Szkítiától Pannóniáig, A Nemzetközi Zománcművészeti Alotóműhely kiállítása a Magyar Millennium tiszteletére (Kecskemét, 2000)
Bevezető jelentette, hogy a szóban forgó személy (vagy közösség) nem keresztény, hanem csak annyit, hogy nem judeo-krisztián. Jól értsük meg: a judeo-krisztianizmus szóhasználatában „pogánynak“ minősült az is, aki keresztény volt ugyan, de nem zsidóból lett kereszténnyé. Mindezt tudnunk kell, különben nem értjük meg, miért minősítik honfoglaló őseinket a mai napig „pogánynak“ a judeo-krisztianizmus emlőjén nevelkedett egyházi és világi szaktekintélyek, jóllehet pontosan tudják, hogy a honfoglalás kori (1000 előtti!) sírok legjellegzetesebb melléklete a mellkereszt. Ami egyértelműen jelzi, hogy a szentistváni térítést megelőzően a kárpátmedencei magyarság meghatározó rétege keresztény volt. Ennek a kereszténység-típusnak I. Endre királyunk tiltó rendelkezése „jóvoltából“ pontosan ismerjük a nevét is, amelyet a hazai szóhasználatban - legalábbis a XI. század közepén - hívei és ellenzői egyaránt alkalmaztak rá. Ez pedig így szólt: „szkíta népi-nemzeti szertartásrend“. (Eredeti, ragozott formájában: „scythico, gentili et ethnico ritu“.) Szarvasutunkon a múltba tartva, ott tisztább képet kialakítani igyekezvén így végül mégiscsak a jövőben kötöttünk ki. Ez a kereszténység-típus ugyanis — nevezhetjük bátran „szkíta kereszténységnek“ - semmiféle „kiválasztottság“ ürügyén nem szentesít emberirtást. Csakis az egymásért folytatott harc jogosságát ismeri el, és már a Kr. e. IV. századtól folyamatosan üzeni képjeleivel , hogy a győzelem legmagasabb foka az, amikor a rászorulókért — szélső esetben ellenségeinkért is! - teljes, feltétel nélküli áldozatot tudunk hozni. Ennek az életviteli stratégiának a nyomait látjuk az ún. „szentistváni fordulatban“, ennek az érvényességét nem érTámogatóink: Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatala Nemzeti Kulturális Alapprogram Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tették meg vagy nem voltak hajlandók elismerni Szent István ellenfelei, köztük a két legelszántabb, Koppány és Gyula. Nem az volt a gond velük kapcsolatban, hogy „pogányok“ lettek volna, hiszen - mint azt elsősorban Erdélyi Balázs korszakalkotó felfedezései nyomán ma már pontosan tudjuk — mind a ketten ugyanolyan keresztények (azaz zsidó-keresztények) voltak, mint Vajk István. Csakhogy Koppány kereszténysége - avar előzmények után - a salzburgi érsekség alá rendelődött, Gyuláé pedig a konstantinápolyi pátriárka alá. Jellegzetes pre-trianoni helyzet alakult ki így a Kárpát-medencében az ezredfordulóra. Szent Istvánnak pedig elképesztően rövid idő alatt sikerült elérnie, hogy önálló magyar keresztény egyház alakuljon itt, az egész keresztény világban máig páratlan jogkörű apostoli királyi főséggel. Csakis így, ebben a kivételezett helyzetben vállalhatta a magyarság a maga emberiség-mentő (halálos ellenségét, Káint is emberré nemesítő) küldetését, amelyet „egy ezredévi szenvedésben át becsülettel teljesített - egészen a jelen, a Krisztus utáni második ezredfordulóig. Köszönet illeti a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely hazai és külföldi vendégeit, amiért megértették és magukévá tették ezt a nem könnyen érthető, még kevésbé könnyen vállalható programot, és legjobb tudásuk szerint igyekeztek megfelelni neki egy, két, illetve három nyáron át érlelt munkáikban. Kecskemét, 2000. július 28. Pap Gábor művészettörténész, a N.Z.A. főmunkatársa