Györfi Sándor (Budapest, 1997)
GYÖRFI SÁNDOR Jász-Nagykun-Szolnok megye művészeti életének meghatározó személyisége Györfi Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművész. Karcag szülötte. Budapesten tanult, majd bejárta Görögország, Olaszország, Svédország múzeumait, művésztelepeit, tanulmányúton járt Közép-Ázsiában, Egyiptomban és az Egyesült Államokban. Mindent élénken megfigyelt, szemével és kezével „megtapasztalt" (főként az archaikus korok szoboremlékeit), de e hatásokat átszűrte egyéniségén és eredetiségre, csak rá jellemző formanyelvre törekedett. Kíváncsisága, tudásszomja ellenére sem jutott soha eszébe, hogy elhagyja szülővárosát. Atavisztikus érzések, szálak kötik ide: paraszt és csikós ősei szellemi és tárgyi hagyatéka. Műterme, öntőműhelye is Karcagon van, de az Alföld két városában ugyancsak ő alakította ki a régi-új technika, a viaszelveszejtéses eljárás „csodakemencéit". 1978-tól művészeti vezetője a Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Szimpozionnak, majd 1982-től a Mezőtúri Alkotótelepnek. Kevés olyan szobrász volt (van) a magyar képzőművészetben, aki már 27-30 éves korában iskolát teremtett, méghozzá nemzetközi viszonylatban. Korai szobrainak modelljei karcagi, nyírségi, mezőtúri parasztemberek, de csak az indítást, az élményt adták ősi mozdulataikkal, naptól, széltől cserzett arcukkal, erőteljes alakjukkal, Györfi művein mitikussá nőttek, általánosultak. Később a klasszikus témák megjelenítésében újszerű formai megoldást alkalmazott, kihasználva a viaszelveszejtéses technika adottságait. Érmei, plakettjei újfajta térélményt tükröznek, szabálytalan, amorf alakjukkal, a pozitív-negatív játékával, a felületek áttörésével. 1973 óta vesz részt kiállításokon. 1980-tól rendezte meg önálló tárlatait Karcagon, Szolnokon, Debrecenben, Szekszárdon, Nyíregyházán... 1980-ban készült első köztéri szobra, a Ménesek emlékére (Karcag). Ezt követte, körülbelül negyven monumentális szobor és faldíszítő relief Karcagra, Szolnokra, Mezőtúrra, Nyíregyházára, Kisvárdára, Máriapócsra, Debrecenbe, Budapestre és New York-ba. Történelmi, művelődéstörténeti monumentumaira eleinte a józan realizmus és az emelkedettség összhangja volt jellemző (Győrffy István portrészobor, Karcag). Újabb köztéri szobrain (pl. a szolnoki Magyar Golgota c. II. világháborús emlékművén, vagy a Lakatos Arankával közösen készített debreceni emlékművén) szokatlan formai megoldásokkal, lírai expresszionizmussal fejezi ki a szóban elmondhatatlant: az idegen célokért harcoló kisemberek értelmetlen halála, közösségi áldozatvállalása és megdicsőülése feletti megrendülését. Dr. Sz. Kürti Katalin művészettörténész