Muzsika, 1961 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1961-10-01 / 10. szám - Tücsök-Muzsika
*0 // A másfél éve elhunyt Borús Endrének, a Wesselényi utcai fiúk nagyhírű énektanárának emlékezéseiben olvassuk. ..1925 februárjában Kodály Zoltán azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy „Psalmus Ihingaricus"-ában vállaljam el a gyermekkori rész betanítását. A megtisztelő megbízatást örömmel vállaltam. A tanulás előrehaladtával hamarosan megjelenhettünk az összpróbákon is, ahol a válogatott jóhangú fiúsereg lelkesen fújta a „Mikoron Dávid nagy búsultában ..." fenséges dallamát. A próbák egyikén észrevettem, hogy a Mester a gyermekkori résznél felfigyelt a fiúk üdén, ércesen csengő hangjára. A próba végeztével elgondolkodó arccal fordult hozzám: «Majd hozok én valamit az ön gyermekkórusának, addig is az az érzésem, hogy nagyon érdemes foglalkozni ezekkel a fiúkkal!„Alig egy-két hét elmúltával csakugyan megjelent. Kivette a zsebéből a „Villő" és a „Túrót eszik a cigány" partitúráját és eljátszotta. Megdöbbentett az, amit hallottam. Egy új világ tárult fel előttem. Éreztem, hogy ez az a pillanat, amely egyelőre még beláthatatlan perspektívát nyitott meg a magyar gyermekkar-oktatás előtt. A Mester új formákat, új kifejezésmódot talált. Hosszú pedagógiai tapasztalataim alapján jól ismerem a gyermeklelvet. Mindjárt megláttam, hogy a Mester megtalálta az utat a gyermek lelkéhez és szívéhez is. És nem lepődtem meg azon, amikor egy-két hét múlva a gyerekek a folyosókon az óraközi szünetben a próbákon tanult szólamokat énekelgették a verekedés helyett. Mindjobban háttérbe szorultak előttük e dalok szerkezeti nehézségei, a próbák fáradalmai. Hogy milyen rajongással vették körül a betanításban is segítő Kodályt, arról az alábbi kis eset tanúskodik. „Egyik próbánkon vártuk a szerzőt, aki azonban csak nem érkezett meg. Vége lett a karének órának. A fiúk nagy lehangoltsággal szerteszéledtek s hazafelé tartottak. A teremben csak egynéhányan voltunk, amikor megérkezik Kodály. Sajnálattal jelentettem ki, hogy a fiúk már hazamentek és csak másnap állhatunk rendelkezésére. De mi történik: a folyosókon zajos sürgésforgás. Mi ez? Hát ra kezdték... Borús Endre a Wesselényi utcai fiúkkal