Kortárs Magyar Üvegművészet (Győr, 1998)

Magyarországon a 60- as évektől követhető nyo­mon az a törekvés, amelynek eredményeként az üvegművészet és a képzőművészet között lehetővé vált a szabad átjárás, sőt az üvegművészet speciális területe a képzőművészet részévévé, az üveg, vala­mint a különböző üvegmegmunkálási eljárások a képzőművészet anyagává és technikájává váltak. A stúdióüveg- kísérletek, amelyek eredendő célja az anyagban és az üvegmegmunkálási módokban rejlő tartalmi, formai, nyelvi lehetőségek kutatása, vala­mint az építészettől, a konkrét egyedi megformálású dísztárgyaktól vagy az ipari használati tárgyalkotás­tól való részleges, majd teljes elszakadás volt, mára a képzőművészeti kifejezés eszközkészletét gazda­gítják. Jelen kiállításunk célja a mai magyar üvegművészet azon törekvéseinek bemutatása, amelyekben az üvegmű önálló képzőművészeti alkotás, ahol az üveg mint ezek létrehozására alkalmas anyag, a leg­különbözőbb üvegmegmunkálási eljárás pedig mint céltudatosan alkalmazott speciális művészeti kifeje­zési eszköz jelenik meg, vagyis ahol az üveg a szob­rászat vagy festészet anyaga, technikája és tárgya. Az üvegművészet területén tevékenykedő művé­szek közül azokat kértük fel a kiállításon való részt­­vételre, akiknek munkásságában, művészetében a képzőművészet ágára együttesen jellemző szellemi­művészi forma jut kifejezésre, így a tárlaton az üvegszobrászat­ és festészet legutóbbi időszakban elért eredményeiről, illetve a kortárs magyar üveg­művészet jelenlévő alkotóinak képzőművészettel való szoros kapcsolatáról, sajátos szobrászati- festé­szeti technikáiról, egyéni művészeti felfogásmód­járól, tematikájáról, formavilágáról és személyes stílusjegyeiről kapunk képet. A tiszta szobrászati felfogást képviselők többnyire síküveget használnak, amelyből több réteget ragasz­tanak tömbbe, majd csiszolással alakítják ki a végle­ges formát, mint Bohus Zoltán, Gonzáles Gábor, Lukácsi László, Vida Zsuzsa és Gaál Endre, vagy a kiállításon ezúttal nem szereplő Ioannidou Thomas. Bohus Zoltán síkgeometrikus alapformákkal — kör, trapéz, téglalap - dolgozik. A fokozatosan kisebbe­­dő vagy szélesedő üvegrétegek egymáshoz adásával nemes arányú, egyszerű mértani testeket formál. A több rétegen áthatoló és közéjük rejtett fólián tük­röződő- visszaverődő fény a szobortesten áthaladva fiktív belső tereket ír körül. Bohus Zoltán illuzóri­kus terei régmúlt korok monumentális építészeti emlékeit (A kis kapu, 1998), misztikus atmoszférá­ját, magas szellemi kultúráját, a fény lenyűgöző erejét (Aurora II, 1997) idézik meg. Az üvegtesteken áthatoló fény mágikus terekre bontja, vagy kozmikus rendet sugalló egységbe fűzi a geometrikus alapelemekre lecsupa­szított formát. Hasonlóan egyszerű, tiszta nyelven szólalnak meg Gonzáles Gábor alkotásai, amelyek ritmikusan ismétlődő természeti jelenségek absztrakciói — a tenger hullámzása (Hív a tenger, 1997), naplemente a tengeren (Tengerbe merülő napfény, 1991), a nap és a hold egymásra vetülése (Nap- és egyenlőség, 1997). Műveiben a fény egyenletesen áramlik vagy tompán elnyelődik a test belsejében. Lukácsi László egymáson elcsúsztatott, egyetlen formai elem megsokszorozásával alkotott Legyező­jének (1998) felületén a halk ütemben felerősödő­­elhalványodó fény határait élénk színű, finom vonalak hangsúlyozzák, festői fényhatással gazda­gítva a redukált formát. Vida Zsuzsa hajlítással, mélysötét, vagy kontrasztos színhasználattal, a fekete- fehér síküvegcsíkok felü­letének lágyításával, összeolvasztással alakítja csi­szolt- polírozott üvegszobrait („Idol” cím nélkül, 1997; „Totem” az én bogaram, 1998). Azonos forma sztereotip ismétlődéséből — egymás­ra rétegzett és egymással szembeállított, tört végű derékszögekből — épülnek fel Gaál Endre nagy­méretű szobrai (X/202, 1997; X/2033, 1998; X/2034, 1998). Műveiben elkerülhetetlen ütkö­zéseket, kereszteződéseket, találkozásokat és elválá­sokat, élesen eltérő irányokat látunk, amelyek a mérték tragikus és végleges elvesztését, vagy a személyes lét töredékességét, az egyéni sors, a valóság vagy az ideák törékenységét szimbolizálják. Az öntött üvegszobrok nagyszerű példái Buczkó György és Melcher Mihály kiállított üvegplasztikái. Melcher Mihály emblematikus tömörségű, az em­beri élet ősképét idéző formái (Yin- ház, 1998; Yang- ház, 1998) mélyértelmű, jelentésgazdag, ugyanakkor végsőkig letisztult művek. Ház­­lényei a tökéletes, a hiánytalan, a kész és megformált, a megoldott dolgok, a kiérlelt rend szimbólumai. Buczkó György formái (Megtört egyenes, 1994; Függesztett jel, 1994; írott jel, 1998; Feltámasztott kör, 1998) a tört lét, a zárt élet, a múlandóság, a megbomlott harmónia apokaliptikus jelei. Bravúros, ahogyan a művész megfékezi indulatait és páratlan érzékenységgel megramálja e nagyméretű gesztus- jeleket, amelyek a lét mágikus erőinek múltba veszését szimbolizálják, megkövesedett intésekként jelennek meg előttünk. Pattantyús Gergely Emlények című sorozatából bemutatott munkái egészen másként fogalmazzák meg múlt és jelen kapcsolatát. Gyertyatartó emlék

Next