Muzsika, 1968 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám - KÖRTVÉLYES GÉZA: Kurt Jooss

SZAJON ARA! Viszontlátásra! — így búcsúzik a kedves japán gyermekjátékdal Mackó bácsitól, így búcsúztak a japán óvodások Forrai szensze-től, azaz Forrai Ka­talin tanárnőtől, aki egy hónapig élt közöttük, hogy játsszék velük. A Japán—Magyar Baráti Tár­saság, valamint a Sian-on-kan és Sin-on-ken (a ma­gyar zenei neveléssel foglalkozó társaságok) meghí­vására 16 előadást tartott Forrai Katalin a ma­gyar zenei nevelésről az iskola előtti korban. Tolmácsa a magyarul választékos finomsággal beszélő japán tanárnő, Hani Kyoko volt, aki nyolc évig a Budapesti Eötvös Loránd Tudomány­egyetem japán lektoraként élt hazánkban. Most azon fáradozik, hogy a Kodály-módszert minél szélesebb körben megismertesse kollégáival. Le is fordította Sándor Frigyes összeállítását „Zenei ne­velés Magyarországon" címmel, valamint két ta­nulmányt a gyermekek és a zene kapcsolatáról. Forrai tanárnő 16 előadást tartott Japán városai­ban : Tokio, Sapporo, Kusiro, Hakone, Nagoja ze­nei szakemberei nagy érdeklődéssel hallgatták és elhalmozták kérdéseikkel. Az óvodásokkal előre kiválasztott japán gyerek­dalokon mutatta be a magyar módszereket. A ja­pán gyerekdalok a félhangnélküli pentatóniát ked­velik és általában „ré" végűek. Hangkészletük­lá,—dó—ré vagy dó—ré—mi. Meglepő (számunkra sajátosan „japános") fordulatként a „mi" és a „lá," leszállított alakja is előfordul bennük. Japán őslakóinak dallamvilága erős szálakkal kapcsolódik az ötfokúsághoz. Kodály nálunk még kiadatlan „77 kétszólamú énekgyakorlat"-a (a lon­doni Boosey and Hawkes kiadónál jelent meg) sok ainu-dallamot dolgoz fel. Ezeket a zeneszerző Tani­moto Kazajuki professzor közvetítésével ismerte meg és építette bele művébe. A gyermekdalok iránti hatalmas érdeklődésre jellemző, hogy Koizumi Fumio professzor, a Ma­gyarországon is járt népzenetudós a közeljövőben 4000 dalból álló gyűjtemény kiadását tervezi. Kü­lönös szerepe van ezekben a dalokban a tájak hanglejtésének: az azonos szövegű dalokat eltérő lejtéssel éneklik a gyerekek az ország más-más vi­dékén. A japán zenepedagógusok érdeklődése hazánk zenei nevelése iránt 1962-ben ébredt fel, a to­kiói ISME konferencián, Szőnyi Erzsébet kezde­ményezésére, majd 1964-ben a budapesti ISME konferencián erősödött, ahova már népes küldött­ség érkezett. Azóta is folyamatosan jönnek hoz­zánk zenepedagógusaik. Forrai Katalin elbeszéléséből, a sok-sok fény­képből is kiviláglik az a nagy szeretet, amellyel a japán pedagógusok a kisgyermek nevelésének leg­korszerűbb módszereit fürkészik. A bemutató cso­portok mellett a japán óvónők is szívesen tanultak új játékokat, dalokat. A cél persze az, hogy japán népzenén lehessen fölépíteni az óvodai, majd az is­kolai zenei nevelést (amely régebben idegen, pl. német hatás alatt fejlődött). Az éghajlat párás, olyannyira, hogy minden óvo­dásnak kis kendő lóg a vállán, azzal törölheti játék közben megizzadt homlokát. Nyáron a ventillátor is állandóan üdítője a kicsinyeknek (lásd képün­ket). Énekük csengő és természetes, jóhallásúak. Rög­tönzőkészségük fejlett, mindent megjelenítenek, el­játszanak. Kuma szan­t, azaz Mackó bácsit is for­gatják, tapsoltatják, ugráltatják (­egymást), s a végén elbúcsúznak. Viszontlátásra! „Figyeljétek a magas és mély hangokat..." Forrai Katalin japán óvodásokkal foglalkozik . «—• Kuma szart, Kuma szan mavaremi - git Kuma szan, Kuma szan rjo ieo cuite 1­3• Kuma szan, Kuma szan, Kata asi agete, Kuma szan, Kuma szan, szajona - ra

Next