Kiss György, szobrászművész és Vagyóczky Károly, festőművész, grafikus (Vármúzeum, Estzergom, 2004)

KOSZONTO Aránylag ismert közhely, hogy a mindennapi életünkben is befolyásoló tényező a művészetek különböző ágazata. Gyakran észre sem vesszük, hogy az alkotók által teremtett értékek „sokszorosított hasznosítása" segít eligazodni bennünket emberi kapcsolatainkban és a világhoz kötődő viszonyunkban. Ruházkodásunk formái és színei, szűkebb környezetünk alakításának mintái végső soron a képzőművészetből mint forrásból erednek. Tárgyaink és jelké­peink között is sok „másodlagos felhasználás" alapozódik a képzőművészet kulturális örökségén, illetve ajánlatán. E tárgyak körében esztétikai értékeivel is megkülönböztetett szerepe van a pénznek. Megállapodás alapján képviselnek anyagi értéket, és az alkotók által teremtett formában szolgálják vizuális köze­günket. Lehetnek fémből készült érmék, grafikát, festményt idéző nyomatok, de végső soron alkotóművészek keze nyomán született vizuális jelek, amelyek­nél a megállapodott anyagi értéket csak erősítheti és hitelesítheti a képzőmű­vészeti alkotásként való minősítés lehetősége. És ez megfelel a valóságnak, hiszen történelmi példák igazolhatják, az éppen lezárófélben lévő ezeréves magyar pénzkultúra - hiszen a forint várhatóan az utolsó állomása a magyar pénzművészetnek - korról korra változó darabjai bizonyíthatják, hogy esztétikailag is kitűnőek a magyar pénzek. A mostani tárlaton két olyan művész mutatkozik be, akiknek a munkássága meghatározó jelentőségű nemcsak a magyar pénzművészetben, hanem a ma­gyar szobrászatban és éremművészetben, illetve a jelenkori magyar grafiká­ban. Kiss György szobrászművész nagyléptékű, maradandó plasztikai munkái mellett az igényes éremművészet törvényei szerint teremtette meg a vert pénz­érmék egy sajátosan finom, biztos kompozíciójú vonulatát. Ő az, aki egyébként a felület megmozgatásával a dramatikus formában, ütköztetéssel, elsősorban az expresszív gondolat- és érzelemközvetítéssel alakította a maga szobrászati nyelvezetét, a pénzérmék területén egy hallatlanul finom, a technológiai törvényeket is tisztelő módon mintázott érmékkel vált megbecsült pénz­tervezővé. A pozitív-negatív vonások arányának speciális megjelenítése teljesen egyedi. Teljesen egyéni és újszerű hang a magyar pénzkultúra terüle­tén, de a hagyományokra is alapozódik a mintázás rendje. Vagyóczky Károly grafikusművész a pénzjegykészítés precizitásának klasszi­kus hagyományát grafikai értékké nemesítette. Abszolút briliáns rajztudással, a portré és a pénzre kerülő más képek megformálásában a rajzosság dominál úgy, hogy a kép magán viseli a klasszikus grafikai sokszorosítás eszköztárának jegyeit, és a nyomdai sokszorosítás csak felerősíti azt. A pénzjegyek jelképek, és jelképességük művészi szintre emelkedik, az alkotó személyiségének vará­zsa érződik a megmunkálás milyenségén. A kortárs magyar grafika kiemel­kedő mestere a grafikai életmű megalapozott minőségével ad fundamentumot a pénz valóságos megjelenítéséhez. Természetesen a két jeles alkotó számára szép és hivatást jelentő feladat a pénz tervezése és elkészítése. Ők azonban elsősorban kitűnő képzőművészek, akiknek csak egy konkrét feladat a pénztervezés. E konkrét feladathoz azonban számtalan „belső" megrendelés társul, amelynek színvonalára utal a tárlaton is látható egy-egy dombormű, egy-egy arckép szerepeltetése. A hétköznapi esztétikum is az embert szolgálja, de csak akkor, ha az alkotók olyan szinten teljesítenek, ahogy azt Kiss György és Vagyóczky Károly teszi. Bereczky Loránd művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója

Next