Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám - RAICS ISTVÁN - MEZŐ LÁSZLÓ: Pablo Casals öröksége

muzsika 1974. január Pablo Casals öröksége P­uerto Rico földje örökre magába fogadta, mégis képtelenek vagyunk halott­nak tekinteni Casalst. Ami hosszú életéből megmaradt, amit ránk testált a kegyes sors, minden él, napjainkhoz tartozik, jövőnkön munkálkodik. Az „öröm és bánat" része lett életünknek, emberségünknek. Nem siratnunk kell Casalst, hanem befogadnunk azt a mélységesen emberi valóságot, amelyet a halál véglegessé és változtathatatlanná tett. A zene magyarországi barátai talán mindenkinél erősebben tudják, mit jelentett nekik az élő Casals, mit jelent az eltávozott. Része volt ő a magyar zenei világnak, zenei törekvéseinknek, baráti szálak fűzték hazánkhoz. Egy nemrégiben megjelent spanyol nyelvű életrajz (Joan Alavedra: La extraordinaria vida de Pablo Casals, Barcelona, 1969.) a művész csillagpályájának indulását egyenesen az első budapesti koncerttel datálja. S a későkori Casalsnak megren­dítő, baráti búcsúja is feledhetetlenné vált, hiszen a magyar ifjúság rajongása vette körül az „El Pessebre" bemutatásának emlékezetes napjaiban. Ami e két határpont között történt: művészetének és emberségének meg­annyi dokumentuma volt két, szinte három emberöltő magyar zenerajongói számára. Nem túlságosan sűrű s néha bizony hatalmas hézagokkal jelentkező budapesti koncertjei mindig az ünnep fényét jelentették. Azt a vakító fényt, amely a kor sötét fonalából villant ki, amely egyensúlyban volt képes tartani erőit az elembertelenedés nehéz időszakában. Művészetének hódító ereje tette, cselekedetté tudott válni s művészetének velazquezi tiszta realizmusa (Tóth Aladár gyönyörű jellemzését idéztem) éppen az élet és a műalkotás egységére, elválaszthatatlanságára hívta fel mindenkor a figyelmet. Ahogy haladt a pátriár­ka-kor felé, egyre jellemzőbben, egyre határozottabban jelentkeztek a művé­szete lényegét jelentő humanista vonások. Schweitzeri eltökéltséggel emelte fel szavát a világot fenyegető sötét hatalmak ellen, s ő, aki meg nem alkuvó következetességgel állt a spanyol és katalán nép ügye mellé, a második világ­háborútól kezdve már az egész emberiség ügyének szószólója lett. Hallatta szavát az ENSZ fórumán: „Mennyire szeretném, hogy hatalmas tiltakozó moz-

Next