Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám - VÁRNAI PÉTER: Nemzetközi Verdi-kongresszus
NEMZETKÖZI VERDI-KONGRESSZUS Harmadízben gyűltek össze a világ minden tájáról a Verdi-kutatás szakértői: zenetudósok, kritikusok és előadóművészek a Milanóban megrendezett kongresszuson. S hadd bocsássuk mindjárt előre a legfontosabbat: ez a kongresszus fordulópont a Verdi-kutatásban. Több mint fél évszázada — ha a derék Abramo Basevi könyvét tekintjük kiindulópontnak, több mint évszázada — a Verdivel foglalkozó irodalom kimerült az általános esztétizálásban, szólamok hangoztatásában és abban, amit a német nyelv fejez ki a legjobban: a Schönrednereiben. Évtizedeken keresztül megfigyelhető jelenség: ha Verdi drámaiságáról volt szó, a tanulmányok szinte kizárólag a szövegkönyvről beszéltek. Nem volt Verdi-filológia, nem volt zenedramaturgiai kutatás, nem volt zenei analízis. Az utóbbi évtizedekben, főleg Roncaglia, Mila és Della Corte könyveiben jelentkeztek az első csírák, a szigorú zenei elemzés, szó és muzsika összefüggésének vizsgálata. Még később, a parmai Verdi-Intézet tevékenysége révén megsokszorozódtak ezek az analitikus tanulmányok, és az első két, velencei, illetve veronai kongresszuson egyre nagyobb számban ez a fajta kutatás jelentkezett. A milanói, harmadik Verdi-kongreszszus ugyanebben a vonatkozásban megdöbbentő új eredményeket produkált. Kiderült, hogy nemcsak dallami vonatkozásban, hanem ritmikai, formai és harmóniai téren is szigorú vizsgálat tárgyává kell tenni a Verdi-partitúrákat. Az eddigi kutatási eredmények máris soha nem gondolt összefüggésekre világítottak rá. Néhány példa: Román Vlad kimutatta, hogy nemcsak az érett mester alkotásaiban, de már az ún. Verdi minőre művekben, tehát az ifjúkori darabokban is megtalálható a tudatosan alkalmazott politonalitás, polimodalitás, sőt, egy olyanfajta skála, amelynek párját csak .. . Messiaen-nál találhatjuk meg, a francia zeneszerző által „limitált transzponálhatóságúnak" nevezett, nyolcfokú hangsort. Ugyancsak Vlad mutatott rá néhány olyan ritmikai struktúrára, amely külön tanulmányt igényel. Frits R. Noske az e sorok írója által felfedezett ún. halálritmus előfordulásait vizsgálta egyrészt történetileg — kimutatva, hogy már Lully-nél felfedezhető ez a ritmikai képlet dramaturgiai összefüggésben —, másrészt Verdi műveiben. Talán túlzásba is ment, amikor a szó zenéjéből fakadó „Radames, Radames, Radames" aspektusokra válaszoló zenekari visszhangot (Aida IV. felvonás, ítélkezési jelenet) is ide sorolta. Martin Chusid a Traviatában bizonyította be az F-dúr hangnem dramaturgiai szerepét. A legösztönzőbb és legtöbb újatmondó előadást Román Vlad mellett Pierluigi Petrobelli tartotta. Ő a Trubadurt vette vizsgálat alá, és a legszigorúbb hangnemi, illetve hanghoz kötött összefüggésekre mutatott rá. Például Azucena központi hangja a h, amely hol mint H-dúr , h-moll alaphangja, hol pedig mint e-moll dominánsa vagy G-dúr terce jelenik meg, mégpedig dramaturgiai funkcióban. Petrobelli is rámutatott ritmikai jelenségekre, valamint jellegzetes hangnemalkalmazási törvényszerűségekre. (Ez utóbbi vonatkozásban sajnos nem vette figyelembe azt a valószínű kiindulási alapot, hogy bizonyos hangnemek „fekszenek a legjobban" bizonyos hangfajok számára, így például az egész Verdi-oeuvre-ön végigvonul a Desz-dúr szféra és a bariton hangfaj kapcsolata.) Anna Amalie Abert arról a recitativo és arioso közti átmeneti jelenségről beszélt, amely kifejezetten a szenvedélyes kitörés ábrázolására szolgál Verdi műveiben. Mintapéldaként a Traviata híres „Amami, Alfredo"-jára utalt, de ezenkívül szinte az összes művet végigelemezte ebből a szempontból. A kifejezetten recitativikus részek váratlan és hirtelen kiszélesüléséről van itt szó, a legtöbb esetben lefelé haladó skálamenetről. Mindezekből szinte forradalmi változás körvonalai bontakoztak ki. Kiderült, hogy nem elégségesek az eddigi módszerek, amelyek főleg melodikai összefüggéseket vizsgáltak, illetve szöveg és zene kapcsolatát a dallam kialakításában vélték csak felfedezni. Ugyanezek a kapcsolatok mutathatók ki a harmónia, a ritmus és a forma területén. Mindezekből pedig az következ