Madarassy István szobrászművész (Hamilton AULICH ART Galéria, 2008)
KEDVES KÖZÖNSÉG! Vallomással nyitok: Elemzéshez, rejtett becshez Keveset konyítok. Bármi mély és bonyolult Vagy roppant egyszerű Nekem egy a fontos: Tessék a mű. Bensőséges kapcsolatom Csak így lesz vele. Engedje az alkotás, hogy Szeressek bele! Mert szeretni és tisztelni kell, Mit szült az alkotó, De csak úgy, ha ez az érzés Mindkettőnknek jó. Műalkotás s közönsége Ha kerek egész, Mindhiába igyekezik Némely műítész Fentebb stílben kimutatni: Szemünk félre hord, S mindazokon, akik hagyják Szigorúan elverni a port. Fentiekből kitetszik tán: Egyszerű a lelkem. Érdemeket, érdekeket Nem kell mérlegelnem. Kiállítást nyitni jöttem, S mert szándékom tiszta. El is kezdem nyomban. Imígy: SZENT ISTVÁN, 1986 és GIZELLA,'1 999 Szegény Madarassy Pista ... No nem azért sajnálom, mert a sokadik nagyszerű kiállítását tárja a közönség elé, ezért csak köszönet és elismerés jár neki. Ám minden vernisszázs alkalmával ott kell állnia mobil kiállítási mű gyanánt, mustrára téve és meg kell hallgatnia műveiről (és önmagáról) sok mindent. Talán szólna is — bár fegyelmezett és udvarias ember - de a bevett szokások ezt nem engedik meg, így hát csak áll megadóan és csendben várja, hogy a bevezető gondolatokra, elemzésre vagy magasröptű eszmefuttatásra alkotásai válaszolhassanak. Eme empatikus elöljáró beszédet azért mertem elmondani, mert — szintén alkotói pályán botorkálva — tudom, hogy a létrehozott, a „semmiből” világra teremtett műveknek kevéssé van magyarázatra szükségük. Születésük — a technikai folyamaton túl - titokzatos indítékú; a jelen kor, a tradíció, az újítás, a mesterségbeli tudás szétbonthatatlan elegyeként testet ölt valami, amire elsőként maga az alkotó csodálkozik rá. Boldogan, fáradtan, egyfajta máshoz nem hasonlítható kielégültséggel. Tudna beszélni művéről, hogyne, sokat tudna róla mondani. Próbálhatna segíteni, hogy teremtménye elindulhasson és SZÍNEK és ÉN-eK könnyen érjen célba. Oda, ahova küldetése elérkezni: az emberi tudat mélyére, oltani a lélek örök szomjúságát a művészetek minden megnyilvánulására. Mégsem teszi, az igazi alkotó legtöbbnyire nem beszél. Szemérmes. Pedig mennyire nagy az a szomjúság, és hányan nyújtanának, ajánlanának valamit az enyhítésére! A mai idők felkorbácsolt, zavaros közérzete, a vágyakozás egy körül nem írható, de keresett nyugalom felé csak fokozza a szomjúságot. Kevés helyről érkezik azonban igazi segítség. Az elhivatott alkotó nem tudja , nem is akarhatja - úgymond: kiszolgálni a közösség igényeit. Pontosabban és nyíltabban szólva: igénytelenségét. Az üzlet és művészet határvonala nem valami elmosódott, így is, úgy is nézhető mesgye. Nem! A fogyasztásra szánt dolgoknak az üzletek polcain a helyük, ha ezek az üzletek sokszor a művészet szent csarnokainak is álcázzák magukat. A valódi, a nemes céllal születő műalkotás azonban idegenül, hazátlanul mutatna a „hoci-nesze” világában. Ott ahol az értéket az adja, hogy mennyire friss az ára és minden eldobható, ha már tegnapi ... Valaha, egy szűkebb és igazabb világban nem volt ez így. A mesterség, bármilyen mesterség, a művészé is, az igényességet tekintette vezérlő csillagának. És ezt világosan látva nem tűnhet profánnak a megállapítás: bármilyen tárgy, akár egy pár csizma is lehet műalkotás, ha igazi mester kezéből kerül ki. Talán itt lehet meglelni a magyarázatot a szóra: iparművész. Hogy az e szóval takart mai tartalom milyen sokféle és magasrendű lehet, arra példa maga Madarassy István. Amin „iparkodik” az nem kevesebb, mint örökbecsűt alkotni. Minden általa művelt műfajban. Lehet az Lig a könnyed grafika, a pillanat ihletének napló értékű megőrzője, lehet a hevített rézlemez színeváltozásainak pazar — sőt drámai — színjátéka, lehet szobor, keretes, három dimenziós kép, portré és még hrány megjelenítődése a fantázia - anyag - mesterségbeli tudás szent-Hogyan lesz a művészcsaládban felnőtt gyermekből, főiskolai hallgatóból, fiatal iparművészből a képzőművészet minden ágában KRISZTUS TORZÓ, 2001 otthonos polihisztor? Lám így. A komolyság, KRISZTUS TORZÓ, 2001 * SZENT LUKÁCS, A FESTŐ, 2002 a feladatok 100 %-os megoldásának igénye, az anyagok „lelkének” tökéletes ismerete, a humanista művészet céljainak feltétlen vállalása által. Ha körüljárjuk e kiállítás termeit, mint bármely Madarassy kiállítás termeit, már hosszú idő óta egyazon érzés kerít bennünket hatalmába. Itt valaki az anyanyelvén beszél. Szerencsés ember, mert láthatólag több anyanyelve van. Amit mond, fontos. Neki is, nekünk is, a megszólítottaknak. Nem csodálkozom, hogy ebben a kiteljesedett e művészpályában ^ A ■ minden elkezdett út a 711 magasba vezet. Sok \ 11 nemzetközi reakció, a \ * / 1 meghívások egyre emel- / w kedő száma, az értékelések hasonló konklúziói mutatják: a világ elfogadja és befogadja Madarassy gondolatait, alkotásait. Egyetért céljaival és oda sorolja, ahol helye van: a jelentős képzőművészek exkluzív csapatába. ALDOBOLYI NAGY GYÖRGY költő-zeneszerző