Muzsika, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám - RÁNKI GYÖRGY: Engel Iván üdvözlése

„Eng­el Iván szerdai hangversenye egészen rendkívüli jelentőségű esemé­nye zeneéletünknek. A magyar zongora­művészet ezen az estén, ennek a nagy­tehetségű zongoraművésznek játékában érkezett el teljesen korunk legnagyobb zongora­poétájának, Bartók Bélának zsenijéhez. Teljes értékű Bartók-in­terpretációt a zongorán eddig csak ma­gától Bartóktól hallhattunk. Sőt az utóbbi években, sajnos Bartóktól sem, hiszen köztudomású, hogy a nagy zene­szerző Budapesten már régóta nem játssza saját műveit. De éppen ezért megbecsülhetetlen nyeresége zeneéle­tünknek Engel Iván Bartók-játéka, mely példát mutat egy egész pianista­generációnak, hogy miképpen érkezhe­tik el az előadóművész Bartók zongora­játékstílusának külsőleges utánzása nél­kül, egyedül önmagán keresztül, a for­ró és mély egyéni átélésen keresztül a Bartók-muzsika legméltóbb tolmácsolá­sához". Valóban, akik emlékszünk Engel Iván szóló- és zenekari hangversenyeire — megszállott muzsikushittel fűtött, min­dig intenzíven meggyőző, mindig origi­nális játékmódjára —, a klasszikus-ro­mantikus interpretációs élmények mel­lett elsősorban Bartók-játékának emlé­két őrizzük. A világjáró zongoraművészt egyéb­ként mindig személyes barátság is fűz­te Bartókékhoz, Kodályékhoz. Erről sok-sok levél tanúskodik, lappangó, fel­táratlan kincsesbánya a Bartók—Ko­dály-kutatók számára. Az álláskereső művész-tanár számá­ra Bartók ilyen ajánlósorokat írt: „Örülök, hogy alkalmam van kijelen­tenem, hogy Engel Iván úr — vélemé­nyem szerint — kitűnő pianista. Ezen­kívül nagy és hosszú tapasztalata van a zongoratanításban, és ebben kiváló eredményeket ért el. Ezért bárkinek, akinek az a szándéka, hogy vele dolgoz­zék, a legmelegebben ajánlhatom őt." A Berlin, London, Svájc, Hollandia stb. közt éppen Kairóban tanárkodó mű­vész számára Kodály megküldi a Ma­gyar Népzene dedikált példányát. Felszabadulásunk után jó évtizedig Zeneakadémiánkon tanított Engel Iván. Majd felesége, Kühner Ilse szobrászmű­vész hazájában, Svájcban — Baselben — vállalt tanári állást. Ma is ott él és dolgozik. Közben szinte napjainkig nagyrabecsült hangversenyző-művész maradt. Engel Iván portréja nem volna teljes, ha nem említenénk emberi vonásait, humanizmusát, melegszívű segítőkész­ségét, aranyos humorát. Ahogyan a gyermekeket szereti bűvészkedésre ok­tatni, ahogyan mindig kapható volt bo­lond estélyekre, tűzugrásra, arra, hogy e sorok írójának vállán ülve, nagy le­bernyeggel letakarva, mint háromméte­res óriás, mágikus igék mormolásával ejtse bámulatba a holdfényes Halász­bástya járókelőit — mindezt nem is diákkorban, hanem felnőttként! És fő­ként, ahogyan nyolcvanéves koráig megőrizte töretlen hitét a jó zenében. Barátai, hívei, tanítványai, az egész magyar zenekultúra nevében szeretet­tel köszöntjük Engel Iván zongoramű­vészt nyolcvanadik születésnapján. Ránki György Auj^rC J AJ '••u^.'ty^ji M-^c •/UeKcvHr ^ ' r ti JtnritOLM. ' ' -' +Jet~ . J JL . * ^ tu, -'-n.y t-JC. ' Lc » ,­-f í-t-vy. ^ (Té Ah (e (VtiW«r . U.. Stcf TLJ^ M ^LVvUiL J '-V'—J IUYI

Next