Kényelem Comfort (Budapest, 2004)
Kényelem Kényelem Elhangzott a kiállítás megnyitóján Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenon-Iűt Terem, 2004 Takács Szilvia és Horváth Roland képzőművészek a megtévesztés és varázslás nagymesterei. Kényelem című kiállításuk látszólag berendezni s így megkönnyíteni kívánja életünket, akárhova nézünk ugyanis, mindenhonnan ismerős tárgyak köszönnek felénk, teáskannák és ágyak, levetett ruhadarabok és magukra maradt lámpaburák. Jól van ez így, gondoljuk elsőre, jó ez az otthonosság, ez a "mindenkiéség", nincs szükség magyarázatokra csak elkeveredünk és kész. Óvatosabban kell azonban bánunk szavainkkal és gondolatainkkal ha ezt a közös vagyont igazán birtokolni akarjuk, ha valóban kényelembe akarjuk magunkat helyezni. Olyan ez éppen, mint a császár új ruhájának története: látni véljük a semmit. Mert hát miről is van itt szó? Horváth Roland képein a valóságszeletek, a szobakivágatok mindegyikében egy-egy használati tárgy mutatja magát, tárgyak melyek szavak nélkül, mozdulatlanul állnak. Látszólagos elhagyatottságuk, csendjük mélyén azonban olyan erős dinamizmus és szóáradat rejlik, mely, ha közelebb lépünk és látni, hallani akarjuk, átüt a vásznon. Mindenek előtt itt vagyunk ugyanis mi, a használók és kihasználók, az ember, akinek érintését, akaratát őrzi még a bögre és a kotyogás kávéfőző, s akiket éppen ezek a megpihenő valamik tesznek valakikké. Óhatatlanul Radnóti jutott eszembe: " a tárgyak összenéznek, s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár." Aztán meg Pilinszky és az a bizonyos "kerti szék" és "kinnfeledt nyugágy". Saját magunkat nézzük tehát ha ezeket a képeket nézzük, egytől-egyig kis tükör számunkra, egytől egyig kis önarcképek a művésznek. Másfelől viszont, ha elfelejtjük magunkat egy kis időre s így a hamar kiadott poén, a személyesség, személyiség mögé akarunk nézni felfedezhetjük azt az utat, melyet ezek a tárgyak önállóan is megtesznek. Először még csak rólunk levált darabok, aztán észreveszik önmagukat, s elindulnak befelé valójuk legmélyébe, hogy aztán ott megértsék a lényeget, (mitől ágy az ágy és mitől asztal az asztal) s végül ennek a tudásnak a birtokában egy új tárgyat hozzanak létre, mely már nem körvonalak hűségéről beszél hanem a dolgok esszenciájáról elnagyolt, gyors ecsetvonásokkal. 4