Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-06-01 / 6. szám - FASANG ÁRPÁD, IFJ.: Szabó Miklós

példája: Pászthy Júlia stílusosan, kife­jezően, hajlékonyan énekelte. J. Ch. Bach két Esz-dúr koncertjében viszont a rokokó édessége, kis léptékű, meg­hitt világa szólalt meg. A zongoraver­senyt Szabó Andrea játszotta — elfo­gódottan, de kellemesen. Vajda József, a fagottverseny szólistája, elsőrangú hangszertudása mellett stílusismereté­vel tűnt ki: ezt nemcsak a Mozart fa­gottversennyel rokon részletek finom kiemelésével, hanem saját kadenciájá­val is bebizonyította. A szólistákat a MÁV Szimfonikusok kísérték, akik a koncert első számaként Ph. E. Bach d­moll szonatináját adták elő, vezényelt Szalatsy István. A BUDAPESTI MADRIGÁLKÓRUS — mint általában mindig — legutóbbi hangversenyén is (ápr. 10.) zenetörténe­ti érdekességű műsort mutatott be. Vi­valdi concertói ugyanis hangversenyek, rádióműsorok, sőt iskolai tananyagok állandó szereplői, a zeneszerző énekes műveit, egyházi kompozícióit azonban ritkán hallani, jóllehet már a Vivaldi­reneszánszot elindító 1939-es sienai kongresszuson hangsúlyozták, hogy a vokális művek méltó párjai a maguk idejében Európa-hírű instrumentális daraboknak. A hangszeres művek rend­szeres kiadása is előbbre jár, s aki Vi­valdi énekes műveit akarja előadni, an­nak feladatához a kutatómunka, a leg­frissebb irodalom követése is hozzátar­tozik. A Szekeres Ferenc vezette Buda­pesti Madrigálkórus a Liszt Ferenc Ka­marazenekar közreműködésével öt egy­házi kompozíciót (a Magnificatot, egy szólókantátát, két zsoltárt és egy mise­tételt) szólaltatott meg. Igen rokonszen­ves, hogy a szólóhangok itt is — akár­csak hajdan Vivaldi növendékeinek elő­adásain — a kórus képzett énekesnőiből kerültek ki. Szerdahelyi Éva, Lugosi Melinda, Zempléni Mária, Takács Klá­ra, Takács Judit, Holczer Irma és Sző­kefalvy-Nagy Katalin (az In­turbato szólókantáta virtuóz szólamának elő­adója), de a kórus egésze és a zenekar is kiváló teljesítményt nyújtott. Az utolsó műsorszámból az egymásnak fe­lelgető két részre osztott együttes ugyanolyan élvezettel ismételt kétszer is, mint amilyen gyönyörűséggel a hall­gatóság ezt kérte és fogadta. A szólóestek közül elsőként PERÉNYI MIKLÓS gordonkaestjét említjük (márc. 26.). Eredeti összeállítású műsora imponálóan gazdag repertoárról tett bi­zonyságot és szerencsésen állította egy­más mellé a ráismerésre számító nép­szerűbb, és a megismertetésre szánt, informatív értékű műsorszámokat. Re­ger G-dúr szólószonátája volt az igazi csemege, amelyet Perényi Miklós — a tökéletes technikai megvalósításon túl színesen, figyelemfelkeltő erővel, s a ba­rokk elemek jól eltalált arányú kidom­borításával játszott. Érdekes volt Franck híres A-dúr szonátájának cselló­változata is. A kitűnő előadásban el­hangzó mű hangnemével is, közös tőről fakadt fináléjával is szépen rímelt a műsorkezdő Beethoven A-dúr szonátá­ra. A nagysikerű hangverseny végén a kitartó tapsokat Perényi Miklós több ráadásszámmal köszönte meg, egyik­másik a hangszer virtuózának szerepé­ben is megmutatta a művészt. Szűcs Lóránt rugalmasan igazodó, de ezúttal kevésbé inspirált partnerként működött közre. ZEMPLÉNI KORNÉL a Mesterbérlet 9. estjén (ápr. 18.) Beethoven op. 10-es sorozatát és az Appassionatát játszotta, valamennyit mesterkézre valló magas­szintű, nagyvonalúan szerkesztett és ér­zékenyen végiggondolt előadásban. A számtalan szép költői megoldásra — amely a tételkarakterek meghatározá­sától, két tétel összekapcsolásától a tril­lák különböző értelmet hordozó meg­oldásáig, a hangszínek-billentések egé­szen szokatlan effektusokat is felölelő gazdagságáig stb. ívelt — csak utalha­tunk itt, összefoglalóan annyit regiszt­rálhatunk, hogy Zempléni Kornél a két opusz keretében is fel tudta tárni előt­tünk a beethoveni lélek teljességét. Ugyancsak áprilisban hallottuk a zongora egy másik neves és Budapes­ten népes közönségtáborral rendelkező művésze, FRANKL PÉTER két nagy ér­deklődéssel kísért és hatalmas sikerű fellépését. A szólóest (ápr. 20.), nem­különben Brahms d-moll koncertjének ápr. 16-i nagyszabású, súlyos előadása igazolta ezt a lelkesedést. Frankl Péter kivételes pianista képességekkel meg­áldott művész, akinek zenei érzékenysé­ge sem mindennapi. Teljesítménye egyenletes színvonalú, a művet az el­sőtől az utolsó hangig végigéli — ezért is gyakorol olyan intenzív, elementáris hatást közönségére. Szólóestjének első száma Mozart K. 332 F-dúr szonátája volt: magyarázó, deklamáló, kontrasz­tos előadásban játszotta a művész, de minden kiemelése annyira a zenéből fa­kadt, hogy még azokat is meggyőzhet­te, akiktől távol áll az effajta Mozart­interpretáció. Schumann improvizatív

Next