Muzsika, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1977-06-01 / 6. szám - PAPP MÁRTA - BOJTI JÁNOS: Muszorgszkij Hovanscsinája - Gondolatok a mű debreceni előadása után

dik felvonásba ékelt balett is (a perzsa lányok tánca). A kapcsolat azonban tel­jesen külsődleges. A Hovanscsina gyö­keresen más formakoncepción alapul, mint bármelyik hagyományos XIX. századi operatípus. A tömegjelenetek nem állóképek, a színpad állandó vál­tozásban, forrongásban van. Az opera hagyományos statika-dinamika ellenté­tekre épülő dramaturgiája itt folyama­tos lassú mozgássá alakul, egymással párhuzamos és egymást keresztező sor­sok és események epikus szélességű hömpölygésévé, amely sokkal inkább a tolsztoji regényhez, mint bármely kora­beli opera felépítéséhez hasonlítható. Azt hihetnénk, az epikai szerkesztés el­lent mond a színpad követelményeinek. Általánosságban ez igaz is lehet, de ak­kor a Hovanscsina léte az egyik nagy kivétel a szabály alól. Muszorgszkij a különböző események érintkezéseiből, összetorlódásából és kereszteződéséből hallatlan intenzitású drámai szituáció­kat teremt. Példa rá Andrej Hovan­szkij és Márfa dialógusának összekap­csolása a sztrelecek kivégzés-jelenetével a negyedik felvonás második képében. Andrej, felháborodva és kétségbeesve Mária szemrehányásain, sztreleceit akarja hívni, hogy büntessék meg az asszonyt, hisz ő egyedül már nem mer rátámadni. Megfújja a trombitajelet egyszer, kétszer i­s a sztrelecek meg is jelennek, de nem vezérük hívására jöttek, hanem saját kivégzésükre indul­nak szomorú gyászmenetben, hátuk mö­gött a diadalmas cári gárdával. A Hovanscsina előbb felvázolt kon­cepciójából következik, hogy nincsenek főszereplői, illetve a szó hagyományos értelmében vett operai hősei. Sokan leírták már, hogy a Hovanscsina fősze­replője maga az orosz nép, arra azon­ban nemigen tértek ki, hogy a népet az operában melyik réteg képviseli: a régi vallást büszkén hirdető, s hi­tük diadalmas tudatában máglyára vo­nuló raszkolnyikok-e, vagy a kegyet­len és garázda, egész Moszkvát féle­lemben tartó sztrelecek, vagy a Mu­szorgszkij által „prislije ljugyi"-nak ne­vezett Moszkva-környéki szegénypa­rasztok, akik passzívan szemlélik, tűrik és elviselik a történelem sodrását, s egy csodálatos — Rimszkij Korszakov verziójából hiányzó — jelenetben elsi­ratják hazájuk sorsát. (A nép ez utóbbi rétege erősen rokon a Borisz Godunov­ban ábrázolt tömeggel.) A Hovanscsinában a nép tehát nem egységes tömeg, hanem különböző réte­gek alakjában jelenik meg; ez is a mű újdonságai közé tartozik, s a zeneszerző teljes korszakot átfogó ábrázolásának következménye. A társadalmi összkép­be beletartoznak a vezetők, a hatalma­sok is, így Péter nővérének, Szófia hercegnőnek a kegyeltje, Golicin her­ceg, a művelt Európa rajongója, aki új törvényekkel akarja a bojárokat visz­szaszorítani, hogy saját befolyását erő­sítse. Továbbá Hovanszkij herceg, a leg­hatalmasabb bojár, aki sztrelecei élén, a régi törvény jelszavát hangoztatva tör az egyeduralomra, s Doszifej, az óhitűek vezére, aki fanatikus szerzetesi egyéni­ségével, szellemi erejével nem saját, hanem hívei és a szegény nép érdekét szolgálja. Beletartozik a képbe a ki­csinyes és haszonleső hivatalnokréteg képviselője is, az Írnok, aki saját kis pecsenyéjét sütögetve ott intrikál, ahol csak tud. S nem említettük még a fő­szereplők talán legfontosabbikát: Már­iát, ezt a csodálatos asszonyalakot, aki­ben a legszebb emberi vonások — erő és alázat — egyesülnek hatalmas, mely MUSZORGSZKIJ 1873-BAN

Next