Tarjáni Antal Élet-Terek (2006)

teleken mutathassam meg, az általam látott és a lyukkamerám által láttatott tereket. Legtöbbször mire egy-egy felvételt elkészítek, túl vagyok sok-sok „helyszínelésen”, „közelítésen", melyek során hagyom, hogy hasson rám a tér, ragadjanak el a fuvallatok. Érintsen meg a TÉR szelleme, a hajdan volt és a jelenben itt élő, de a pillanatban csak a lenyomatokban jelenlévő emberek valós, vagy „csak” általam vélt viszonyulásai az adott „Élettérhez”. Majdan hol előbb, hol később bekövetkezik a kényszer, az exponálás kényszere, hogy rögzítsem, amit érzek. S jön a negatív előhívásáig a vibráló várakozás, hogy helyén vannak­­ az elképzelt, de a valós kereső híján nem látott képelemek, s egy, az exponálás megkezdésekor még nem látott kósza fény nem törte-e ketté a teret, vagy nem varázsolt e glóriát a templomot őrző angyal mögé. Számomra akkor teljes folyamat, amikor a sötétkamra magányában megjelenő kép az exponálás pillanatának rezgéseit idézi. S persze öröm, ha e piciny lyuk varázslatából, a képeimet megtekintőre is, valamennyi „átragad", s egy pillanatra látja, másképp látja, érzi azt a másik valóságot. Tarjáni Antal, erdőmérnök-fotóművész 2006. November

Next