Muzsika, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11. szám - PERNYE ANDRÁS: Vécsey Jenő: Szimfonikus Concerto Krúdy emlékére
VÉCSEY JENŐ: SZIMFONIKUS CONCERTO Krúdy emlékére A modern zene kedvelői nagy örömmel hallgatták szeptember 2-án este a Kossuth Rádió hullámhosszán Vécsey Jenő: Krúdy-Concertóját. 1958-ban ünnepeltük Krúdy Gyula születésének 80. és halálának 25. évfordulóját. E kettős évforduló inspirálta Vécsey Jenőt, hogy szimfonikus művet áldozzon Krúdy emlékének, hogy hitet tegyen a nagy magyar író életművének eleven ereje, máig sem szűnő, sőt mind erőteljesebb hatása mellett. És egyben kinyilatkoztatta, hogy mit jelent a modern művész számára Krúdy elbeszélőművészete, amelynek illanó-rebbenő hangulatai, finoman elmosódó zsánerképei szinte már zenei fogantatásúaknak nevezhetők. Vécsey művének formájául a szabad tételszámú, kötetlen concertot választotta. A majdnem háromnegyed órás időtartamú, nyolctételes mű két szélső tétele (Introdukció — Epilógus) hat zsánerképet keretez: Krúdy immár klasszikussá lett regényfigurái (Dudorászi Rezeda Kázmér, Szindbád) a „Nyílt csend" s a „Boldogult urfikoromban" című kötetek világa, valamint a ködlovag alakja jelenik meg e tételekben. Valóban zsánerképek egymásutánja ez a Concerto? Kevesebb és több is annál. A programhoz szigorúan ragaszkodó leíró-elbeszélő muzsika szűkreszabott határait folyton maga mögött hagyja a zeneszerző, hogy gazdagon áradó, szabad asszociációival mintegy interpretálja a hallgatónak a Krúdy-elbeszélések sajátos koloritját — és mindezt a modern nagyzenekar úgyszólván kimeríthetetlenül változatos palettája segítségével. A lírai epizódokban bővelkedő, különben kísérteties hatású Ködlovas-tétel, a Nyílt csend fojtott vonószenekari indítása, amelyből lassan, fokozatosan bomlik ki a mocsárvilág ezernyi zörejétől meg-megszakított széles melódia, a Rezeda Kázmér szomorú, nosztalgikus históriáját festő hatodik tétel magasfekvésű gordonka-melódiája — megannyi hiteles és őszinte pillanat. De nemkülönben hitelesnek éreztük a helyenként kissé ironikus felülnézetből bemutatott Dudorászit és a mélyről fakadó, férfias lírájú Epilógust, amely mintha hosszan utánanézne a mindinkább távolodó, kedves alakoknak. A művet szokatlanul nagy terjedelme ellenére sem éreztük hosszadalmasnak — ettől megóvta a hallgatói Vécsey Jenő erős formaérzéke, a motivikus anyag időnkénti reminiszcencia-szerű visszatérése és a brilliáns hangszerelés, amely Richard Strauss útján járva a későromantikus mesterek technikáját fejleszti tovább. A Lehel György vezényelte Rádiózenekar újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy szívvel és lélekkel, teljes felkészültséggel adja át magát a modern művek előadásának. Végezetül még csak ennyit: Vécsey Jenő újból megerősítette azt a hitünket, hogy hagyomány és modernség, irodalom és muzsika szervesen illeszkedhet össze anélkül, hogy a műalkotás integritásán csorba esnek. Pernye Andrés Farkas Sándor VI éves nagykanizsai fiúk éve tanul hegedülni a helyi zeneiskolában. Az Országos Ittöző Kultúrversenyen Csillebércen első helyezést ért el. Slarmath István felv.)