Muzsika, 1963 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám - FÁBIÁN IMRE: Igor Sztravinszkij Magyarországon
Sztravinszkij Toti dal Monté és Failonine Klier Nelli társaságában. Toti dal Monté, az olasz operaéneklés egykori híressége, de Lullo prózai színtársulatával járt Budapesten (Kertész felv.) Ötök csoportjával való kapcsolata révén szinte kézzelfogható közelségbe hozta számunkra, túl a XX. század derekán, a XIX. századot. Írásbeli megnyilatkozásai és gyakran kompozíciói alapján is rideg, kissé cinikus embernek képzeltük. A művész azonban, akit budapesti tartózkodásának három napja alatt munka közben és a pihenés perceiben megismertünk, ennek tökéletes ellentéte volt: mindvégig kedves, közvetlen, sőt szeretetreméltó. Szívesen és készségesen engedett az autogramkérők rohamának, akik a fárasztó munka szabad perceiben nyomban körülvették, — noha betegsége miatt igen nehezére esik az írás. Fáradtnak, törődöttnek tűnik első pillanatra, de nyomban felfrissül, s új erőre kap munka közben. Asszisztense, Robert Craft valamennyi próbáján jelen volt, s feszült figyelemmel kísérte az előkészítő munka minden mozzanatát. Látszott, hogy a figyelés épp annyira igénybe veszi, mintha dirigálna. Budapesti programját ez a munkatempó határozta meg: napi öt és fél, hat órát töltött a