Varga Győző tervezőgrafikus (Budapest, 1997)
VARGA GYŐZŐ A TERVEZŐGRAFIKUS A bölcsességnek sokféle meghatározását adta már meg az emberi gondolkodás tudománya. Ennek a sokféle meghatározásnak azonban minden korban volt, s maradt egy közös magva: azt gondolták és mondták bölcsnek, aki tisztába tudott jönni saját magával, aki tudta önön határait, s volt ereje ezekhez a határokhoz igazítani vágyait és szándékait. Ezért gondolom, hogy nem hízelgés és nem nagyotmondás, ha Varga Győző tervezőgrafikusi életművét áttekintve azt mondom róla: bölcs ember peuvreje ez. Ráadásul egy különösen nehéz terepen. Mert mit tehet a kiszolgáltatott tervező művész, akinek a megrendelője szab feladatot? Semmit. Semmit? Dehogyisnem tehet! Megtanulhat egy fontos szót: azt, hogy nem. Hogy nem vállal bármit. Hogy nem vállal idegen stílust, csakis a magáét. Varga Győző klasszikus irodalmi alkotásoknak adott testet - kötést, fedelet, illusztrációt. Hanglemezborítókból is csak a komoly muzsika korongjaihoz valókat választott megvalósítani. Plakátokból pedig egyetlen fajtát: a színházi estékre hívogatót. És mit ért el végül is Varga Győző evvel a bölcsességgel, evvel a visszafogottsággal? Ha „korunk szavára" hallgatva a zsebében kotorásznék, azt kellene mondanom, bizony semmit, szegény maradt, mint a magyar értelmiség legnagyobb része. Ha azonban nem a vagyonát számlálom, hanem a munkásságából biztosan fennmaradó alkotásokat, bizony mondom, pont fordítva áll a helyzet, Varga Győző gazdag ember. Mindent megmutathat amit csak csinált és büszke is lehet mindenre. Pedig százakra megy az opusainak száma mindegyik műfajában. Kikutatva őket a könyvespolcainkon, a lemeztárolókban, számba véve emlékezetünkben, újra meg újra meg kell állapítanunk. Varga Győző tervezőgrafikusi munkásságából teljesen hiányoznak a „megbocsátani való" zsengék: magasan kezdett eleve, és máig bírja szusszal. Ez a magas kezdés a maga idejében, az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején egyszerre rombolt és teremtett tradíciót az emblématervezésben és a könyvillusztrálásban egyfelől, aztán a hanglemezborítók világában a másik oldalon. Amikor megint lehetett arculatot tervezni, vezérmotívumokat, emblémákat komponálni, mindjárt olyannal kezdődhetett a sor, mint a Magyar Helikon Könyvkiadó fontos figurája, Varga Győző telitalálata. Vele valami nagyon fontosra talált rá: az egyszerűségre, a kevés eszközzel sokat elmondás titkára. Arra a szolid biztonságra, amely a reneszánsz óta a könyvcsinálás, a tipografálás főszabálya, s amit alkalmazva - például az Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv, Az ész trónfosztása címlapján, kötésén, borítóján - Varga Győző könyvtervezői és könyvillusztrátori munkásságának nyugalmas, szép egyensúlya létrejött. Éppen ez, a mű megértéséből fakadó formateremtés képessége volt az a tulajdonság, amelyik még a hatvanas évek legelején Varga Győzőt másik választott műfaja, a hanglemezborító megújítójává tette. Szerencséje is volt, persze, hiszen az ő pályakezdése egybeesett a magyar hanglemezgyártás megindulásával és első nagy vállalkozásainak kibontakozásával. A szerencse azonban, tudjuk, azokhoz pártol, akik felkészülten várják. Varga Győzőt se véletlenül „találta" meg a Bartók-életmű összkiadásának hatalmas tervező-grafikai feladata: akkorra már igen jó opusok voltak mögötte - például a Cantata profana szarvasos - vagy Kodály Háry Jánosához tervezett humoros borítója. Tipográfiai formáló ereje elérte azt a pontot, amelyen a tervező grafikus rendszert alkotni képes, amikor úgy kerülnek ki a keze alól a sorozat azonos ritmusú tagjai, hogy arcuk mégis mindig, minden darabon más és más lehet, a szó átvitt, tipográfiai és valóságos értelmében. Még nem szóltunk Varga Győző grafikusművész munkásságának igen fontos eszközéről, a rajzról. Ebben tanítómestere Barcsay Jenő volt. Pedig ezen alapszik szinte egész tevékenysége: montázsain is, fényképes-betűs kompozícióin is rajzoló módjára teremt egyensúlyt a tónusértékekkel, a tiszta metszésű vonalakkal. Azaz avval a két eszközzel, amivel később plakátjainak képi-grafikai világát is felépítette. Ez a grafikai világ, tegyük hozzá, nem csupán témájánál és tárgyánál fogva színházhoz kötött, hanem szervesen színházi lényű. A darabot ugyanis nem mint olvasmány-élményt fogja meg és adja viszsza, hanem mint komplex térbeli játékot, mint színpadi cselekményt/látványt. Ezeken a plakátokon látni, mennyire „színházi ember"-ré volt képes válni a színházak számára plakátokat tervező Varga Győző. Akire, aligha véletlenül, lényeglátó rendezők a plakát megkomponálásán túl az előadás terének elgondolását is rábízták időről időre. Megkerülhetetlen kérdés végezetül, hogy ez az évtizedek hosszan folyó bölcsen mértéket tartó munkálkodás termett e megfelelő súlyú méltánylást mesterének. Kicsivel hátrébb olvasható lesz Varga Győző életrajza. Benne az elismerések listája. Tessék megszámolni. Tessék körülnézni. Tessék gondolkozni. Horváth György Magyar Nemzeti Galéria h. főigazgató