Kiss György, szobrászművész és Vagyóczky Károly, festőművész, grafikus (Vármúzeum, Estzergom, 2004)
KOSZONTO Aránylag ismert közhely, hogy a mindennapi életünkben is befolyásoló tényező a művészetek különböző ágazata. Gyakran észre sem vesszük, hogy az alkotók által teremtett értékek „sokszorosított hasznosítása" segít eligazodni bennünket emberi kapcsolatainkban és a világhoz kötődő viszonyunkban. Ruházkodásunk formái és színei, szűkebb környezetünk alakításának mintái végső soron a képzőművészetből mint forrásból erednek. Tárgyaink és jelképeink között is sok „másodlagos felhasználás" alapozódik a képzőművészet kulturális örökségén, illetve ajánlatán. E tárgyak körében esztétikai értékeivel is megkülönböztetett szerepe van a pénznek. Megállapodás alapján képviselnek anyagi értéket, és az alkotók által teremtett formában szolgálják vizuális közegünket. Lehetnek fémből készült érmék, grafikát, festményt idéző nyomatok, de végső soron alkotóművészek keze nyomán született vizuális jelek, amelyeknél a megállapodott anyagi értéket csak erősítheti és hitelesítheti a képzőművészeti alkotásként való minősítés lehetősége. És ez megfelel a valóságnak, hiszen történelmi példák igazolhatják, az éppen lezárófélben lévő ezeréves magyar pénzkultúra - hiszen a forint várhatóan az utolsó állomása a magyar pénzművészetnek - korról korra változó darabjai bizonyíthatják, hogy esztétikailag is kitűnőek a magyar pénzek. A mostani tárlaton két olyan művész mutatkozik be, akiknek a munkássága meghatározó jelentőségű nemcsak a magyar pénzművészetben, hanem a magyar szobrászatban és éremművészetben, illetve a jelenkori magyar grafikában. Kiss György szobrászművész nagyléptékű, maradandó plasztikai munkái mellett az igényes éremművészet törvényei szerint teremtette meg a vert pénzérmék egy sajátosan finom, biztos kompozíciójú vonulatát. Ő az, aki egyébként a felület megmozgatásával a dramatikus formában, ütköztetéssel, elsősorban az expresszív gondolat- és érzelemközvetítéssel alakította a maga szobrászati nyelvezetét, a pénzérmék területén egy hallatlanul finom, a technológiai törvényeket is tisztelő módon mintázott érmékkel vált megbecsült pénztervezővé. A pozitív-negatív vonások arányának speciális megjelenítése teljesen egyedi. Teljesen egyéni és újszerű hang a magyar pénzkultúra területén, de a hagyományokra is alapozódik a mintázás rendje. Vagyóczky Károly grafikusművész a pénzjegykészítés precizitásának klasszikus hagyományát grafikai értékké nemesítette. Abszolút briliáns rajztudással, a portré és a pénzre kerülő más képek megformálásában a rajzosság dominál úgy, hogy a kép magán viseli a klasszikus grafikai sokszorosítás eszköztárának jegyeit, és a nyomdai sokszorosítás csak felerősíti azt. A pénzjegyek jelképek, és jelképességük művészi szintre emelkedik, az alkotó személyiségének varázsa érződik a megmunkálás milyenségén. A kortárs magyar grafika kiemelkedő mestere a grafikai életmű megalapozott minőségével ad fundamentumot a pénz valóságos megjelenítéséhez. Természetesen a két jeles alkotó számára szép és hivatást jelentő feladat a pénz tervezése és elkészítése. Ők azonban elsősorban kitűnő képzőművészek, akiknek csak egy konkrét feladat a pénztervezés. E konkrét feladathoz azonban számtalan „belső" megrendelés társul, amelynek színvonalára utal a tárlaton is látható egy-egy dombormű, egy-egy arckép szerepeltetése. A hétköznapi esztétikum is az embert szolgálja, de csak akkor, ha az alkotók olyan szinten teljesítenek, ahogy azt Kiss György és Vagyóczky Károly teszi. Bereczky Loránd művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója