MúzeumCafé, 2011 (5. évfolyam, 21-26. szám)

2011/4. augusztus-szeptember / 24. szám • Stúdium - Múzeumi szakmák oktatása Magyarországon

Csók néhány főműve annak ellenére „lappangott” ugyanis, hogy közgyűjteményben volt. A Nemzeti Galéria raktárában heverő Boszorkányszombat és a Nirvána pannóit Csók évtizedeken át a mű­termében őrizte, újra és újra átfestve azokat, ám méreteik miatt évtizedek óta nem láthatta azokat a közönség. Kiállításunk jó apropó volt arra, hogy legalább az egyiket restauráltassuk. A Nirvána 1907-es párizsi és 1909-es budapesti bemutató­ját követően csak egyetlen alkalommal, 1955-ben, Csóknak a Műcsarnokban megrendezett retro­spektív kiállításán szerepelt. Gippert Lászlónak, a Nemzeti Galéria főrestaurátorának és csapatának köszönhetően a mű elhagyhatta a raktár félhomá­lyát, hogy az asszonyok gyűrűjében ismét felra­gyogjon Buddha. Mindeközben Csók Kelet-imáda­tára is fény derült. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója révén nyomára bukkantunk Csak Párizsban vásárolt távol-keleti gyűjteményének. [5] Az egykori műteremlakást díszítő, bútorokból, dísztárgyakból álló gazdag tárgyanyag megannyi festményről köszönt vissza, amelyekből többet kiállításunkra is megszerez­tünk. Ezzel a tárlat eddigi gondolatkörei (szimbo­­lizmus/impresszionizmus, végzet asszonya/tiszta nő) a Kelet/Nyugat fogalompárral egészültek ki. Kép, ami nincs Korán szembesülnünk kellett a Csók-életmű azon sajátosságával, hogy a főművek egy jelentős ré­sze magántulajdonban van, vagy lappang. Ezért a kiállítás előkészítéseként egy figyelemfelkeltő cikkben adtam közre a különösképpen hiányzó, keresett művek sorát. [6] Elszomorító eredmény­nyel: a felhívás nyomán egyetlen kép sem került elő. 1965-ben könnyebb volt egy életmű-kiállí­tás anyagát közönség elé állítani, mint 2011-ben. Az aukciós katalógusok „magukat kellető” színes reprodukciói azt az illúziót keltik, hogy a mű léte­zik a maga tárgyi valóságában. Ezzel szemben az igazság az, hogy ha a festmény a tulajdonos „óvó fogságában” lapul, akkor létezése a nyilvánosság számára pusztán virtuális. Például a Vámpírok évtizedek óta csak raszterpontok szövedékeként létezik, kivonva a közösségi tapasztalás köréből. Pedig a műalkotás olyan teremtmény, amelyet a vizsgálódó tekintet nem felemészt, hanem táplál. Kérdés persze az is, hogy a reprodukciók háló­zatában folyamatosan és hangsúlyosan létező mű kisajátítható-e? A műtárgyak védettségének intézménye egykor éppen a gyűjtő közösségi fe­lelősségét helyezte előtérbe. A magántulajdon mindenhatósága ezt radikálisan felülírta. Noha a megkeresett aukciósházak vállalták a közvetítő szerepét, a föllelt tulajdonosok egy része mereven elzárkózott képe bemutatásától, így maradt cson­ka a Züzü-termünk, nélkülözve a Olvasó Züzüt és a Beteg Züzüt (utóbbiért irreálisan magas biztosí­tási összeget követelt tulajdonosa). Kép, ami van Ezzel szemben az elmúlt évtizedben létrejött, ne­vüket öntudattal vállaló jelentős képgyűjtemények tulajdonosai messzemenőkig együttműködők vol­tak, így váltak láthatóvá kiállításunkon Kovács Gábor gyűjteményéből Csók olyan főművei, mint a Cselédszerzőnél és a Tavasz ébredése vagy a festő leszármazottja, Csók Sándor jóvoltából a Grünwald-villa monumentális pannója, a Mula­tó társaság párával. Szintén magángyűjtőknek köszönhetjük, hogy eddig soha nem látott gaz­dagságban tárul elénk a harmincas években, a kengyeli Léderer-kastélyban festett műveinek pompás sorozata. Kiállításunk egyik legkalando­sabb utat bejárt műve azonban minden bizonnyal Réthi Vera 1925-ből származó képmása. A portrét még évekkel ezelőtt londoni magántulajdonban fe­dezte fel egy hazánkfia. A szépséges gyermekport­réról rövid úton kiderült, hogy a háború előtt Csók többször kiállított és reprodukált műve volt, ame­lyet maga a mester is a legjobb arcképei között tar­tott számon. A képmás (amelyet a hazai közönség utoljára a harmincas években láthatott itthon) az ábrázolt lányának falán függött, aki nem zárkózott el a családi ereklye magyarországi bemutatásától. [7] Mi több, egy köteg családi dokumentumot is a rendelkezésünkre bocsátott, amelyekből a kép jellemzően közép-európai történelmi háttere is kirajzolódott, középpontjában Réthi Zsigmond műkereskedővel. Réthi Vera varázslatos szépségű portréja most ott ragyog kiállításunkon, a Züzü­­képek szivárványos gyűrűjében. Hazahozatala egy áldozatkész vállalkozó (Pepper Art Project) támo­gatásának köszönhetően valósult meg. Smink Magam már kezdtem azt hinni, hogy a megannyi összegyűjtött remekmű, a Thámárok lenyűgöző sora, a Züzü-képek vagy a Nirvána hívó szavára megmozdulnak a klasszikus szépségre éhes láto­gatók, hogy hosszú konvojokban kanyarogjanak majd Székesfehérvár felé. Kollégáim szkepticiz­musa azonban józanságra intett. A művek avítt sokaságának a látványtervezők és a marketingesek adtak arculatot. A könyvtári kuta­tószobákban otthonos bölcsész számára csillagá­szati árakért ugyan, de Csókunk megkapta azt a divatos sminket, amely nélkül manapság egyetlen „művész” sem léphet nyilvánosság elé. A decen­­sen visszafogott kék-szürke falakon felragyogtak színei, a város utcáin fellobogtak a kiállítás zászlói, plakátjai, és egy darabig úgy tűnt, az angol trón­örökös házassága után kiállításunk a legfontosabb történés a világban. A két múzeum azóta is félre­értő gondoskodással ápolja újdonsült eseményét, tárlatvezetésekkel, gyermekprogramokkal, sőt legújabban kortárs plakáttervek bemutatójával. A látogatók azonban mindezek ellenére is csak megfontoltan csordogálnak; sose gondoltam vol­na, hogy Fehérvár ilyen messze van Budapesttől! Jómagam íróemberként már a készülő katalógus mondatait ízlelgetem, Csók festészete ugyanis to­vábbra is bűvkörében tart, s aligha van fontosabb hivatásom, mint hogy ennek a bűvöletnek a körét mind szélesebbre terjesszem. " [1.] Farkas Zoltán: Csók István (Magyar mesterek). Képzőművészeti Alap, Budapest, 1957.; Székely András: Csók István. Corvina, Budapest, 1977.; Ki­rály Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematiká­ja és a mítoszkereső századvég. In: Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Budapest, 2002, 223-238. o.; Szű­cs György: „Pictura irredenta." Egy Csók István-kép értelmezése. Uo. 297-303. o.; Jurecskó László: Csók István és a magyaros stíl. In:, A feledés árja alól új földeket hódítok vissza." Írások Tí­már Árpád tiszteletére. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, MissionArt Galéria, Budapest, 2009,185-194.­0. [2.] Csók István (1863-1961) emlékkiállítása. Rendezte: Telepy Katalin. Ma­gyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1965.; Szimbólumok, mítoszok. Csók Ist­­ván-festmények 1899-1917. Rendezte: Király Erzsébet, Kovalovszky Márta, Ladányi József. István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1988.­ Válogatás Csók István (1865-1961) festőművész műveiből (Mesterek és mesterművek). Rendezte: Szatmári Gizella. Nyíregyháza, Városi Galéria, 2001. [3.] A kiállítás főbb gondolatkörei: Egy tiszta hang: falusi idill; Égi és földi szerelem; Önarckép és akt; Szent és profán; Mária Magdolna és Báthory Erzsébet; Tavasz Árkádiában; Bűn és gyönyör; Thámár; Kelet és Nyugat: Nirvána; Párizsi nő; A modell; A megtalált paradicsom: sokácok; Édes semmittevés: az otthon nosztalgiája; Az impresszionista Csók: Az otthon tájai; A kert: a csendes élet eszménye; Az ártatlanság kora; Züzü-képek; Impressziók: Balaton. [4.] A bemutatott 120 műből 91 származik közgyűjteményből: 55 MNG, 12 Székesfehérvár, 24 egyéb vidéki múzeum. [5.] Fajcsák Györgyi: Kínai műgyűjtés Magyarországon a 19. század elejétől 1940-ig. Budapest, 2009,136-137. o. [6.] Révész Emese: Csók István: Wanted. Artmagazin, 2009/1., 78-81. o. [7.] A kép kalandos hátteréről lásd a szerzőnek az Artmagazin júniusi szá­mában megjelent cikkét.

Next