Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám - KERÉNYI MÁRIA: Stílusok és műfajok találkozása Prágában

JESSYE NORMAN Ha századunk szellemi áramlataiba helyezve szemléljük a három alkotást és hatását, a fesztivál utolsó hetének eseményei közül egy szerzői est benyo­másait kell felidéznünk a rezonancia­tartomány folytatásaképpen. A műso­ron mai szovjet szerzők szimfonikus kompozíciói hangzottak el, s a zárószám Petrov Leningrád hősi helytállásának emlékét megörökítő darabja volt. A markáns, nagy tömbökben építkező ex­pozíciót sodró, dübörgő, a háború min­den borzalmát felidéző tétel követi, de az elemi iszonyat és a félreismerhetet­len modern apokalipszis a finálé pia­nissimo állásaiból árad, a csembalón, xilofonon és vonós üveghangokon zize­gő sóhajtásból, amely 600 000 ember éh­halálát idézi. . . Szeröv dirigálta a nehéz feladatát ki­tűnően ellátó cseh Rádiózenekart, s sze­mélyében jó kezű, invenciózus, de a fortissimókba még kissé belefeledkező fiatal karmestert ismerhettünk meg. Az est hangszeres szólistája a saját zongo­raversenyében közreműködő Borisz Tyiscsenko volt, aki mindkét minőségé­ben rendkívül meleg fogadtatásra talált. A háromtételes koncert nemcsak mes­terségbeli tudásról, hanem eredeti te­hetségről és fiatal kora ellenére kifor­rott. saját nyelvén megszólaló alkotóról adott képet — zongoristaként pedig tö­mör, zengő tónusát, kifejezőkészségét és ragyogó pergőjátékát illeti elismerés, különösen a fúvóscsoportokkal koncer­táló párbeszédekben. Szólóest és kóruspolifónia A fesztivál műfajok és stílusok gaz­dagságát feltáró sokrétűségét számará­nyokkal is igazolhatnánk, statisztikai adatok helyett azonban hadd kapjon még helyet a beszámoló lezárásaként két személyes élmény. Jessye Norman tüneményes szépségű dalestje egészen rendkívüli jelzőket érdemelne, mert a művész olyan póztalan egyszerűséggel és bensőséges lírával adta elő Schubert, Brahms, Satie és Mahler dalait — a fia­tal Irwin Gage pompás zongorakísére­tével —, hogy külön-külön kellene ele­mezni érzelemkultúráját, stílusbiztonsá­gát és hangjának árnyalatos varázsát. Aida-alakításáról, amely Abbado ve­zényletével világsikert hozott, már hal­lottunk, de mivel az operaénekesi eré­nyek nem mindig járnak együtt a dal­éneklés titkainak ismeretével, a fiatal néger szoprán szereplése a Prágai Ta­vasz egyik felfedezésszámba menő ese­ményévé emelkedett a kamaraestek végső mérlegén. Ami pedig a cseh kóruséneklés szín­vonalát illeti, az a Palestrina-műsor, amit a Hradzsin koncertteremnek hasz­nált kis román bazilikájában adott a cseh Rádió énekkara, túlzás nélkül állíthatjuk: a nemzetközi élvonalat reprezentálja. Intonációbeli tisztaság, a szólamok tökéletes egybehangoltsága, bársonyos hangzás, fegyelmezett indí­tások és puha kicsengések — zeneileg pedig a polifónia szövedékének áttetsző, míves gonddal kimunkált, de soha nem öncélúan virtuóz bemutatása tette em­lékezetessé ezt a hangversenyt. A kon­cert anyaga ritkán hallható remekmű­vekből állt, s még a kuriózumok közül is kiemelkedett az az ötszólamú mo­tetta, amelynek partitúrájából hiány­zik a szoprán, s a valaha minden való­színűség szerint fiúhangokra írt felső szólamot ezúttal az altszólam énekelte. Az idei Prágai Tavasz utolsó hetének programjából az idézett események csak vázlatos képét adhatták, hiszen naponta legalább két, de sokszor három-négy műsor esett azonos időpontra. Igaz, hogy a visszatekintés távlatából kissé a bőség zavarának hat ez a tény, az adek­vát helyzetben viszont a válogatás örö­mével és izgalmával ajándékozta meg a résztvevőket. Kerényi Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék