Muzsika, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám - PAPP MÁRTA - BOJTI JÁNOS: Muszorgszkij Hovanscsinája - Gondolatok a mű debreceni előadása után
dik felvonásba ékelt balett is (a perzsa lányok tánca). A kapcsolat azonban teljesen külsődleges. A Hovanscsina gyökeresen más formakoncepción alapul, mint bármelyik hagyományos XIX. századi operatípus. A tömegjelenetek nem állóképek, a színpad állandó változásban, forrongásban van. Az opera hagyományos statika-dinamika ellentétekre épülő dramaturgiája itt folyamatos lassú mozgássá alakul, egymással párhuzamos és egymást keresztező sorsok és események epikus szélességű hömpölygésévé, amely sokkal inkább a tolsztoji regényhez, mint bármely korabeli opera felépítéséhez hasonlítható. Azt hihetnénk, az epikai szerkesztés ellent mond a színpad követelményeinek. Általánosságban ez igaz is lehet, de akkor a Hovanscsina léte az egyik nagy kivétel a szabály alól. Muszorgszkij a különböző események érintkezéseiből, összetorlódásából és kereszteződéséből hallatlan intenzitású drámai szituációkat teremt. Példa rá Andrej Hovanszkij és Márfa dialógusának összekapcsolása a sztrelecek kivégzés-jelenetével a negyedik felvonás második képében. Andrej, felháborodva és kétségbeesve Mária szemrehányásain, sztreleceit akarja hívni, hogy büntessék meg az asszonyt, hisz ő egyedül már nem mer rátámadni. Megfújja a trombitajelet egyszer, kétszer is a sztrelecek meg is jelennek, de nem vezérük hívására jöttek, hanem saját kivégzésükre indulnak szomorú gyászmenetben, hátuk mögött a diadalmas cári gárdával. A Hovanscsina előbb felvázolt koncepciójából következik, hogy nincsenek főszereplői, illetve a szó hagyományos értelmében vett operai hősei. Sokan leírták már, hogy a Hovanscsina főszereplője maga az orosz nép, arra azonban nemigen tértek ki, hogy a népet az operában melyik réteg képviseli: a régi vallást büszkén hirdető, s hitük diadalmas tudatában máglyára vonuló raszkolnyikok-e, vagy a kegyetlen és garázda, egész Moszkvát félelemben tartó sztrelecek, vagy a Muszorgszkij által „prislije ljugyi"-nak nevezett Moszkva-környéki szegényparasztok, akik passzívan szemlélik, tűrik és elviselik a történelem sodrását, s egy csodálatos — Rimszkij Korszakov verziójából hiányzó — jelenetben elsiratják hazájuk sorsát. (A nép ez utóbbi rétege erősen rokon a Borisz Godunovban ábrázolt tömeggel.) A Hovanscsinában a nép tehát nem egységes tömeg, hanem különböző rétegek alakjában jelenik meg; ez is a mű újdonságai közé tartozik, s a zeneszerző teljes korszakot átfogó ábrázolásának következménye. A társadalmi összképbe beletartoznak a vezetők, a hatalmasok is, így Péter nővérének, Szófia hercegnőnek a kegyeltje, Golicin herceg, a művelt Európa rajongója, aki új törvényekkel akarja a bojárokat viszszaszorítani, hogy saját befolyását erősítse. Továbbá Hovanszkij herceg, a leghatalmasabb bojár, aki sztrelecei élén, a régi törvény jelszavát hangoztatva tör az egyeduralomra, s Doszifej, az óhitűek vezére, aki fanatikus szerzetesi egyéniségével, szellemi erejével nem saját, hanem hívei és a szegény nép érdekét szolgálja. Beletartozik a képbe a kicsinyes és haszonleső hivatalnokréteg képviselője is, az Írnok, aki saját kis pecsenyéjét sütögetve ott intrikál, ahol csak tud. S nem említettük még a főszereplők talán legfontosabbikát: Máriát, ezt a csodálatos asszonyalakot, akiben a legszebb emberi vonások — erő és alázat — egyesülnek hatalmas, mely MUSZORGSZKIJ 1873-BAN