Muzsika, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám - SZÉKELY ANDRÁS: Régizene-tanulmányok Hollandiában

( Xccíícc ne-ta n ufam 11 HOLLANDIÁBAN Hollandia ma — Angliával együtt, már vagy harminc éve — a régizenélés fellegvára. A húszas-harmincas évek házimuzsikálásából kinőtt, s kitűnő elő­adóművészek és muzikológusok tevé­kenysége nyomán megerősödött eredeti hangszeres mozgalom itt mára a zenei élet szerves részévé integrálódott, és sokszínű, sok stílust felölelő, sokfajta helyszínen megszólaló, mindennapi ze­nei igényt meghatározó tényezővé vált. A mozgalom immár egy emberöltőnyi múltra tekinthet vissza, túl van gyer­mekbetegségein, túl első virágkorán, s most talán éppen a dekadencia első hul­lámánál tart, de az olykor megmutat­kozó negatív jelenségekkel szemben olyan kiváló személyiségek garantálják a hullámvölgy-szimptómák legyűrését, akik ma a nemzetközi (nem speciálisan régizenei) előadó- és muzikológusgárda élcsapatához tartoznak, s olyan produk­ciók fémjelzik az irányzat eredményeit, melyek a közönség és a kritika early­musicistának éppen nem nevezhető ré­tegeit is bámulattal és csodálattal töl­tik el. A nem kielégítően gazdag és gyors információáramlás következtében mind­ebből Budapesten még a régizene iránt speciálisan érdeklődő sem sokat tud­hat, de államunk és az alig dunántúl­nyi németalföldi ország közötti kedve­ző, s reméljük a jövőben csak még ked­vezőbbé váló szerződéses viszony alap­ján módomban állott két hétre Hollan­diába látogatni, s ösztöndíjjal tanulmá­nyozni a régizene játékának eredmé­nyeit. Az általános benyomásokat regiszt­ráló, szinte a végtelenségig nyújtható elragadtatott sorok, oldalak helyett megpróbálom a szinte lehetetlent­ egy­begyűjteni az út talán közérdeklődésre is számot tartó szakmai tapasztalatait. Hollandiában évtizedes a régizene­játék hagyománya. Kezdete részben az angol Dolmetsch-család próbálkozásaira, még a 20-as évekre nyúlik vissza, rész­ben ugyanannak a Joseph Mertin pro­fesszornak 50-es évekbeli nagyhírű bé­csi iskolájára, ahonnan a régizenélés legjobb osztrák művelői (Harnoncourt, Melkus) is indíttatást kaptak. Ez, a tra­díció első klasszicizmusa eredménye­ként, megteremtette már a maga nagyon jelentős elméleti és gyakorlati oktatási bázisait, melyekben nemcsak a kiemel­kedő mesterek köré összegyűlt, s sok­szor az intézet falai között csak egy esz­tendős „mesteriskolát" végző hallgatók nyernek jelentős impressziókat, hanem a növendékek szélesebb köre is sokfajta és sokágú teoretikus alapozásban és a gyakorlati muzsikálásra irányuló sok­oldalú kiképzésben részesül. Az ország tizenegy (!) konzervatóriu­mából (ez ott felsőfokú zenei tanintéze­tet jelent) és számos egyeteméből kettőt sikerült közelebbről is megismernem. A Hágai Királyi Konzervatórium szinte ott jártamkor költözött be új, rendkívül egyszerű, de — mint mond­ják — minden igényt kielégítő (szín­ház-, balett-, kis és nagy hangverseny­termet, gondosan hangszigetelt — ki­próbáltam, igaz! — tantermeket, két elektronikus zenei oktatóstúdiót, saját kottaüzletet, kantint stb. magában fog­laló) épületébe. Az intézmény kebelén belül külön régizenei tanszék működik Hans Linnartz vezetésével. Az általános elméleti és gyakorlati vizsgán alapuló felvétel után a tanszakon speciális kép-

Next