Gerlóczy Sári kiállítása (Nyitott Műhely, Budapest, 2006)

Sárival egy házban lakhatok - áldás ez, gyönyörű adomány. Tisztes kötelességem volna talán a munkáját hideg objektíven bemutatni. Nem tudom én ezt. Sose láttam még ennyire kompakt asszonyt, mint a mi Sárink. Léptei roppannak plafonunkon - mégis olümposzi istennőnek sejtem. Ő maga szebb minden képnél, nevetésétől táncol a kert is, bársony köpenyében cekkert cipelő dáma, videóklippé válik tőle a lépcsőház. Dédnagynéném volt egy nem­ utolsó pesti szalon vezetője, s gyakran volt vendége a Gerlóczy-családból századok óta. Mellesleg rokonunkat, a Gulácsy nevű festőt nagyra becsülte már a kilencszáztizes években, s írta, hogy olcsón kap szép képet tőle. Ezt csak azért említem, mert a szakemberek írják, a Gulácsy-képek hangulatát, rémületét és idegenségét újraidézi néha a Sári, a Gerlóczy. Sokszor mondják, mi a francnak érdekes az, hogy ki az őse bárkinek is. Auschwitz és Kommunizmus után ez nem kérdés, igenis fontos: híd a család meg a szomszéd, az idő folyamán szárazon átvisz. Mellesleg nem akartam én kikutatni sosem, véletlen volt mindig, hogy kiderültek az ősök, s éppúgy felemás a családom, mint az övé - egyrészt bölcs rabbik, felkent meseásók, másrészt Erdély fejedelmei vére csörög bennünk. Mit mondhatnék hát Sárika képeiről? Én, aki minden rajtom megszakított vonalakkal húzom, sosem értem, hogy lehet így húzni kötélként egyetlen vonalat feketén, hogy a végén több test ölelésbe fonódva kitűnjön? Mintha a Párkák gombolyagából eredő sorsfonadékot látnánk.

Next