Műemléklap - Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 1997)
10 Az épületeknek is megvan a maguk sorsa. A Magyar Építész Kamara elnökétől, Callmeyer Ferenc úrtól kaptuk az alábbi levelet és fényképeket, amelyeket örömmel teszünk közzé - emlékezet-frissítőül az idősebbeknek, okulásul azoknak, akik nem emlékezhetnek azokra az időkre. A „Műemléklap” I. évfolyam 10. számában Józsefváros műemlékeiről esik szó. Olvasom a Szent Rókus kápolna ismertetőjét. Az alábbiakat szeretném hozzátenni a történeti hitelesség igényével: Budapest kis ékszerét, a Szent Rókus kápolnát 1956. novemberi harcokban az interveniens szovjet hadsereg célpontnak tekintve súlyosan tönkre tette. Mint a mellékelt 1957. májusi fényképek már beállványozott állapotban, a torony ideiglenes lefedésével mutatják, a rekonstrukciót azon nyomban el kellett kezdeni. A város helyreállítására vonatkozó segélylyel elsősorban meg kellett akadályozni, hogy a kápolna áldozatául essék a vallástalan szemléletet támogató városrendezési sepregetésnek, vagyis a lebontásnak. Még azon év tavaszán kaptam az IPARTERV-ben a feladatot, hogy elkészítsem a rekonstrukció terveit. Tervtárban ehhez nem kaptam segítséget, a kápolna tervei hiányoztak. Egy régi, 1890 körüli fénykép volt egyetlen segítségem a rajzok elkészítésében. Kihasználtam az alkalmat arra, hogy a második világháborúban megsérült, majd eltávolított szobrokat is pótoltassam. (Kiváló, de már elfelejtett szobrászok készítették!) Ekkor készült el a régi bejárati előépítmény helyében egy kosárívű kőkeretes bejárat és a térbe mélyesztett íves lépcső. A virágvályú oldalára felvésettem az 1956 feliratot, ebből még bajom is származott. Sürgősen át kellett vésetni 1958- ra - 1957-ben! A kis kápolnát később, 1964-ben újabb veszély fenyegette. A Blaha Lujza térre kint tervpályázati kiírásban a Főváros akkori vezetése célzást tett a kápolna esetleges lebontásának mérlegelésére, amennyiben az a rendezés útjában áll. A tervpályázat I. díját nyertem el, tervemben a kápolna megtartásáért kiállva a gyalogos forgalmat a plébánia vonalában átvezettem az épületen. Egy városrendezési pályázat eredménye: megmarad a Szent Rókus-kápolna. Fotó: Callmeyer Ferenc 1956-os harcok utáni állapot: 1957 májusa. Fotó: Callmeyer Ferenc MOZAIK GONDOLKODOM, tehát... Az utóbbi idők, de főleg ennek az évnek sűrű sporteseményei irányítják rá figyelmünket a kellően eddig nem értékelt sportlétesítményekre. Igaz, a Hajós Alfréd tervezte margitszigeti sportcsarnok szerepel a műemlékjegyzékben, de nem ismerjük igazán a sportstadionok, fedett teniszpályák, lovardák építészeti értékeit. A fedett lovaglópályák közül minden bizonnyal a legértékesebbek egyike az alcsúti kastélyparkban áll. („Természetesen” nem funkcionálisan, lovardaként használtuk, hanem a kastélyparktól leválasztva, az ottani tsz magtáraként működött.) ... avagy hogyan látom én a SPORTLÉTESÍTMÉNYEK MŰEMLÉKI SORSÁT? Ez egy igen korai (1900-as évek legelejéről származó) monolit vasbeton csarnok, melynek vázát tizenkét vasbeton keret adja. A keretek lába a külsőben támpillérként jelenik meg, míg a nyeregtetősen kiképzett áthidaló elemek belül tűnnek föl. Ez a megoldás az úgynevezett helyzetváltós elrendezés. Az épület korai jellegét a kitöredezett sarkokon szemlélhető vasszerelés is bizonyítja, ahol a szerelőgömbacél helyett még lapos vasat találunk. Az épület nem védett. Nem kevésbé érdekesek az acélszerkezetű lovardák sem. Ilyet kettőt is építettek a honvédség számára Örkényben. Elég nagyméretűek voltak, 20x60 és 30x140 m alapterületűek. A tereket lapos ívű lamellás acélrács fedte, hatásában a híres későgótikus maulbronni kolostor parlatóriumára emlékeztet. (Legutóbbi városvédő műsorában Ráday Mihály is foglalkozott egykori honvédségi lovardákkal.) Faszerkezetű, három csuklós keretek alkotják az ügetőpályán épített lovarda vázát, melyet ifj. Paulheim Ferenc tervezett 1930- ban. Fedése deszka és eternitpala. Amint látható, volna mit keresni - és találni - a műemlékvédelemnek a sportlétesítmények területén is, amelyek tiszteletreméltó helyet foglalnak el csarnok-építészetünk világában. Ugyanígy szükséges elemzés alá vonni először a főváros stadionjait is. Kíváncsi lennék, van-e egyáltalán valahol terve vagy bontási dokumentációja a Fradipálya egykori faszerkezetű lelátóinak, amelyek nagyon figyelemreméltóak voltak a maguk nemében. Egy négyzetméternél kisebbet - SEM! Vajon mit szólna hozzá a kedves olvasó, ha egy reggelre kelve azt látná, hogy a legszebb, legrangosabb műemlékeinket - mondjuk a Mátyás templomot vagy a Parlamentet - reklámok plakáterdeje borítaná el? Ha Buda barokk polgárházai, az esztergomi székesegyház, vagy a keszthelyi Festetics-kastély oldalára ragasztott papírról tudná meg, hogy milyen fogkefét, hajápolót vagy videót ajánlanak neki a mindenáron hirdetők? A kérdés voltaképpen az, hogy a reklám és a művészeti-történeti emlék hogyan fér meg egymás mellett és együtt. Hol van létjogosultsága a reklámnak és milyen mértékben, milyen méretben, milyen tartalommal helyezhetők el? Ha visszapillantunk a magyar építési törvényalkotás hatvan éves múltjára, talán feleletet kapunk erre a kérdésre is. Ugyanis az 1937. évi VI. törvénycikk 338. paragrafusa már rendelkezett a hirdetőberendezések tilalmáról, amikor kimondta, hogy azok nem alkalmazhatók műemlékeken, műemlékszerű épületeken, közparkban és zártsorú beépítésmódnál még az élőkert kerítésén sem. Hatvan évvel később az 1997. évi LXXVIII. törvény védi az épített környezetet, de a reklámok tilalmáról nem szól, csupán azok építési engedélyeztetését írja elő, ha a reklám mérete az egy négyzetmétert meghaladja. A műemlékvédelem új 1997. évi IV. törvényének 10. paragrafusa már-talán a hatvan évvel ezelőtti példát is figyelembe véve - úgy rendelkezik, hogy reklám műemléken és a világörökség területén nem helyezhető el! Ez természetesen vonatkozik a politikai reklámplakátra is! E törvény 1998. január 1-én hatályba lépett. Ha összevetjük a két törvénynek a reklámokkal kapcsolatos rendelkezéseit, a két rendező elv a valóság görbe tükrében úgy működik, amint ezt Ráday Mihály legutóbbi városvédő műsora szemléletesen érzékeltette, hogy az esztétikai környezetszennyezés bizony nem kíméli a műemlékeket, és a világörökségre sincs tekintettel. Az egy négyzetméter alatti reklámok színes összevisszaságában, a műemlékházfalakat elborító reklámokkal felvenni a harcot. „Conquijote"-i feladat! Mégis, talán LEHET, NEM KELL, és ha ez sem elég, MUSZÁJ tenni ellene. Van már a hivatalnak is sikerélménye, akkor, amikor az Andrássy út palotáiról néhány tucatnyit sikerült eltávolíttatni. Reméljük, hogy a műemlékek és a világörökség területén a törvényt megkerülni szándékozók, a törvény előírásainak megszegői - hasonlóan az Andrássy úti példához - belátják tévedésüket és nem várják meg a hatóságok bürokratikus eljárásait, büntető szankcióit. A XX. század végén talán nem pusztába kiáltott szó a TÖRVÉNY, és betartása minden jó szándékú jogkövető polgárnak és vállalkozónak egyaránt érdeke. ITT négyzetméterre tekintet nélkül, sőt formától és mérettől függetlenül is TILOS reklámozni, azt pedig ne gondolja SENKI, hogy EGY NÉGYZETMÉTER ALATT SZABAD!! Vizy László - Császár László rovata -