Domokos Géza festőművész kiállítása (Parlament Galéria, Budapest, 1997)
Amikor Gauguin elindult Tahiti szigetére, hogy megváltsa önmagát, Renoir, a pályatárs, kicsit gúnyosan jegyezte meg: „Les Batignolleban is remekül lehet festeni!” Mindkettőnek igaza volt a maga szempontjából. Gauguint örökös bolyongásra késztette a vágy, hogy megtalálja az elveszett paradicsomot. Renoir viszont önmagában hordozta a paradicsomot. Késői öccsük, Domokos Géza remekül tud festeni a maga Les Batignolle-jában, azaz Budapesten, amely mégis maga az univerzum. Nem kell kilométerek ezreit megtennie, hogy megtalálja a maga elveszett paradicsomát. A paradicsom ugyanis itt is „el van veszve” valóban fölösleges egyetlen lépést is tenni miatta. Mindenki rájön erre, akinek van bátorsága a maga „lesbatignolles” behatároltságát a mindenséggel mérni. Domokos Gézának van bátorsága, mert nem csupán álmodozni képes, hanem álmodni is. Domokos Géza gyanakszik a valóságra, tehát álomvilágot teremt, amely minden gyanún fölül áll. Álmai viszont a legvalóságosabb elemekből szövődnek össze. Hogyan is írta André Breton A közlekedő edények című nevezetes dolgozatában? „A jövendő költője legyőzi majd a cselekvés és az álom között fennálló jóvátehetetlen ellentét lesújtó érzését. Átnyújtja az összegubancolt gyökerű fa pompás gyümölcsét, és meggyőzi azokat, akik megízlelik, hogy egyáltalán nem keserű. " Nos, Domokos Géza művészete is eme megjövendölt gyümölcsök egyike immár. Egyáltalán nem keserű, noha kétségkívül kesernyés. Amilyen az élet. De mindig élni segít és sohasem életkedvet szeg. Nem csak azt a távot képes mérni, ami lélektől lélekig ível, de azt is, ami a lélek és a dolgok közt feszül, sőt még azt is, ami a dolgokat és a Mindenséget elválasztja. Segítség a létezésben, mert - és itt már Illyést idézem - „az egyik végletet sem engedi el. A valóság és a valóságfeletti közt ebbe is, abba is szívósan belefogódzva áll elém. Kettéfeszítve magát a közt, amely köznapian olyan érthető, hogy említésre sem méltó, s a közt, ami kifejezhetetlen, ami szökkenést kíván az elmének is, túl a logikán, a hasznosságon.” Domokos Géza álmai nem nyomasztóak. Nagyon is derűsek. Karikírozza a világot, de nem karikatúraszinten. És nagy-nagy szeretettel, valamint derűvel, ez a derű hiánycikk manapság. Kedves pályatársam, Juhász Ferenc írja valahol: „Századunk művészete, így képzőművészete is, tömve van rohanással és rémülettel, feszültséggel és gyásszal, sivársággal és gyűlölettel, vihogással és vigyorgással, dühvel és tudatos bandzsítással, kajánsággal. Domokos Géza műveiben is sok a kajánság, de ez korántsem a gyűlölet és a düh kajánsága, hanem az indulatok feletti bölcs harmóniájáé, amely játékos kedvében még heccelődni is ráér. A filozófiai sugallatú szóviccekkel, szekreációkkal éppúgy, mint a kissé groteszk képekkel. Művészetéről az egyik kiállításának vendégkönyvébe ezt írtam: grotexkluzív. Ez a már-már valóban exkluzív groteszkség alapos emberismeretet tételez fel. ... Elhangzott a Fészek Művészklub Domokos kiállítás megnyitóján 1990-ben; megjelent a Képes 7 1990/48. számában 1990. December 1. DOMOKOS GÉZA : A SZERENCSE GYERMEKE DOMOKOS GÉZA // // / / / FESTOMIVESZ KIÁLLÍTÁSA PARLAMENT GALÉRIA Budapest, V.: Kossuth L. tér 9/a, 1997. szeptember 4. ■ október 1. Nyitva : NP 10-18 b-ig.