MúzeumCafé, 2021 (15. évfolyam, 81-86. szám)
2021/1–2. február–április / 81–82. szám • Zene - többszólamúság, emlékezet - múzeumőr - Gréczi Emőke: „Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne” – Fabényi Júlia
erősödött meg. Ezek fontos szociokulturális tapasztalatok voltak számomra. A Műcsarnokhoz képest pedig egyértelmű a változás, hiszen ez nem kiállítóhely, hanem múzeum. Nagy elődöm, Néray Katalin letette a működés alapjait, azaz hogy milyen művészeti paradigmaváltásokra milyen módon kell reagálni. A klasszikus műfajok hihetetlen ismerője volt, az Iparterv-generációnak is a festészetére, szobrászatára fektette a hangsúlyt, meg is rendezte az összes nagy monografikus kiállítást. Nekünk pedig főleg a régió konceptuális művészetét kellett előtérbe helyeznünk. A Ludwig Múzeumra jellemző a gyűjtemény újrapozicionálása, állandó kiállításról nem lehet egyértelműen beszélni. ¶ Nem tekintjük állandónak az állandó kiállítást, adminisztratív szempontból sem. Amikor Szombathelyen az állandó kiállítást elbontottam, mert Dési Huber állt a középpontban, és úgy éreztem, hogy neki akkor és ott nincs jelentősége. Gálig Zoltánnal rendeztünk egy olyan állandó kiállítást, hogy bizonyos műveket párbeszédbe állítottunk kortárs művekkel. Egy kronologikus, iskola szerinti felépítést kiegészítettünk kortárs megfelelőkkel. Egy élményközpontú kiállítást képzeltünk el. Amint elmentem, visszabontották. Annak látták szükségét, hogy tiszta legyen a kép, elkezdjék 1900-zal és eljussanak 1989-ig. Mi a sajátjainkat kurátori kiállításoknak tekintjük. Éppen két éve jelent meg a MúzeumCafé Hiány lapszáma, amelyben téged is felkértünk, fogalmazd meg, mit tekintesz hiánynak a saját területeden. Akkor a tér hiányáról írtál, mert a művek kiállítása mellett egyre több magyarázatot kell adni a látogatónak, ez pedig mind nagyobb felületet vesz el a művektől. Hogy látod most? ¶ Változatlanul szükséges a kortárs művészet mibenlétéről több anyagot mutatni. Ha kiteszek egy fotográfiát, ami egy rókaprémmel félig eltakart aktot ábrázol, akkor ez egy akadémikus fotó, vagy van más mondanivalója is? Tanácsos leírni, hogy egy olyan ukrán emberről van szó, aki szőrmekereskedésből élt, és ez egy felhívás a művész részéről az állatok védelmében, és ha az ideológiát mögé tesszük, máris más a kép üzenete. Ha nem világos a kontextus, a látogató tanácstalan, legfeljebb esztétikai élményként éli meg. Ami helyes is lehet persze, de sok esetben ennél sokkal több a réteg. Léteznek olyan kurátori irányzatok, hogy térjünk vissza az esztétikai élményre, maradjon a látvány a lényeg. Ám egy konceptuális műnek nem az esztétikai értéke a primer, ezért szöveg nélkül felelőtlenség lenne hagyni.