Muzsika, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-08-01 / 8. szám - M. TÍMÁR ÁGNES: Lammermoori Lucia

hatalma és Lucia törékeny líraisága). Alapjaiban szép rendezői elgondolással ta­lálkozunk, amely következetesen végig is kíséri a drámai kibontakozás útját. Még­sem tud elég hű maradni a lényeghez: a zenéhez — pontosabban — a zenében rejlő drámaisághoz. Varga Mátyás önmagában korhű és atmoszférateremtően szép dísz­letei a rendezői elgondolással ugyanúgy nem állnak tökéletes összhangban, mint az autentikus zenei interpretációval. Csak egyetlen példát említve: a Lucia bemu­tatkozását jelentő vízió-jelenetben (I. felv. 2. jelenet) a romantikus parkba „éppen akkor betolt" konkrét szikla­ díszlet hiva­tott vizuálisan kifejezni a szövegben és ze­nében egyaránt szimbolikusan értelmezett, örök mozgásban levő forrásvizet. A jelenet művészi hitelességét tovább rontja a ren­dezés a hátraszóló dramaturgiailag jól ér­telmezett, de rosszul alkalmazott megszó­laltatásával. Az Asthon zord kegyetlensé­géből Lucia poétikus világába vezető inter­mezzo-muzsika joggal kaphat dramatur­giailag nagyobb súlyt a színpadi megjele­nítéssel, de csak akkor, ha képileg tökéle­tesen eggyé tud forrni a Luciát bemutató jelenettel. Ez a rendezés a zenében fellel­hető drámai kontinuitást nem realizálja si­kerrel, s így jórészt hatásossággá süllyedt a nagyszerű dramaturgiai ötlet. Ugyanez vonatkozik arra a megmagya­rázhatatlan színpadi beállításra is, ami a második felvonás második jelenetében za­varja meg a nézőt. Az Asthonokat „meg­menteni" jövő, pompásan bevonuló Ar­thurnak úgy kell elénekelnie barátságot hozó, meleg szólamát („Feléd karom kitá­rom, te tárd ki a tiéd"), hogy a sorsfor­dulóra váró Asthont nem is láthatja. (Az- Ágay Karola az őrülési jelenet­ben (Ikládi László felvétele) .

Next