Muzsika, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám - KÁRPÁTI JÁNOS: Kurtág György 2.

egységének szimbóluma, mindig jelen­való esztétikai és etikai mérce. A má­sik: Stravinsky, a XX. század zenéjé­nek talán legnagyobb klasszikusa, a a legszorosabb és egyben a legneme­sebb értelemben vett „mesterségbeli­ség" képviselője. A harmadik pedig: Webern, a bécsi iskola legnagyobb ha­tású alakja, akinek alapvetően új elvű zenei gondolkodása a század második felében nemzedékek számára jelentett forrást, ösztönzést, kiindulópontot. A jó választás még nem biztosítéka a sikernek. Kurtág zeneszerzői érdeme sem abban rejlik, hogy ki tudta válasz­tani magának a három példaképet, hi­szen ezt korunk számos átlagos képes­ségű muzsikusa megtehette — és még­is tette — valamiféle tudatos vagy ösz­tönös elképzelés alapján, ahogyan a ré­gebbi múlt követése is nyitva állt min­denki számára, ez azonban távolról sem volt minden esetben gyümölcsöző. Az igazi szintézisnek több, de legalább­is két feltétele van: milyen módon vá­lasztja ki a művész a különböző, tár­sításra, összegzésre szánt elemeket és mit tud hozzátenni szuverén módon, a maga személyes mondanivalójának megfogalmazásaként? Kurtág György zeneszerzői műhelyének bemutatását tehát annak elemzésével folytatjuk, hol és milyen formában ismerhetjük fel műveiben a három nagy mester művé­szetének hatását. Bartók zenéjének különböző stílus­elemei igen sokféle módon olvadtak be­le Kurtág zenei nyelvébe. Véletlen megjelenésekről, egy-egy megoldás spontán és öntudatlan „újrafelfedezé­séről" Kurtág esetében aligha beszél­hetünk, mivel az ő alkotói tudatossága, a kész kompozíció próbája és kritikus szemlélete minden ilyen találkozást ki­zárttá tesz. Ezt a magas szintű alkotói tudatosságot egyébként az is bizonyít­ja, hogy csaknem minden félreérthetet­lenül bartókos elem kezelésében, ala­kításában már megmutatkozik a szuve­renitás, a tudatos felhasználás és tuda­tos átalakítás szándéka. Már a korai Brácsaversenyben is megfigyelhetjük, hogy a Bartók-zenére oly jellemző hangköz-modelleket (pl. kis másod­tiszta kvart) szabadon alakítja és va­riálja a szerző. Ugyanez a jelenség még tisztábban lép elő az opusz-számmal el­látott művek sorában, így a hegedűre és cimbalomra írt Duók (Op. 4) hato­dik darabjában. Nemcsak a már emlí­tett kis másod—kvart (1:5) modell hangzik fel benne, hanem annak szűkí­tett és tágított változata is, a nagyterc-és a tritonusz-modell (1:4, 1:6). BOJÁR SÁNDOR FOTÓMŰVÉSZ MŰVEIBŐL — TÖBBEK KÖZÖTT KIVÁLÓ MUZSIKUS-PORT­RÉIBÓL — GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁST RENDEZTEK AZ ERNST MÚZEUMBAN. EBBŐL AZ ALKALOMBÓL KÖZÖLJÜK A MŰVÉSZ ARTÚR RUBINSTEIN BUDAPESTI HANGVERSE­NYÉNEK PRÓBÁJÁN KÉSZÜLT KÉPSOROZATÁT.

Next