Kényelem Comfort (Budapest, 2004)

Kényelem Kényelem Elhangzott a kiállítás megnyitóján Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenon-Iűt Terem, 2004 Takács Szilvia és Horváth Roland képzőművészek a megtévesztés és varázslás nagymesterei. Kényelem című kiállításuk látszólag berendezni s így megkönnyíteni kívánja életünket, akárhova né­zünk ugyanis, mindenhonnan ismerős tárgyak köszönnek felénk, teáskannák és ágyak, levetett ru­hadarabok és magukra maradt lámpaburák. Jól van ez így, gondoljuk elsőre, jó ez az otthonosság, ez a "mindenkiéség", nincs szükség magyarázatokra csak elkeveredünk és kész. Óvatosabban kell azonban bánunk szavainkkal és gondolatainkkal ha ezt a közös vagyont igazán birtokolni akarjuk, ha valóban kényelembe akarjuk magunkat helyezni. Olyan ez éppen, mint a császár új ruhájának története: látni véljük a semmit. Mert hát miről is van itt szó? Horváth Roland képein a valóságszeletek, a szobakivágatok mindegyikében egy-egy használati tárgy mutatja magát, tárgyak melyek szavak nélkül, mozdulatlanul állnak. Látszólagos elhagyatott­­ságuk, csendjük mélyén azonban olyan erős dinamizmus és szóáradat rejlik, mely, ha közelebb lé­pünk és látni, hallani akarjuk, átüt a vásznon. Mindenek előtt itt vagyunk ugyanis mi, a használók és kihasználók, az ember, akinek érintését, akaratát őrzi még a bögre és a kotyogás kávéfőző, s akiket éppen ezek a megpihenő valamik tesznek valakikké. Óhatatlanul Radnóti jutott eszembe: " a tár­gyak összenéznek, s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méz­nek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár." Aztán meg Pilinszky és az a bizonyos "kerti szék" és "kinnfeledt nyugágy". Saját magunkat nézzük tehát ha eze­ket a képeket nézzük, egytől-egyig kis tükör számunkra, egytől egyig kis önarcképek a művésznek. Másfelől viszont, ha elfelejtjük magunkat egy kis időre s így a hamar kiadott poén, a személyes­ség, személyiség mögé akarunk nézni felfedezhetjük azt az utat, melyet ezek a tárgyak önállóan is megtesznek. Először még csak rólunk levált darabok, aztán észreveszik önmagukat, s elindulnak befelé valójuk legmélyébe, hogy aztán ott megértsék a lényeget, (mitől ágy az ágy és mitől asztal az asztal) s végül ennek a tudásnak a birtokában egy új tárgyat hozzanak létre, mely már nem körvonalak hűségéről beszél hanem a dolgok esszenciájáról elnagyolt, gyors ecsetvonásokkal. 4

Next