Merítés a KUT-ból VI. Gráber Margit festőművész emlékkiállítása (Haas Galéria, Budapest, 2002)
A grafika volt Gráber Margit művészetének egyik meghatározó műfaja, felvidéki és németországi tartózkodásának idején is. Kezdettől fogva vallotta, hogy a legmodernebb festői irányzat is csak a rajztudás tökéletes elsajátításával közölhet hitelesen. Ez hozzátartozik a mű hűségéhez. Véleménye szerint a természetelvű festészetben a rajz annyi, mint íróember számára a gondolat. Ezért a lényeges jegyeket hangsúlyozva, elhagyja a natura esetlegességeit. Mondanivalójában, ember- és természetközpontúság tekintetében mindvégig következetes volt. A berlini időszak a kimenekült magyar művésztábor összekovácsolódásának szakasza is. Czóbel Béla, Berény Róbert, Tihanyi Lajos, Kernstok Károly tartoztak baráti körükhöz. Az 1920-as évek végére már hagyományokkal rendelkező expresszionizmus a közlés, a kifejezés intenzitásában érintette a festőt. Művészete egészén azonban a francia iskolázottság hagyott maradandó nyomot. Kifejezésmódjához és temperamentumához közel állt. Az a mértéktartás, ami még a Vadak munkáiban is fellelhető, számára hiányzott az expresszionizmusból. Természetes, hogy a korszellem és stíluseszme, a tematika hatása alól éppen a művészek nem vonhatják ki magukat, amint azt a Mennybemenetel és az Utolsó vacsora is tanúsítják. A kubizmus kellékei is felvillannak művein, ám kerülte a szerkezetességet. A mesekönyvbe illő látványt nyújtó városka, Wertheim am Main újabb feltöltődést jelentett Gráber Margit alkotói fantáziájának. Olajképeket, pasztelleket, rajzokat készített a domboldalról, várromról, a Tauber folyó partjáról. Ez a sajátos világ majd néhány évtizeddel később Szentendrén újraértelmeződik. E néhány év alkotói vallomásaival 1923-ban, a Helikon Galéria tárlatán ismerkedhettek meg az érdeklődők. „Fiatalos, magabízó, öntudatos szellem rugalmassága, örömteljes éleslátása érzik az aláfűzött, tömör színek harmóniáiban, az erős kézzel kovácsolt formákban. A szabad természet, kanyargó utak, házcsoportok szépségeit bontogatja ki előttünk vásznain. A víz, a vegetáció, az ég, a házsorok festői értékei felfokozva, mozgalmas elevenséggel jelentkeznek, talán lírai látás eredményeinek nevezhetnénk mindezeket..." - állapítja meg Bálint Aladár katalógus-bevezetőjében. 1924-ben a művészpár hazatér Budapestre. Nyaranta kedvteléssel dolgoznak Nagybányán, télen Párizsban. A varázslatos bányavároska már 1918-ban feltárult Gráber Margit előtt, s ő is örök visszatérő lett. Érzékeny kolorittal vitte vásznaira a Veresvízre vezető utat, a Zazar partját, ihletett szénrajzain a vidék tájformái bukkannak elő: Zazar-parti házak, Nagybányai utca, Veresvíz, Nagybányai házak. A második művésznemzedék tagjaként igyekezett magába szívni elődei álmát, elhivatottságát. „Azok közül a városok közül, ahol megfordultam, Nagybánya nőtt legjobban a szívemhez. Sokszor feltűnik emlékezetemben a nagybányai halottak napja és a Kereszthegy tövében lévő temető a kék alkonyatban, gyertyafényben.... A hosszú estéket barátainkkal: Jándi Dávid, Korda Vince, a Mund házaspár, Kmettyék társaságában töltöttük." Rendszeres párizsi látogatásainak köszönhetően Cézanne és az akkori kortárs festők eredményeit, leszűrt tapasztalatait építette munkáiba. Piktúrájukkal rokonságot érzett. Végletes túlzásoktól, szélsőségektől mentes festői fegyelem és etikus alázat a művészet iránt. Mindez ott rejtezik Gráber Margit talentumában. Itt, a „festészet fővárosában" úgy találta, hogy hazaérkezett. Akkorra Nagybányai utca - 1920-as évek - szén, papír, 62x46,5 cm Nagybánya 1924 körül - balról a harmadik, kalapban Perlrott Csaba Vilmos, tőle jobbra ül Gráber Margit