Muzsika, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám - LÁSZLÓ FERENC: A hatodik DocB
A hatodik Docu DOCUMENTA BARTÓKIANA Heft 6. Neue Folge Herausgegeben von László Somfai Akadémiai Kiadó, 1981 Másodízben jelent meg a német nyelvű Documenta Bartókiana Somfai László gondozásában, az ő szerkesztői elképzelését tükröző, új fejezeteléssel. Nagyobb tanulmányok és közlemények, Levelek, Műhely, Előadóművészet, XIj Bartókiána. A „nagyobb tanulmányok" ez alkalommal egy tanulmány, egy terjedelmét és értékét tekintve egyaránt nagy tanulmány: Lampert Vera forrásjegyzéke, amelyről már írtam e hasábokon. A mű kimagasló értékéről elmondottakat nem ismétlem meg, a német változat kiadásának idő- és célszerűségét is fölösleges hangsúlyoznom. A kottakép a magyar kötet kliséinek átvétele, azok apró hibáival egyetemben; a szövegrészt figyelmesebben szerkesztették és korrigálták. (Bár az Ujfalussy családnevet valaki következetesen „átjavította" Újfalussyra.) A fordítás egyetlen kirívó bizonytalanságát teszem szóvá. Nem tudni, a szerző ragaszkodik-e ahhoz, hogy a Bartók és Kodály kiötölte támlap szó lefordíthatatlan, vagy fordítói beszélték be ezt neki. Rég elfogadtuk a támpéldányú Belegexemplar egyezést: hát akkor miért fanyalognánk a támlap a Belegblatt-tól ? Az itt-ott fölbukkanó „das Támlap, die Támlapok"-nál mindenesetre százszor jobb német szó. Dezmény János — az Archívum külső munkatársa — szintúgy nagy közleménnyel jelentkezik: Bartók és a holland Kassar hangversenyügynökség levelezését dolgozta föl e kötet számára. Az előzményeket is áttekinti: Bartók valamennyi Hollandiában adott hangversenyének törzsadatait (1923-tól kezdődőleg). A száznégy, 1935 és 1939 között kelt levél fölajzó olvasmány. A szövegek tárgyszerű fogalmazása mögül egy zeneszerető és zeneértő üzletembernő rokonszenves arcképe sejlik elő, akinek bizony nem könnyű zseniális üzletfelét menedzselnie. Egy példa: Kossar asszony egy angol fölkérés közvetítőjeként 1936-ban zongoratriót akar Bartókból kimuzsikálni. Már megegyeztek a határidőben, sőt a tiszteletdíjban is, már hirdetik az új mű sorozatos előadásait, ám a szerző egy hangot sem hajlandó belőle leírni, amíg nem kap 200 font bankletétről bizonylatot. Márpedig nem kap, mert a megrendelőt viszont sérti ez a bizalmatlanság. Más. Bartók heves kirohanás formájában mondja meg a magáét dr. Rudolf Mengelbergnek, aki az 1. zongoraverseny amszterdami kudarca után nem óhajtotta a Másodikat bemutatni. Mengelberg diplomatikus közelítéseire Bartók hajthatatlan nemmel válaszol, amit a Concertgebow igazgatója a Bartók-barát Kassar iroda fölbujtásának tud be. S még egy utolsó példa: 1937-ben Bartók megneheztelt Bechsteinékra, mert fölszólították, hogy az ingyenes használatra neki kölcsönzött zongoráért fizessen havi 15 márka kedvezményes bért. Bartók értesíti Kossar asszonyt: többé nem játszik Bechstein-hangszeren, ezutáni koncertjeire szerezzen neki Pleyelt, rosszabb esetben Steinway-t. E kiragadott mozzanatok is bizonyítják: az egészet el kell olvasnia annak, akit érdekel a „Bartók mint üzletfél" téma. A közlemény első, tanulmány-része szervesebben kapcsolódhatna a második, dokumentum-részhez, amelynek sok vonatkozása megvilágítatlan marad. A takarékos fogalmazású lábjegyzetek a száznégy levél merőben más számozására utalnak, például a 25. jegyzet „1. a 33. levél"-je Bartók 7. levelére vonatkozik. A szerzői, a szerkesztői és a lektori éberség egybevágó kihagyása: két lábjegyzet is közli A. I. Wolff életének és pályájának törzsadatait, szerencsére egybevágólag. A Műhely rovatban Wilheim András a Ma 1917. február 1-i számának címlapján közölt Bartók-fakszimilét elemzi negyedszázaddal Szelényi István idevágó áttörése után. Kimutatja, hogy ez a részlet az időközben kiadott, op. 15-ös Öt dal elsőjének epilógusa, Bartók A fából faragott királyfiba is beépítette. (Számjegynyi korrektúra: a 187-es próbaszám előtti ütemtől kezdődőleg.) Ami a dalban pillanatnyi válság kifejezése, a táncjáték partitúrájában a válság meghaladását kinyilvánító önidézet — állapítja meg a szerző. Következő írása-