Muzsika, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám - KERÉNYI MÁRIA: Új szereplők: A Rigolettóban
gyönyörű, magvas, könnyedén szárnyaló pianókkal helyettesíti, mégpedig olyan áradó zeneiséggel, ami a modorosságnak még az árnyékát is száműzi. Mozgása szintén kontrollált: taglejtései harmonikusak és kifejezőek. nincsenek teátrális, indokolatlan gesztusai — s egész alakítása tartalmas, érzelmekkel teli, anélkül, hogy akár pillanatokra is érzelgőssé válna, pedig ez a veszély a lírai alkatú énekesnőknél gyakran fenyeget. Pászthy Júliát azonban nem kell félteni tőle: : csak gratulálni lehet ahhoz a töretlenül emelkedő pályaívhez, amelyet operai tagságának évei alatt eddig bejárt. Patricio Mendez rokonszenves és sokat ígérő művész: szép, tömör, rezonanciadús középső hangtartománya felfelé is, lefelé is könnyen, természetesen nyílik, nem vékonyodik el és nem szűkül be. Mégis korai, megerőltető feladat számára ez a hatalmas szerep, amit pedig néhány év múlva bizonyára jól győzne, hiszen részleteiben már most is sikerrel birkózik vele. De még csak birkózik: ezt jelzi kényszeredett, a dallamok ivét feleslegesen kísérő kézmozgása, tehetséges és őszinte szenvedélyektől fűtött, de MEDVECZKY ADÁM (Me7ey Béla felvétele) egyelőre még inkább csak szorgalmát és munkabírását bizonyító szerepformálása. Figurája kitűnően eltalált, amiben alighanem közrejátszik képzőművészeti talentuma is — de vajon kétségtelen adottságait nem volna szerencsésebb kezdetben olyan szerepeken csiszolni, mint például Melitone, vagy a Tosca sekrestyése? Egyéniségének már most is súlya és szuggesztivitása van, s helyes ösztönnel tapintja ki a komédia és tragédia nagy belső összefüggéseit, csak éppen érlelődnie, tudatosodnia kellene még. A próbatét nem elvetendő pedagógia. de a sürgetés értelmetlen és káros. Kelen Péternél például határozottan bevált a mélyvíz-technika: fiatal tenoristánkat az egymásután kapott főszerepek egyre gyorsuló iramban lendítik előre a pályán — s ebből az a tanulság, hogy a művésznevelésben sem állíthatók fel mechanikus standard-ek, sőt itt aztán igazán mindenkinek személyre szabott (és menet közben szükségszerűen igazított) módszer dukál. A Herceget Kelen már régebben énekli — ahogy az új szereposztásba eredetileg tervezett Nagy János is —, de a figura hiteles megszemélyesítésére irányuló kísérleteit most sikerült önálló képletben összefoglalnia. Bizonyára létezik megjelenésbea elegánsabb, magatartásban gőgösebb színpadi ideálja is ennek a Verdi-hősnek. azonban Kelen modellje így, ahogy előttünk áll, meggyőző és testhezálló. S énektechnikájáról is nagyjából ugyanez állapítható meg: középfekvésének alsó rétege sápadt ugyan (itt, nagyon okosan, nem is erőlteti az intenzitást), felfelé viszont ragyogó, fényes, biztos minden hangja; légzése jól kidolgozott. Vokálisainak zártsága is biztatóan enyhül, egyszóval: öröm látni és hallani tehetségének ilyen arányú kibontakozását. A kisebb szerepekbe kellemesen illeszkedett be Jász Klára, Kukely Júlia és Maria Teresa Űribe; Takács Tamara Maddalenája kacér és életvidám, s idővel bizonyára zeneileg is karakteresebbé válik. Tóth László másodszorra sokkal nagyobb önbizalommal énekelte Monteronét, s Borsaként Gurszky János nemcsak otthonosan mozog, hanem levetkőzte korábbi szerepeiben tapasztalt ritmus-gondjait is. Marullót Kovács Pál alakította, Ceprano grófot a második előadáson — Nádas Tibor helyett — Jánosi Péter, ami pedig az udvaroncokat illeti: kifogástalanul szólt a férfikar (karigazgató: Nagy Ferenc). Kerényi Mária