Muzsika, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám - KÁRPÁTI JÁNOS: Kurtág György 2.
egységének szimbóluma, mindig jelenvaló esztétikai és etikai mérce. A másik: Stravinsky, a XX. század zenéjének talán legnagyobb klasszikusa, a a legszorosabb és egyben a legnemesebb értelemben vett „mesterségbeliség" képviselője. A harmadik pedig: Webern, a bécsi iskola legnagyobb hatású alakja, akinek alapvetően új elvű zenei gondolkodása a század második felében nemzedékek számára jelentett forrást, ösztönzést, kiindulópontot. A jó választás még nem biztosítéka a sikernek. Kurtág zeneszerzői érdeme sem abban rejlik, hogy ki tudta választani magának a három példaképet, hiszen ezt korunk számos átlagos képességű muzsikusa megtehette — és mégis tette — valamiféle tudatos vagy ösztönös elképzelés alapján, ahogyan a régebbi múlt követése is nyitva állt mindenki számára, ez azonban távolról sem volt minden esetben gyümölcsöző. Az igazi szintézisnek több, de legalábbis két feltétele van: milyen módon választja ki a művész a különböző, társításra, összegzésre szánt elemeket és mit tud hozzátenni szuverén módon, a maga személyes mondanivalójának megfogalmazásaként? Kurtág György zeneszerzői műhelyének bemutatását tehát annak elemzésével folytatjuk, hol és milyen formában ismerhetjük fel műveiben a három nagy mester művészetének hatását. Bartók zenéjének különböző stíluselemei igen sokféle módon olvadtak bele Kurtág zenei nyelvébe. Véletlen megjelenésekről, egy-egy megoldás spontán és öntudatlan „újrafelfedezéséről" Kurtág esetében aligha beszélhetünk, mivel az ő alkotói tudatossága, a kész kompozíció próbája és kritikus szemlélete minden ilyen találkozást kizárttá tesz. Ezt a magas szintű alkotói tudatosságot egyébként az is bizonyítja, hogy csaknem minden félreérthetetlenül bartókos elem kezelésében, alakításában már megmutatkozik a szuverenitás, a tudatos felhasználás és tudatos átalakítás szándéka. Már a korai Brácsaversenyben is megfigyelhetjük, hogy a Bartók-zenére oly jellemző hangköz-modelleket (pl. kis másodtiszta kvart) szabadon alakítja és variálja a szerző. Ugyanez a jelenség még tisztábban lép elő az opusz-számmal ellátott művek sorában, így a hegedűre és cimbalomra írt Duók (Op. 4) hatodik darabjában. Nemcsak a már említett kis másod—kvart (1:5) modell hangzik fel benne, hanem annak szűkített és tágított változata is, a nagyterc-és a tritonusz-modell (1:4, 1:6). BOJÁR SÁNDOR FOTÓMŰVÉSZ MŰVEIBŐL — TÖBBEK KÖZÖTT KIVÁLÓ MUZSIKUS-PORTRÉIBÓL — GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁST RENDEZTEK AZ ERNST MÚZEUMBAN. EBBŐL AZ ALKALOMBÓL KÖZÖLJÜK A MŰVÉSZ ARTÚR RUBINSTEIN BUDAPESTI HANGVERSENYÉNEK PRÓBÁJÁN KÉSZÜLT KÉPSOROZATÁT.