Vanyúr István (Pécsi Horvát Színház, 2006)
Vanyúr István szobrai elé Meleg szellő borzolta kedvünket, s cipőnkbe szűrődött az iszap, bíbic vijjogott felettünk, és résre nyílt szemünkkel szűrtük a fényt. Tavasz volt. Jól eső bizakodás töltött el bennünket, ami mára már megkopott ugyan, de maradéka még nyomokban fellelhető. Ez az emlékkép tűnik fel előttem, mikor "Piru", alias Vanyúr István szobrait szemlélem. Mert felfelé törekszünk mindnyájan, a fény, a tisztaság és egy minden feletti rendező elv felé. Miként a csíra ! Széttöri a kemény mag burkát, és kanyarogva ugyan, de megtalálja a helyes irányt a fény felé, az élet felé úgy, mint az ember magja, egyesülve a befogadó sejttel létrehozza a reményt, hogy egyszer talán elérjük azt, amit keresünk "fent", és minden értelmet kap, és helyére kerül. Budaörs, 2006. június 14. Gvárdián Ferenc szobrász ember jiuubiblisíl