Csohány Kálmán (Pásztó, 2005)

Hatalmas meleg kenyér­­ ez volt mindannyiunknak. Egyetlen szóval nem szabad, nem lehet többet mondani erről, mert minden kevesebb nála, annál, amit adott nekünk, ahogy osztotta szét magát mindannyiunk között, akik szerettük és még azok között is, akik nem is ismerték olyan közelről, mint a barátai. A múzsáját tudom csak idézni, mert tudjuk mindannyian, hogy most, fényes szíve és énelme minden erejével azon volna, hogy bennünket vigasztaljon, s mi azon, hogy öt. Ezért csak a múzsáját lehet idézni, súlyos betegen a kórházban, permetezett az eső, november volt. Akkoriban a keze nemigen mozdult, s két sort diktált le nekem: „Madarak fü­rödnek az őszi fényben millió éve”- ennyi volt a vers. Ez azt jelentette, hogy tudta, hogy készül valami nagy útra, hogy nem áll meg az élet senki halálával, nem ér véget az a nagyszerű körforgás, amiről ő egy életen át rajzolt. A magyar rajzművészet, a vonal legnagyobb költője volt. Költő volt, mert minden fájt neki. Nem a saját fájdalma elsősorban, hanem minden ember kicsi fájdalma és mindig sebzetten került ki minden fájdalomból­­ és mindig minden rajza költemény volt, s minden költeményével meggyógyult ő maga, és meggyógyított mindenkit, aki ismerte a rajzait. Az utolsó nagy sebe, a gyógyíthatatlan, az életének az elvesztése, a halhatatlanságával gyógyult meg. Soha többé ember nem fog úgy verset írni ceruzával, tollal, mint Csohány Kálmán. Soha szarvasok nem legelnek csillagok között úgy, mint az ő rajzain. Pásztó népe soha nem lesz úgy megénekelve, dalolva, ahogy Csohány Kálmán rajzai daloltak, hogy egy világ minden népe meg kell értse, mert nem a szemnek tudása kellett csak ahhoz, hanem a szívnek nagy képessége és az érteleme, hogy minden egyes vonalat minden ember a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb elméig meg tudja érteni, aki érezni tud. Csohány Kálmánt adta nekünk ez a haza, Csohány Kálmánt ismerik más népek szülöttei, más népek népe, parasztja - ez nekünk nagyon fontos. Csohány Kálmán Pásztó tisztaságát hozta el Budapestre is, Csohány Kálmán jelleme hajlíthatatlan volt, tisztasága utolérhetetlen, jósága, melegsége, mint a kenyéré - így gondolunk rá. Szabad halántéka nyesi most a tágas eget, lát mindent körülöttünk, érez mindent, ami nekünk fáj, és ez így fog maradni, amíg mi élünk, gondolunk rá azután pedig a rajzaiban fog tovább élni a halhatatlanságban. Készült: Csohány Kálmán halálának 25. évfordulója alkalmából 2005. április Kiadja: Készült az Állami Nyomda Rt. pásztói üzemében Szerkesztette: Shah Gabriella rp. Sup Ud JH a (J do­u a művés­zettörténész vallomása (AhangzoU Osohtuuf Hál­man végső botes áztat­ás s­ám, rptiszt trn, 1980. április 23-án Weöres Sándor illusztráció

Next