MúzeumCafé, 2019 (13. évfolyam, 69-74. szám)

2019/3. május-június / 71. szám • Gasztro - Étel, ital, múzeum - GASZTRO

RÁTONYI GÁBOR TAMÁS LEGENDÁS VENDÉGLŐK RÁKOSPALOTÁN ÉS PESTÚJHELYEN Az 1969-ben megjelent XV. kerületi adattár tartalmaz egy né­hány soros összesítést a kerület zenés szórakozóhelyeiről. Négy vendéglő szerepel a listában. Közülük három ma már nem működik, egyet sajnos le is bontottak. A maguk idejé­ben kétségtelenül népszerű intézmények látogatottsága ké­sőbb egyre csökkent, a rendszerváltozás utáni szabadpiacon már nem állták meg a helyüket. De be kell látni azt is, hogy az 1960-as évek óta átalakultak a fogyasztói szokások, igények, és arra a fajta szórakoztatásra, ami ezeken a vendéglátóhelye­ken zajlott, idővel mind kisebb lett a kereslet. Annak ellenére, hogy a vendéglők nem bírtak fennmaradni, több évtizedes működésük idejéből valamiféle legenda mind­egyikhez kötődik, több generációt szolgáltak ki hétköznap­jaikon és jelesebb ünnepnapjaikon egyaránt. A vendéglők mindegyike megérdemelne tehát önálló írást, de legfeljebb családi visszaemlékezésekből lehetne rekonstruálni történe­tüket, mivel írott forrás alig-alig van hozzájuk. Az adattár elsőként a Palotagyöngye éttermet említi (Rákos­palota, Hubay Jenő tér 7.), pontosabban: étterem, bisztró, eszp­resszó és bár volt a teljes portfolió. 1969-ben 160 fő befogadó­­képességű étterem, 200 fős kerthelyiség, 60 fős eszpresszó és 80 fős bár alkotta a vendéglátóipari egységet, melynek ne­gyedévi forgalma 1,5 millió forint volt - ez inflációs kalkulá­torok szerint ma olyan 70-80 millió forint körül lehet. Az étterem a Hubay tér és a Deák utca sarkán mint Mészáros József vendéglője működött az 1910-es években. A közismert fotón olvasható felirat szerint az intézményt 1891-ben alapí­tották, teljes neve pedig Mészáros József vendéglője és éttermei a Honalkotóhoz. Hogy Mészáros Józseffel mi történt, nem tud­ni, a vendéglőt 1956-ban már Palotagyöngyének hívták (va­lószínűleg korábban, az 1948 és 1952 közötti államosítások során válthatott nevet). Palotagyöngyeként a rendszerváltás 1­s­ több évtizedes működésük idejéből valamiféle legenda mindegyikhez kötődik, több generációt szolgáltak ki hétköznapjaikon és jelesebb ünnepnapjaikon egyaránt­­ az intézményt 1891- ben alapították, teljes neve pedig Mészáros József vendéglője és éttermei a Honalkotóhoz

Next