is, letagadhatatlanok és fontosak. Szokatlanul nagyméretű táblaképek születnek a nyol­cvanas években és a plasztikák is újra ízlelgetik a nemes anyagot. Márványpadlós kiál­lítótermek nyílnak, spotlámpák és elektronikus csodák őrzik a fehér falakra aksztott nagy táblákra rótt ősi jeleket. A barlang falába mélyülő vonal mágiája éledni kezd, a sámánok ereje nőni látszik. A figyelem a hand made felé fordul, a festmény, a szobor megmaradt kul­tikus tárgynak. Minél tökéletesebb technika segíti a pszeudó,az ál­ eredeti létrejöttét, az ere­deti, az egyetlen hiteles annál fontosabbá válik. Egy Van Gogh csendélet fontmilliókért kerül kikiáltásra az aukción. Kierkegaard gondolata maradandónak bizonyult. Az eszme léte a közeghez van rendelve­­ és a képzőművészet kitüntetett helyzetben van. Ha a képet leakasztották a falról, emlékképek maradhatnak, de a mű nincs többé. A maradandóság ősi vágya úgy tűnik, elválaszthatatlan a művészettől. Új galéria nyílik. Tizenöt művész szemléletben, korban szinte a művésztársadalom metszete. Művészi hitelességük összetartozásuk, egyszersmind szuverenitásuk záloga. (1996)

Next