Muzsika, 1963 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

50655 Egy, zenei szakemberek részvételével tar­tott vita­ülésen történt. Amikor az előadó ép­pen azt fejtegette, hogy mi a szóban forgó kérdésről a marxista zeneesztétika álláspontja, a széksorok között valaki azt kérdezte a szomszédjától: „marxista zeneesztétika? de hát vajon van-e ilyen?" Ha őszinték akarunk lenni, be ke­ll ismer­nünk, hogy a marxizmus általános fejlődé­sén belül az esztétika valóban elmaradt a többi területtől, az esztétikán belül pedig a zenéé a többi művészetétől. Hátha ezek után valóban nem beszélhetünk ma m­ég többről, m­int jószándékú és olykor érdemes kezde­ményezésekről, amelyek a dialektikus mate­rializmus alapelveit a zene művészetére akar­ják és próbálják alkalmazni, de olyan marxista zeneesztétikáról, amely legalább alaptételeiben már kiforrott és egységes, még nem lehet szó? Hogy ez a kétely nem nélkülöz minden alapot, arra vonatkozóan hadd emlékeztes­sünk arra a kis könyvre, amely néhány év­vel ezelőtt a marxista művészetfelfogás elfo­gadott alapjának számított. A. I. Szoboljev tanulmányára gondolok, amely „A lenini tük­rözési elmélet és a művészet" címet viselte. Ez az írás valóban olyan szemléletet — és tegyük hozzá, dogmatikus szemléletet — tük­rözött, amely ne­m volt alkalmas a zeneművé­szet problémáinak esztétikai megközelítésére. Szoboljev a tudomány és a művészet kö­zötti különbség lényegének azt tartotta, hogy a tudomány fogalmakat használ, a művé­szet pedig képeket. Felfogásából az is csak­hamar kiderült, hogy a fogalmi tükrözés vol­taképpen magasabbrendű, a kép­tükrözés pe­dig korlátozott, valahogy a visszatükrözés hierarchiájában a fogalom előtti fokra, a kép­zetre emlékeztet. Nem mondta ki Szoboljev, de ha az ember­­következetesen végiggondolta mondanivalóját, arra az eredményre kellett jutnia, hogy a művészet valahogy fejletle­nebb, kezdetlegesebb dolog. S egyáltalán nem volt érthető, hogy ha már egyszer létrejött a fogalom, akkor miért vannak még min­dig olyan maradi emberek, akik erőnek ere­jével a képekben való gondolkodáshoz ragasz­kodnak. Ez a felfogás, amely a művészetet a tudo­mány alá helyezte, oda vezetett, hogy az iro­dalmi alkotásokat a tudományos mű igényé­vel bírálták el, s elfeledkeztek a művészet tör­vényeiről. S ez a felfogás kétszeresen alkal­matlan volt a zene kérdéseinek megválaszo­lására. Mert mit kezdhetünk a kép fogalmá­val a zenében? Elmondhatjuk ugyan, hogy a zene voltaképpen hangzó kép, de hát mégis­csa­k észre kell vennünk, hogy a hangzó kép: fából vaskarika. S ha mindenütt a valóságos képet keressük a zenében, akkor ezt a művé­szetet az irodalom törvényei alapján kezdjük vizsgálni. Ma már tudjuk, hogy ez a felfogás szorosan kapcsolódott Zsdanov azóta megbírált zenepoli­tikai felfogásához. Ezért a szovjet esztétika, amikor harcot indított a dogmatizmus ellen, elsősorban éppen ezt­ a most Szoboljev köny­vecskéjével jellemzett szemléletet számolta fel. A. I. Hurovna­k 1956-ban írott, a szovjet eszté­tika történetében igen nagyjelentőségű tanul­mánya (amely most „A művészet esztétikai lé­nyege" címmel magyarul is megjelent), éppen ez ellen irányult. Burov rámutatott arra, hogy MUZSIKA 196­3. JANUÁR VI. ÉVF.1. SZÁM ZENEESZTÉTIKAI JEGYZETEK 1

Next