MúzeumCafé, 2021 (15. évfolyam, 81-86. szám)

2021/1–2. február–április / 81–82. szám • Zene - többszólamúság, emlékezet - múzeumőr - Iván Viktória: „A történettudomány nem azonos a történeti emlékezettel” – Varga Benedek

MC: MC: MC: versenyén került shortlistre. 2020-ban pedig a múzeum honlapját az Év honlap­jának választotta a Magyar Marketing Szövetség. A Clara-kiállítás az Év kiállítá­sa-versenyen különdíjat kapott 2020-ban. Az öt év alatt volt, amit kudarcként könyvelt el? ¶ Állni kell a kudarcokat. Nem rágódom rajtuk, így ha vannak is, levonom a tanul­ságot, és túllépek rajtuk. Ez lehet, hogy szélsőségesen hangzik, de másként nem tudnék vezetőként működni. Mi a helyzet a meg nem valósult tervekkel? ¶ Egyik nagy vágyam már teljesült: akkreditált múzeumi kurátori képzést állítot­tunk fel az ELTE BTK-val közösen, a harmadik évfolyamot oktatjuk már. Az ide­ális az lenne, ha úgy működhetnénk, mint a Musée du Louvre és az École du Louvre kettőse, és diplomát adhatnánk, de ez egyelőre messze van. Vannak még terveink, amelyek megvalósítását át kell ütemeznünk. Szokatlan és merész vezető. Mennyire díjazza ezt az alapvetően konzervatívnak tartott múzeumvilág? ¶ Azt hiszem, inkább őszinte vagyok. Bizonyos helyzetfelismerések és döntések mindig az igazgatóra tartoznak. Ugyanakkor arra törekszem, hogy minél több feladatot osszak meg, és minél inkább csapatban működjünk. Úgy látom, jót tett, hogy nagyobb szabadságot adtam a kollégáknak, sokkal jobban ki tudtak bontakozni. Amúgy egyáltalán nem hiszem, hogy a magyar múzeumi szakma vezetése egyöntetűen konzervatív lenne. Már az 1990-es évek végétől, de kü­lönösen az ezredfordulót követően az országos múzeumok vezetésében sorra teljes szemléletváltás következett be. Az országos múzeumok többsége tudo­mányosan megalapozott, ugyanakkor korszerű, eleven intézménnyé alakult át, kiváló kurátori és muzeológusi teljesítménnyel. A muzeológusoknál sem látom tehát az általános konzervativizmust. Néhány esetben talán gyöngébb a nem­zetközi keringésbe való egyéni bekapcsolódás, és ez gyakran kölcsönös félre­értésekhez vezet. Az utóbbi tíz-tizenöt évben pedig azt látjuk, hogy a magyar nagyvárosok és sok esetben a kisebb városok múzeumai, a kisebb területi vagy szakmúzeumok is átalakultak. Ez az oka annak a kellőképpen még mindig nem értékelt ténynek, hogy a múzeumok országos látogatószáma évtizedek óta tíz­millió körül mozog. A közönség kíváncsi ránk, és szeret múzeumba járni.

Next