Somogyi György (Pécsi Horvát Színház, 2000)
Ma már úgy tűnik nekem, mintha Somogyi Gyurit évtizedek óta ismerném, pedig még egy éve sincs annak, és a következő kifejezést dicsekvésként mondom , hogy a barátomnak tekinthetem. Persze ismertük egymást korábbról is,de barátságunk - meglehetősen szokatlan módon - egy New York-ba tartó repülőgépen kezdődött. Kevés idő áll itt most rendelkezésemre annak a nem kevés véletlenszerű eseménnyel megtűzdelt, különös történetnek az elmondására, ami megmagyarázná, hogy a sors miként rendelt minket megbecsült ingyenutasokként arra a repülőgépre. Talán csak annyit erről az útról, hogy egy hét múlva a Nagy Mormongolyó birtokosaként és jó barátokként tértünk haza. ( Egyébként az európai képzőművészek közül csak mi ketten birtokoljuk a Nagy Mormongolyót !) Somogyi Györggyel meglehetősen különböző habitusú emberek vagyunk, s ráadásul festőként is igen különböző utakat járunk, ami barátságunkat olyan furcsává teszi,mint amilyen a jóságos Mikulásé és a verekedős Cyranóé lenne.(Önökre bízom, hogy kitalálják, melyik szerepet melyikünkre osztottam.) Talán éppenez a különbözőség az oka annak, hogy néha el-elcsodálkozom fantasztikus képességein. Például senkit nem ismerek, aki olyan kiváló megfigyelőképességgel, szeretetten humorérzékkel, és előadói intelligenciával lenne megáldva, mint Ő. Mindezen tulajdonságai mögött egyetlen igen fontos képesség rejlik: a figyelemé, amelyet talán pontosabb lenne szellemi éberségként meghatározni. Hihetetlenül fontos ez egy olyan ellenséges világban, amely a hozzánk hasonló embereket körülveszi. Mert itt már édesmindegy, hogy Mikulás valaki, vagy Cyrano. Avult, szemétrevaló szerepnek tekintendő mindkettő az öszszes hasonló szereppel együtt. Azokéval, akik számára a kultúra nem áru, mint ahogy anyánk sem és a hazánk sem az - hanem felnevelő, felemelő és megtartó erő. Azokéval, akik számára talán még a mű sem elsősorban áru, hanem hisznek annak önmagában való értékében. Azokéval,akik számára a művész lét nem az amúgy virtuális piaci szabályok diktálta trendek által kialakított mozgásforma, hanem mondjuk úgy: a Középpont, Isten, az Út, a Szent Grál, illetve önmagunk keresése. Somogyi György éppoly jól tudta, mint én, hogy a hozzánk hasonló avult utolsó mohikánok már semmibe nem kapaszkodhatnak, csak egymásba. Valószínűleg ezért érezte fontosnak létrehozni a békéscsabai, érdi, szentendrei és szigetszentmiklósi festőkből álló Patak Csoportot. Nem tudom, hogy a névadóban őt kell-e tisztelnem, de Somogyi Györgyre nagyon jellemzőnek érzem. Mert a patak mindig barátságos és a vize tisztább, mint a nagy folyóé. A Patak Cső-