MúzeumCafé, 2011 (5. évfolyam, 21-26. szám)
2011/4. augusztus-szeptember / 24. szám • Stúdium - Múzeumi szakmák oktatása Magyarországon
Csók néhány főműve annak ellenére „lappangott” ugyanis, hogy közgyűjteményben volt. A Nemzeti Galéria raktárában heverő Boszorkányszombat és a Nirvána pannóit Csók évtizedeken át a műtermében őrizte, újra és újra átfestve azokat, ám méreteik miatt évtizedek óta nem láthatta azokat a közönség. Kiállításunk jó apropó volt arra, hogy legalább az egyiket restauráltassuk. A Nirvána 1907-es párizsi és 1909-es budapesti bemutatóját követően csak egyetlen alkalommal, 1955-ben, Csóknak a Műcsarnokban megrendezett retrospektív kiállításán szerepelt. Gippert Lászlónak, a Nemzeti Galéria főrestaurátorának és csapatának köszönhetően a mű elhagyhatta a raktár félhomályát, hogy az asszonyok gyűrűjében ismét felragyogjon Buddha. Mindeközben Csók Kelet-imádatára is fény derült. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója révén nyomára bukkantunk Csak Párizsban vásárolt távol-keleti gyűjteményének. [5] Az egykori műteremlakást díszítő, bútorokból, dísztárgyakból álló gazdag tárgyanyag megannyi festményről köszönt vissza, amelyekből többet kiállításunkra is megszereztünk. Ezzel a tárlat eddigi gondolatkörei (szimbolizmus/impresszionizmus, végzet asszonya/tiszta nő) a Kelet/Nyugat fogalompárral egészültek ki. Kép, ami nincs Korán szembesülnünk kellett a Csók-életmű azon sajátosságával, hogy a főművek egy jelentős része magántulajdonban van, vagy lappang. Ezért a kiállítás előkészítéseként egy figyelemfelkeltő cikkben adtam közre a különösképpen hiányzó, keresett művek sorát. [6] Elszomorító eredménynyel: a felhívás nyomán egyetlen kép sem került elő. 1965-ben könnyebb volt egy életmű-kiállítás anyagát közönség elé állítani, mint 2011-ben. Az aukciós katalógusok „magukat kellető” színes reprodukciói azt az illúziót keltik, hogy a mű létezik a maga tárgyi valóságában. Ezzel szemben az igazság az, hogy ha a festmény a tulajdonos „óvó fogságában” lapul, akkor létezése a nyilvánosság számára pusztán virtuális. Például a Vámpírok évtizedek óta csak raszterpontok szövedékeként létezik, kivonva a közösségi tapasztalás köréből. Pedig a műalkotás olyan teremtmény, amelyet a vizsgálódó tekintet nem felemészt, hanem táplál. Kérdés persze az is, hogy a reprodukciók hálózatában folyamatosan és hangsúlyosan létező mű kisajátítható-e? A műtárgyak védettségének intézménye egykor éppen a gyűjtő közösségi felelősségét helyezte előtérbe. A magántulajdon mindenhatósága ezt radikálisan felülírta. Noha a megkeresett aukciósházak vállalták a közvetítő szerepét, a föllelt tulajdonosok egy része mereven elzárkózott képe bemutatásától, így maradt csonka a Züzü-termünk, nélkülözve a Olvasó Züzüt és a Beteg Züzüt (utóbbiért irreálisan magas biztosítási összeget követelt tulajdonosa). Kép, ami van Ezzel szemben az elmúlt évtizedben létrejött, nevüket öntudattal vállaló jelentős képgyűjtemények tulajdonosai messzemenőkig együttműködők voltak, így váltak láthatóvá kiállításunkon Kovács Gábor gyűjteményéből Csók olyan főművei, mint a Cselédszerzőnél és a Tavasz ébredése vagy a festő leszármazottja, Csók Sándor jóvoltából a Grünwald-villa monumentális pannója, a Mulató társaság párával. Szintén magángyűjtőknek köszönhetjük, hogy eddig soha nem látott gazdagságban tárul elénk a harmincas években, a kengyeli Léderer-kastélyban festett műveinek pompás sorozata. Kiállításunk egyik legkalandosabb utat bejárt műve azonban minden bizonnyal Réthi Vera 1925-ből származó képmása. A portrét még évekkel ezelőtt londoni magántulajdonban fedezte fel egy hazánkfia. A szépséges gyermekportréról rövid úton kiderült, hogy a háború előtt Csók többször kiállított és reprodukált műve volt, amelyet maga a mester is a legjobb arcképei között tartott számon. A képmás (amelyet a hazai közönség utoljára a harmincas években láthatott itthon) az ábrázolt lányának falán függött, aki nem zárkózott el a családi ereklye magyarországi bemutatásától. [7] Mi több, egy köteg családi dokumentumot is a rendelkezésünkre bocsátott, amelyekből a kép jellemzően közép-európai történelmi háttere is kirajzolódott, középpontjában Réthi Zsigmond műkereskedővel. Réthi Vera varázslatos szépségű portréja most ott ragyog kiállításunkon, a Züzüképek szivárványos gyűrűjében. Hazahozatala egy áldozatkész vállalkozó (Pepper Art Project) támogatásának köszönhetően valósult meg. Smink Magam már kezdtem azt hinni, hogy a megannyi összegyűjtött remekmű, a Thámárok lenyűgöző sora, a Züzü-képek vagy a Nirvána hívó szavára megmozdulnak a klasszikus szépségre éhes látogatók, hogy hosszú konvojokban kanyarogjanak majd Székesfehérvár felé. Kollégáim szkepticizmusa azonban józanságra intett. A művek avítt sokaságának a látványtervezők és a marketingesek adtak arculatot. A könyvtári kutatószobákban otthonos bölcsész számára csillagászati árakért ugyan, de Csókunk megkapta azt a divatos sminket, amely nélkül manapság egyetlen „művész” sem léphet nyilvánosság elé. A decensen visszafogott kék-szürke falakon felragyogtak színei, a város utcáin fellobogtak a kiállítás zászlói, plakátjai, és egy darabig úgy tűnt, az angol trónörökös házassága után kiállításunk a legfontosabb történés a világban. A két múzeum azóta is félreértő gondoskodással ápolja újdonsült eseményét, tárlatvezetésekkel, gyermekprogramokkal, sőt legújabban kortárs plakáttervek bemutatójával. A látogatók azonban mindezek ellenére is csak megfontoltan csordogálnak; sose gondoltam volna, hogy Fehérvár ilyen messze van Budapesttől! Jómagam íróemberként már a készülő katalógus mondatait ízlelgetem, Csók festészete ugyanis továbbra is bűvkörében tart, s aligha van fontosabb hivatásom, mint hogy ennek a bűvöletnek a körét mind szélesebbre terjesszem. " [1.] Farkas Zoltán: Csók István (Magyar mesterek). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1957.; Székely András: Csók István. Corvina, Budapest, 1977.; Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég. In: Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Budapest, 2002, 223-238. o.; Szűcs György: „Pictura irredenta." Egy Csók István-kép értelmezése. Uo. 297-303. o.; Jurecskó László: Csók István és a magyaros stíl. In:, A feledés árja alól új földeket hódítok vissza." Írások Tímár Árpád tiszteletére. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, MissionArt Galéria, Budapest, 2009,185-194.0. [2.] Csók István (1863-1961) emlékkiállítása. Rendezte: Telepy Katalin. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1965.; Szimbólumok, mítoszok. Csók István-festmények 1899-1917. Rendezte: Király Erzsébet, Kovalovszky Márta, Ladányi József. István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1988. Válogatás Csók István (1865-1961) festőművész műveiből (Mesterek és mesterművek). Rendezte: Szatmári Gizella. Nyíregyháza, Városi Galéria, 2001. [3.] A kiállítás főbb gondolatkörei: Egy tiszta hang: falusi idill; Égi és földi szerelem; Önarckép és akt; Szent és profán; Mária Magdolna és Báthory Erzsébet; Tavasz Árkádiában; Bűn és gyönyör; Thámár; Kelet és Nyugat: Nirvána; Párizsi nő; A modell; A megtalált paradicsom: sokácok; Édes semmittevés: az otthon nosztalgiája; Az impresszionista Csók: Az otthon tájai; A kert: a csendes élet eszménye; Az ártatlanság kora; Züzü-képek; Impressziók: Balaton. [4.] A bemutatott 120 műből 91 származik közgyűjteményből: 55 MNG, 12 Székesfehérvár, 24 egyéb vidéki múzeum. [5.] Fajcsák Györgyi: Kínai műgyűjtés Magyarországon a 19. század elejétől 1940-ig. Budapest, 2009,136-137. o. [6.] Révész Emese: Csók István: Wanted. Artmagazin, 2009/1., 78-81. o. [7.] A kép kalandos hátteréről lásd a szerzőnek az Artmagazin júniusi számában megjelent cikkét.