Zajácz András (Városi Galéria, Nyíregyháza, 2005)

/Lukács Zsuzsa: Virágok, tájak, emberek c. kat., 2000/ “Zajácz András festőművész Szabolcs megyében a Tokaj melletti Tímár községben született (1928. április 6-án) a Kopaszhegy, a Tisza és az Alföld találkozásánál. A kezdeti időben a falusi életforma volt műveinek meghatározó eleme. A táj varázslatos színvilága, a tiszai fények játéka adja az ihletet a művésznek, sokszínűség jellemzi képeit és elkíséri őt a mába, témájuktól függetlenül. Szabadiskolákon, művésztelepeken sajátította el a művészeti ismereteket és a mesterség szakmai fogásait. Valamint elvégezte a József Attila Szabadegyetem Művészettörténeti Szakát. Tanárai Xantus Gyula, Bak Imre, Tamás Ervin, Pirk János festőművészek és Laborc Ferenc szobrászművész voltak, példaképének Kohán Györgyöt tekinti. Gyerekkora óta vonzódik a festészethez, kezdetben a szobrászattal is foglalkozott, de a színek szeretete miatt a festészetet választotta. Az Operaház restaurálásában végzett gipsz szobrászati munkájáért 1984-ben a Művelődésügyi Miniszter kitüntetésében részesült. Képeit több mint húsz alkalommal állították ki az ország számos területén, egyéni és csoportos kiállításokon egyaránt. Többek között Budapesten a Műcsarnokban a Képzőművészeti Körök Országos kiállításán három képpel szerepelt, melyek közül az egyiket harmadik díjjal jutalmazták (1960). Legutóbb a Szentendrei Tárlaton a Művészet Malomban rendezett kiállításon Pismányi házak című képe volt látható. (1999). A képek közül néhány köz és magángyűjteményben van. A szülőfalu közel húsz négyzetméteres pannóját őrzi. Képei eljutottak Hollandiába, Németországba, Japánba, Amerikába, Kanadába és Svájcba is. Több publikáció foglalkozott kiállításaival.” ... “A képek színes, harsogó hangja rejtett optimizmust takar, így a pesszimista komor tónusok feloldódnak az élénk színvilág erőteljességében, mely egyszerre valóság és absztrakció. Képei egyszer sík terűek, másszor mélységiek. A síkban ábrázoló képeiben van igazi mélység, ami a formák és színek sajátos ritmusából képződik az alkotó egyéni logikája szerint. Mintha saját mélységükből akarná kiemelni a tárgyakat és alakokat a festő. Alkotásai a foltszerű ábrázolás eszközével sajátos felfogásúak, érzelmeket sugalló lényei, emberek - virágok derűs nyugalommal állnak a sokszor drámai tájban. Egy-egy kép szavakkal nem leírható történetet mesél, de érdekes, hogy több kép egymás mellett másról szól hozzánk.” Címoldalon: Vándormoziban, farost, akril, 65x50 cm Ősz, papír,akril, 49x 34,5 cm Pihenők, farost, akril, 100x70 cm

Next