Téli Tárlat (Váci Madách Imre Múvelődési Központ, 2000)

M­­­O­R­Z­S­AE­LŐSZÓ­ Advent van. Várakozunk. Várakozunk, valószínűleg életünk egyik legmisztikusabb évében, 2000-ben. Persze észre sem vettük, hogy ez az év milyen különleges, legfeljebb az év kezdetén, amikor teljesen át kellett állnunk a dátum­ írásban. Pedig ez a 2000 egy évezredzáró év. Nagy-nagy jubileumok is csatlakoztak hozzá. A kereszténységé, a magyarságé. Észrevettük-e? Ünnepeltük-e? De, ami ennél fontosabb: átéreztük-e? Mint annyi minden, ez is később fog eldőlni, később fognak "dolgaink bizonyosodni". Évek múltán visszatekintve biztosan fontosnak látjuk majd ezt az évet, most legfeljebb villanásai lehetnek e fundamentális esztendőnek. Amelyben a maga sajátos helyén a művészetnek nagy jelentősége volt és van. A művészet emlékeztet, figyelmeztet, "figyelemfelhív", de a művészet mindezt az érzelmeken keresztül teszi. A művészet emocionális jellegére pedig nagy veszély leselkedik. A "gyorsuló idő", a digitalizáció immár olyan határjelenségeket hoz létre, melyekről ma még nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy művészet-e vagy sem. Érzéseink, megérzéseink lehetnek. A bizonyosság a későbbi idők tarsolyában van. Ma legfeljebb sejtéseinkre, intuícióinkra, ízlésünkre, műveltségünkre, nyitottságunkra, intelligenciánkra vagyunk hagyatkozva. Ez nem minden, ám nem is kevés. Mindenesetre kell ahhoz, hogy érzékeljük a művészetnek tartott, érzett jelenségeket. Itt Vácon is. Ahol hosszú évek óta több műteremben, műhelyben értékes alkotómunka folyik, s jó, ha évente néhány alkalommal, mint most ezen a téli tárlaton is együtt mutatkoznak be a művészek. Persze ez sem egyszerű. Egy ilyen "kiállítás" nehezen válik igazi kiállítássá. A kiállítás egy szellemileg is tudatosan felépített - igenis­­ mű, tevékenység, itt azonban - s persze minden esetben az ilyen kollektív bemutatók esetében - nem volt előre tudható, hogy ki milyen művet ad be, s így természetesen sok a véletlenszerűség. Ám mégis egy ilyen kiállítás mutat egy közérzetet, mutat egy lelkiállapotot, valamiféle helyzetképet. S mutatja azt is, hogy ki-ki mit tart fontosnak megmutatni magából és magáról. Most ez a váci összkép változatos. Sokféle lelkiállapot ábrázolódik, sokféle hangulat. Jelen van a táj vonzása, jelen a mitológia és sok esetben az egyéniséget jól tükröző felfogás és feldolgozás. Jó, hogy itt van Vác város doyen­je, jó, hogy kiállítanak a legjelentősebb művész-személyiségek, jó tehát, hogy kevés a hiányzó. Reméljük a továbbiakban is csökken a megosztottság. A fentiekkel együtt egészséges jelenség, hogy több generáció is jelen van, s hogy változatos a technikai paletta is. Képek, plasztikák, rajzok, grafikák, fotók láthatók, képzőművészet, némi iparművészet. A szemléleti szélesség, tágasság jelei is megmutatkoznak, a lazább, oldottabb festőiségtől, a minuciózus alaposságig. Van, aki a lendületes ecsetkezelésben, indulatgazdag megjelenítésben látja a művészet lényegét, s van aki a minden apró részletre figyelő szemléletben. Van aki azt kívánja láttatni nézőjével, amit ő is lát és saját élményét kívánja megosztani velünk, s van aki többet bíz ránk - a nélkülönözhetetlen nézőre -, hogy egyéniségünknek megfelelően értelmezzük, érezzük művét. Mindegyik megoldásnak, s mindegyik alkotói attitűdnek helye van. A művészet legyen a szabadság birodalma (is), miközben életünk amúgy is a rabságok sokaságában telik. Vác fontos centrum­a "Budapest-közel" művészeti életének. A patinás város, a szép elhelyezkedés, a látványos környezet inspiráló erejű, melynek most indirektebb hatását érzékeljük. S ez nem baj. A "váciság" ne a formális leképezésből, hanem az átélt mély benyomások feldolgozásából álljon. S ha ez hiteles, s nem hamis, akkor "élvonal". Ez a Téli Tárlat egy "munka-kiállításnak" tűnik, olyannak, amely arról ad számot, hogy tehát kit mi foglalkoztat, így 2000 adventján. Várakozunk. Van, akinek a hit a törvénye. Mi elfogadjuk, hogy "Ars mihi lex". "A művészet a törvényem". Ám a kettő nem zárja ki egymást. Sőt. Feledy Balázs

Next