VÁRhely negyedéves folyóirat (Sopron, 1996)

­ Szerencsésnek érzem magam, hogy a Washingtonban élő Gereben Istvánt megismerhettem, hiszen számos politikai döccenőn segített át. Fölbecsülhetetlen munkát végzett Amerikában azért, hogy mentse a kommunizmus üldözötteit, be­folyásolja az amerikai kormányok véleményét, évtizedeket áldozott szerteágazó küz­delmeire. Az őt ért támadások miértjeinek magyarázata nem az én feladatom! Hasz­nosnak véltük a támogatást, mert végre egy jól fordított válogatásból tájékozódott az angolszász világ, és az emberi jogok felett kufárkodók tárgyalóasztalára ezt a kötetet cáfolhatatlan tanúvallomásként lehetett odatenni.­­Az Emigrációs írás Évében, 1975-ben Szörényi Éva, Los Angelesben élő színész­nő azt javasolta a távolba szakadt honfitársainak, hogy "Ital helyett könyvet!" aján­dékozzanak. Milyen hatása volt ennek tíz-, tizenöt év múltán ? - Megjelenésünk tizedik esztendejében fordultam másodszor az olvasókhoz, hogy az évi három alkalommal, 480 oldalon, 1200 példányban nyomtatott folyóiratunkat támogassák. Ekkoriban függesztette fel működését három évtized után a párizsi Irodalmi Újság, a müncheni Új Látóhatár negyven esztendős múlttal fejezte be ténykedését, gyakorlatilag egyedül maradtunk a porondon. Látva és megelőzve az egyre fojto­­gatóbb közönyt, 1992-től, a 36. számtól Zalán Tibor költővel, budapesti társszer­kesztővel erősítettük lapunkat, majd hozzánk csatlakozott Jankovics József hun­­garológus olvasószerkesztőnek. A Szivárvány első találkozóját 1990-ben rendeztem Csobánkán (25 kilométerre Pesttől), azóta ezt évenként ismételjük: 1994-ben az ötödiket Márai Sándor munkásságának jegyében, mert írói, emberi magatartása pél­damutató számunkra. Létrehoztuk az M. Szivárvány Alapítványt, és szándékunk sze­rint az emigráció fóruma, illetve a kisebbségben keletkező irodalmi értékek gyűjtő­helye szeretnénk lenni, maradni. A magyarországi demokratikus átalakulás nem úgy alakult, hogy ne kelljen tovább perlekednünk a polgári társadalomért, és ebben a köztes állapotban most is feladatunknak tekintjük a bő másfél évtizeddel korábban fogalmazott célkitűzéseink megvalósítását: szolgálni az egyetemes magyar irodalmat! Negyedik rész SZÁZ ÉVNYI KÜZDELEM UTÁN - „KIVÉGZÉS": KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Háládatlan fejezet túl korán „értékelni" a befejezett múltat, hiszen még nem gyó­gyultak a sebek, fájdalmasak az emlékek. Különösen nehéz a veszteseket szóra bírni, mert a „vae victis!" barbár gyakorlata a végsőkig harcolókat, de leginkább a túlélőket sújtja: 1993 decemberének végén, 100. évfolyamának küszöbén megszűnt a KMV! A nyugati főleg az észak-amerikai magyarság legolvasottabb hetilapjának két szer­kesztője (1985-től irányították a tennivalókat) nem akart külön-külön nyilatkozni, de együtt válaszoltak mindahány kérdésre. Fr. Ligeti Angelus és Fr Kiss Barnabás fe­rencesrendi szerzetesek, tehát számos tekintetben feladatuk, kötelességük betartani bizonyos szabályokat. A távoli eseményekről maguk is csak annyit tudtak, mint az érdeklődő olvasók ál­talában, nevezetesen azt, hogy 1894. október 24-én a clevelandi Szent Erzsébet VÁRhely 71

Next