Ludvig Zoltán festőművész (Pécsi Horvát Színház, 2004)

Ludvig Zoltán a teremtés rejtelmeitől,titkaitól megigézett festő. Felfog­ni, megérteni akarja azt a központot, ahol az élet keletkezésének tisz­ta, titkos mélye van. A vászon és a festék önmaga képzeletének, önis­meretének, világképének, felfogás-törvényeinek gyakorlati kitárulko­zása. Vásznán ott lüktet az első megvalósulás nagy fehér alakja, moccan a lét, a mindenség eredete, piheg, gyötrődik a jövő lehetősége, nyúj­tózkodik a megvalósulás világa. Megjelenik a mélységben rejtező fi­nom vérerekkel átszőtt lágy burok, és a művész képzeletével bebo­­csát e burok mögé, a barnán, zölden, kéken, mályva színben örvény­lő nedvekhez, a verdeső embrióhoz. Látni engedi a teremtés csodá­latos ünnepét. A teremtés rejtelmének burka felhasad, és a festék, az anyag kavarog, kigyűrődik, kiömlik, szétfolyik és rendeződik a síkból a plasztikus tér megvalósulásáig. Ludvig Zoltán elkötelezett, céltudatos festő, a megvalósulás módját tudó mester. A hitetlenség, a közöny, az árulás, a rémület, a remény­telenség, a remény és a kitárulkodni vágyás történelmi korszakában képi önvallomása erőt és hitet tud adni. Horvát Krisztina

Next