Művészeti Szalon, 1926. október - 1927. szeptember (1. évfolyam, 1-12. szám)
1926-10-01 / 1. szám
1926. Október Dr. HIRSCHLER JÓZSEF főszerkesztő I. Évfolyam, 1. sz. MŰVÉSZETI SZALON Új irányzat a művészetben Néhány évvel a világháború kitörése előtt az olasz futuristák kiáltványt szórtak szét a nagyvilágban. A kiáltvány a többi között ezt is mondotta: „Akik közülünk a legöregebbek, harminc évesek; tíz évig tehát biztosan teljesíthetjük kötelességeinket. Ha negyven évesek leszünk, jöjjenek a fiatalabbak és a bátrabbak és ahogy a hasznavehetetlen kézirattal tenni szokás, hajítsanak bennünket a papírkosárba“.* És ime, alig telt el a tíz év és 1925-ben a müncheni művészíró Franz Rohh tollából kikerül a munka, melynek címe: Nachexpressionismus. Magischer Realismus. Probleme der neuesten europäischen Malerei.** És mintha csak illusztrációkkal akartak volna szolgálni a munkához, ugyanakkor „Neue Sachlichkeit“ jelige mellett a mannheimi, de még határozottabban ugyanabban az esztendőben (1925) a nemzetközi zürichi, 1926-ban pedig a müncheni, dresdeni és berlini képkiállítás felelt a futurista kiáltványra. Legcsattanóbban azonban a dresdeni mutatta meg, hogy rövidesen szükség lesz a „papírkosárra“. Ez a kiállítás összehozta a külföldi művészet egész gárdáját, mely már az „Objektivismus“ „neue Klassik“, „neue Sachlichkeit“, „neuer Realismus“ hívőjének vallja magát. De a dresdeni kiállítás még többet is tett: külön termet rezervált a francia Henri Rousseau (1844 - 1910) mesternek és ezzel megmutatta, kinek a csillaga alá helyezi az egész új művészeti irányzatot. Henri Rousseau különben csak úttörő, magvető; 1911 — 12-ben az expresszionista „Der blaue Reiter“ Münchenben még a magáénak vindikálta. Nem is sejtette, hogy az nemsokára az objektivizmus apja lesz! Henri Rouseau fő jellemző vonása, karaktere az a bámulatos türelem, amellyel az őserdőnek minden ágát-levelét stilizálásában a legutolsó erecskéig kidolgozza. Ez volt nála a tárgyilagosság után való törekvés. De a műbírálók inkább a primitív ember vagy a kezdő gyermekkéz kísérletezésének tartották. A majom alá pl. oda kellene írni, hogy mi akar lenni: fordított Darwin-elmélet! De a tárgyilagosság után való törekvés jelszavát Henri Rousseau kimondotta és a kijelölt úton megindult előbb csöndben és észrevétlenül, majd mind világosabban és kifejezettebben az új ideál a művészetben és csodálatosgyorsasággal tért is hódított. Ugyanígy változtatott irányt a filozófia is, mondáik: a modern vallásbölcselet is. Érdekes jelenség, amikor a dühöngő égiháború felkavarja a csendes tengert és egekig emeli, majd meg félelmetesen feneketlen örvényekbe hajítja a hajót: az éles ellentétek elve üli diadalát így vagyunk az élettel is: amikor szenvedélyek ülik orgiáikat, mikor forradalmak tombolnak végig az emberiségen, világnézetek szélsőségei csatáznak és irányítják az emberi kultúrát. De a tenger is elsimul, a forradalom és vele a szenvedély is elül: ami pedig szélsőség volt, az eltűnik előbb vagy utóbb mert nincs létjogosultsága, csak átmeneti tünemény. Szélsőség volt az expresszionizmus, melyet így határoz meg Paul Westheim: „Ein Wegführen aus dem Scheinhaften, vom Rohh- Greifbaren ins Seelisch- Ungreifbare“. Filozófiai alátámasztása a francia Henri Bergson „intuició“-ja volt, mely az empirikus tapasztalat és exakt kutatás porba és sárba vesző szélsőségeitől megundorodva a filozófiában a„metaphysicum“és „transcendentale“ után vágyódott és önmagába, lelke világába visszahúzódva új, külön elgondolt, elképzelt világot teremtett magának, abban mindent minden földi meztől elvontan látott, hogy a testtől elnyelt szikrát megszabadítsa, amiért sokszor lelki felindulásában a felismerhetetlenségig szétszedi azt (futurizmus) vagy kockába taglalja (kubizmus) és amit így a maga világában lát, „a tárgyak lényegét“, a maga elgondolását, képzeteit, képeit, ideáit vetíti a vászonra. Ennek a filozófiai ábrándvilágnak felelt meg a vallás terén a modern „látók“ szellemi világa; apostoluk Rudolf Steiner, kinek „látóképessége“ (Erkenntniskraft) a várva-várt kulcs, mely majd kinyitja a rejtett világok bezárt kapuit. A O. KOKOSCHKA FOREL ARCKÉPE * J. Kreitmaier: Der Kampf um die neue Kunst, 25. o. ** (VIII. u. 134 S.) Mit 90 Tafeln. Leipzig 1925. Klinkhardt u. Biermann. 1