Czinke Ferenc festőművész-grafikus (Budapest, 1997)

Közelítések Utak Czinke Ferenc művészetéhez Egy nagyívű tanulmány megírására, amely feldolgozná Czinke Ferenc majd ötven éves művészi pályafutását, egy katalógus-előszó, bár nem szűkös, mégis korlátozott terje­­delmi keretei között nem vállalkozhatok. Ezért csak moza­ik­szerűen rögzítem a gondolataimat a kiállító és életkorát tekintve jubiláló művészről és munkáiról. Talán csak kö­rözve a lényeg körül, de keresve az utakat, amelyek Czinke Ferenc művészetének megértéséhez vezetnek. Igen, először is én magam szeretném e művészetet értelmileg és érzelmi­leg elsajátítani, hogy ezen keresztül ismertethessem meg másokkal. - Magatartás, vállalkozás, alkotás -Mint minden művész, Czinke Ferenc esetében is feltehető a kérdés: vajon a művekben megfogalmazott vállalások kifejeznek e egyfajta erkölcsi magatartást? Továbbá, hogy e magatartás, e moralitás hitelesíti e a művek szakmai perfekcióját, vagy a bravúros kifejezés csupán efemer, üres manírnak bizonyul az idők során? Megpimpósodik e a leszüretelt szőlő leve, vagy nemes óborrá érik? Czinke Ferencet, mint embert lehet szeretni vagy nem szeretni. Fel lehet sorolni az erényeit, számba lehet venni a hibáit, a tévedéseit. Érdekek szerint lehet dicsérni vagy kárhoztatni egyes cselekedeteit, hiszen egyikünk sem ma­kulátlan, a biblia szerint is esendőek - hadd ne mondjam: bűnösek vagyunk mindnyájan. Az emberi magatartás, cselekedet erkölcsössége és az alkotóművész moralitása nem azonos fogalmak, bár hosszú távon e kettő között lévő túl nagy distancia hiteltelenné teheti az alkotói magatartás moralitását is. Czinke Ferenc eddigi pályája immár megle­hetősen "hosszú táv", és ennek alapján elmondhatom, olyan morális művész, akinek munkáit személyes magatar­tása is hitelesíti. Ennek a moralitásnak az egyik legfőbb forrása, hogy mindenkor felvállalta elkötelezettségeit: a szülőföldje, származása, a világról vallott nézetei, gondola­tai iránti felelősségét. E magatartás másik jellemzője a hatni akarás és a hatni tudás, a világ megváltoztatásának akarása. Talán a pályája elején festői vonzalmakat tápláló művész ezért is választotta meghatározó tevékenységi formája, terepeként a grafikát, mert ebben a műfajban jobban érvényesülhetett ez az azonnali hatni akarás, itt pri­­mérebb módon fogalmazhatta meg érzelmeit, gondolatait, a világról vallott nézeteit. Számára nagyon fontos a mű gondolatisága, a képi kifejezésbe sűrített jelentésesség. A sokszorosított grafika mellett a primérség okán kedveli kitüntetett módon az egyedi rajzot (valamint a frissességet úgyszintén megőrző, vegyes technikával készített munká­kat), mert ezekben még a technikai, sokszor bonyolult eljárások sem fékezik a gondolati-érzelmi protuberanciá­kat. Ahhoz a nagy grafikus nemzedékhez tartozik, amelyik többek között megteremtette, kialakította a nemzetközi rangú magyar illusztrációt, ezt a sajátos "magyar" műfor­mát,amely intuitív módon (és nem narratíven) közvetíti az eredeti mű gondolatiságát,akként, hogy közben teljes érté­kű vizuális élményt jelent szemlélője számára. Sőt éppen Czinke Ferenc

Next