Adorján Attila (Budapest, 2002)

ADORJÁN ATTILA A harmincas éveiben járó művész, aki előbb Gyémánt László művészeti iskoláját, majd a Képzőművészeti Egyetemet végezte el, 2002-ben telepedett le Budapesten. A fővárosi művészeti életben évek óta jelen van. Eddigi munkásságának áttekintésére nyílt lehetősége annak, aki láthatta 2003-ban azt a kollekcióját, amelyet Virág Judit Mű­terem Galériájában mutatott be. A művész reális alapokon nyugvó munkássága az Amerikában indult fotórealista törekvésekkel mutat rokonságot. Környezetének egy kiragadott cikkelyét olyan módon ábrázolja, hogy az így leképzett valóság a vásznon az eredetinél szinte tökéletesebb formát ölt. Úgy helyezi atmoszférába a személyeket és tárgyakat, hogy szinte azok körében érezzük magunkat. És mivel az általa ábrázolt környezeten fennkölt ünnepélyesség uralkodik, magunk is átlényegülünk. Talán ez a legfőbb értéke Adorján Attila művészetének, hogy teret enged belső vágyaink álomszerű megvalósulásának. Hiszen az eltalált perspektívák, az áradó dinamizmus, a rendezettség és légies tisztaság mind egy jobb világ rekvizitumai, amelyre valamennyien vagyunk, vágyakozunk. Adorján Attila nem csupán egy tárgy - legyen az egy piros táska, vagy egy kanapé - térbe helyezését oldja meg művészi igényességgel, hanem mint további festményeit szemlélve kiviláglik, ő elsősorban az emberről beszél. Fontos említenem, hogy évek óta figyelemmel kísérem a művész alkotómunkásságát. Láttam tőle historizáló felfogású képsorozatot is, amelyet az érsekvadkerti templom megrendelésére, magas színvonalon oldott meg. Balassagyarmati és rétsági közintézmények számára készített monumentális munkái éppen úgy magukkal ragadtak, mint Vaszary János tengerparti képeit idéző színgazdag kikötő­ ábrázolása. Adorján Attila a klasszikus értelemben vett festőművész, úgy anyaghasználatát, mint művészi kifejezési eszközeit tekintve. Úgy érzem, jól sáfárkodik a reá bízott talentummal és valamennyiünk tudati, lelki gazdagodására hasznosítja tehetségét. MAT­ITS FERENC | mű­vészett­ö­r­ték­é­sz

Next