Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1974-06-01 / 6. szám - FASANG ÁRPÁD, IFJ.: Szabó Miklós
példája: Pászthy Júlia stílusosan, kifejezően, hajlékonyan énekelte. J. Ch. Bach két Esz-dúr koncertjében viszont a rokokó édessége, kis léptékű, meghitt világa szólalt meg. A zongoraversenyt Szabó Andrea játszotta — elfogódottan, de kellemesen. Vajda József, a fagottverseny szólistája, elsőrangú hangszertudása mellett stílusismeretével tűnt ki: ezt nemcsak a Mozart fagottversennyel rokon részletek finom kiemelésével, hanem saját kadenciájával is bebizonyította. A szólistákat a MÁV Szimfonikusok kísérték, akik a koncert első számaként Ph. E. Bach dmoll szonatináját adták elő, vezényelt Szalatsy István. A BUDAPESTI MADRIGÁLKÓRUS — mint általában mindig — legutóbbi hangversenyén is (ápr. 10.) zenetörténeti érdekességű műsort mutatott be. Vivaldi concertói ugyanis hangversenyek, rádióműsorok, sőt iskolai tananyagok állandó szereplői, a zeneszerző énekes műveit, egyházi kompozícióit azonban ritkán hallani, jóllehet már a Vivaldireneszánszot elindító 1939-es sienai kongresszuson hangsúlyozták, hogy a vokális művek méltó párjai a maguk idejében Európa-hírű instrumentális daraboknak. A hangszeres művek rendszeres kiadása is előbbre jár, s aki Vivaldi énekes műveit akarja előadni, annak feladatához a kutatómunka, a legfrissebb irodalom követése is hozzátartozik. A Szekeres Ferenc vezette Budapesti Madrigálkórus a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével öt egyházi kompozíciót (a Magnificatot, egy szólókantátát, két zsoltárt és egy misetételt) szólaltatott meg. Igen rokonszenves, hogy a szólóhangok itt is — akárcsak hajdan Vivaldi növendékeinek előadásain — a kórus képzett énekesnőiből kerültek ki. Szerdahelyi Éva, Lugosi Melinda, Zempléni Mária, Takács Klára, Takács Judit, Holczer Irma és Szőkefalvy-Nagy Katalin (az Inturbato szólókantáta virtuóz szólamának előadója), de a kórus egésze és a zenekar is kiváló teljesítményt nyújtott. Az utolsó műsorszámból az egymásnak felelgető két részre osztott együttes ugyanolyan élvezettel ismételt kétszer is, mint amilyen gyönyörűséggel a hallgatóság ezt kérte és fogadta. A szólóestek közül elsőként PERÉNYI MIKLÓS gordonkaestjét említjük (márc. 26.). Eredeti összeállítású műsora imponálóan gazdag repertoárról tett bizonyságot és szerencsésen állította egymás mellé a ráismerésre számító népszerűbb, és a megismertetésre szánt, informatív értékű műsorszámokat. Reger G-dúr szólószonátája volt az igazi csemege, amelyet Perényi Miklós — a tökéletes technikai megvalósításon túl színesen, figyelemfelkeltő erővel, s a barokk elemek jól eltalált arányú kidomborításával játszott. Érdekes volt Franck híres A-dúr szonátájának csellóváltozata is. A kitűnő előadásban elhangzó mű hangnemével is, közös tőről fakadt fináléjával is szépen rímelt a műsorkezdő Beethoven A-dúr szonátára. A nagysikerű hangverseny végén a kitartó tapsokat Perényi Miklós több ráadásszámmal köszönte meg, egyikmásik a hangszer virtuózának szerepében is megmutatta a művészt. Szűcs Lóránt rugalmasan igazodó, de ezúttal kevésbé inspirált partnerként működött közre. ZEMPLÉNI KORNÉL a Mesterbérlet 9. estjén (ápr. 18.) Beethoven op. 10-es sorozatát és az Appassionatát játszotta, valamennyit mesterkézre valló magasszintű, nagyvonalúan szerkesztett és érzékenyen végiggondolt előadásban. A számtalan szép költői megoldásra — amely a tételkarakterek meghatározásától, két tétel összekapcsolásától a trillák különböző értelmet hordozó megoldásáig, a hangszínek-billentések egészen szokatlan effektusokat is felölelő gazdagságáig stb. ívelt — csak utalhatunk itt, összefoglalóan annyit regisztrálhatunk, hogy Zempléni Kornél a két opusz keretében is fel tudta tárni előttünk a beethoveni lélek teljességét. Ugyancsak áprilisban hallottuk a zongora egy másik neves és Budapesten népes közönségtáborral rendelkező művésze, FRANKL PÉTER két nagy érdeklődéssel kísért és hatalmas sikerű fellépését. A szólóest (ápr. 20.), nemkülönben Brahms d-moll koncertjének ápr. 16-i nagyszabású, súlyos előadása igazolta ezt a lelkesedést. Frankl Péter kivételes pianista képességekkel megáldott művész, akinek zenei érzékenysége sem mindennapi. Teljesítménye egyenletes színvonalú, a művet az elsőtől az utolsó hangig végigéli — ezért is gyakorol olyan intenzív, elementáris hatást közönségére. Szólóestjének első száma Mozart K. 332 F-dúr szonátája volt: magyarázó, deklamáló, kontrasztos előadásban játszotta a művész, de minden kiemelése annyira a zenéből fakadt, hogy még azokat is meggyőzhette, akiktől távol áll az effajta Mozartinterpretáció. Schumann improvizatív