Kelecsényi Csilla (Budapest, 2006)
Emlékezés korai performanszokra, installációkra és videókra A velemi időszak 1980 körül döntő jelentőségű volt Kelecsényi Csilla egész további munkásságára nézve, mert készítésük saját életének olykor tragikus eseményeivel fonódott össze. A videókról azért is érdemes külön említést tenni, mert ezek a videózás hőskorában jöttek létre. A művésznő így emlékezik:,,...az egyik első performanszomról készült videófelvétel a velemi művésztelep tulajdonában volt és Szombathelyre került, ahol szabályosan „porrá égett". Legalábbis ezt az információt kaptam róla akkoriban. Ugyanitt az Involvement című fekvő térplasztikámat ládának használták és többször is belepakoltak. Ez engem annyira idegesített, hogy magam semmisítettem meg ezt a munkát: szétbontottam, szétvertem, elégettem ezt a munkát, mivel haza sem vihettem - otthon nem tudtam volna tárolni. Ezzel a munkával egyébként is sok bajom volt. A Lódzi Triennáléra meghívtak, arra készítettem. Az akkori szakmai zsűri (Szenes Zsuzsa, Általai Gábor is benne voltak) elfogadta, kiküldésre javasolta, ám néhány nap múlva kiszállt egy pártzsűri, külön az én munkám miatt, és nem engedte kivinni Lódzba. Azt mondták, bárhol máshol kiállítható, csak ott nem. Akkor még nem tudtam, hogy másnap bevezették a szükségállapotot a lengyeleknél. Hadd ne említsem meg, hogy kik voltak ennek a zsűrinek a ma is élő tagjai. Naponta kellett szaladgálnom ez ügyben egy vezető állásban lévő művészettörténészhez. Attalai Gábor bíztatott a harcra, de úgy bántak velem, mint egy ping-pong-labdával. Egyszer a címe volt a baj, akkor átneveztem cím nélkülire, másszor a fekete színe volt a baj (amit én mellesleg a gyász jeleként alkalmaztam), ezen már akkor kiborultam és megkérdeztem az illetékes művészettörténésztől, hogy ezek szerint minden rajzzal is baj van-e, hiszen például a grafit, a szén, a pitikréta színe is fekete... A performanszaimról gyér fotódokumentáció maradt fenn, valamint néhány videófelvétel, például a kasseliről (a Documentával egy időben rendezett Stoffwechsel című kiállítás alkalmából, készült, mely kiállítás majdhogynem jobb visszhangot kapott, mint maga a Documenta). Ez egy német felvétel. A velemi performanszról Makky György készített remek felvételeket, és elég nehezen viselte, hogy én csak felülről, a sátorszerű alkotmány tetejéről, felülnézetből engedtem fotózni. A reflektor is felülről volt beállítva, ő pedig mászhatott a létrára, kínlódva, csakhogy benne legyen a történésben, amely halálos csendben, lélegzetvisszafojtva zajlott. Most is érzem, milyen kínos volt nekünk is ott bent Monori Lilivel, ugyanis ő is tökéletesen tudta, miről van szó. Amire kértem, hogy játssza el: káliumkenőszappannal elegyített fekete fonaldarabokból kevert masszával kellett bekennie a szívem táján, hiszen ez történt korábban velem, és Lili képtelen volt megtenni, nem akarta vállalni, mert annyira jó volt, hogy semmiképpen sem akart rosszat tenni velem. Ma a kiállításra készülve, ezeket a felvételeket kompjúteren továbbdolgoztam, a massza is rákerült a képekre: nagy digitális nyomatok lesznek... Hangot is csinálok a kiállításhoz, remélem sikerül időben elkészíteni, mely afféle hangkollázs lesz. A reggeli ébredések késztettek erre, amikor rámzúdul az élet minden hangja, fájón, az agyamat tépi, szelíd imával próbálom ellensúlyozni, megtartani belső centrumomat, vagy inkább fohászkodni érte. Régen a mosógépes szonátázás is ilyesfajta kísérlet volt, most viszont ez az aktuális." (bejegyezte Beke László, 2006. szeptember)