Muzsika, 1984 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám - WILHEIM ANDRÁS: Korunk zenéje, 1983. 2.

KRÓNIKA 1983. október 6. Eötvös Péter másodízben a vezetése alatt álló párizsi Ensemble Intercontemporain élén lépett a Zeneakadémia pódiumára. Műsorán Pierre Boulez Le Marteau sans maître című kompozíciója hangzott el — a pár hónappal ezelőtti gyászos emlékű budapesti bemutató után végre valóban méltó előadásban. Keletkezése után csaknem harminc évvel ez a darab valóban az Új Zene klasszikusa lett; nem csupán zenetörténeti jelentősége révén, hanem elsősorban — mint erről a mostani előadás is meggyőzhetett minden kételkedőt — zenei kvalitásainak köszönhetően. Mára az újdonság varázsa lefoszlott már róla, előadásának nincs „stratégiai" fontossága, de a mű belső értékeivel magával tudja ragadni hallgatóját. A mostani koncertelőadás tette világossá számomra azt is, hogy mennyire élő ez a mű, mennyire hangversenyelőadásra termett — s hogy milyen virtuóz hangszerelő is Boulez. Sokszor ugyanis azt hihetnők a kotta tanulmányozásakor, hogy a hangzás tökéletes egyensúlya csak hangfelvételeken megvalósítható — nos, Eötvös dirigálása bebizonyította, hogy ezek nagyon is természetes hangzásviszonyok, s hogy a darab csakis akkor érvényesülhet, ha a hangzás valóban ki van dolgozva, ha az előadók pontosan hallják, figyelik egymást, ha tudják, milyen összefüggésrendszerben, s mi a szerepük. Igaz, ehhez olyan előadók kellenek, mint az Ensemble Intercontemporain tagjai — a hihetetlen követelményeket támasztó darab a koncertelőadásokon egyáltalán elképzelhető optimális színvonalon szólalt meg (külön kiemelném a gitáros játékát: azt hiszem, ő valóban tökéleteset produkált). EÖTVÖS PÉTER saját kompozícióját is vezényelte a hangversenyen. Az Intervalles­intérieurs hangszalagra és hangszeres együttesre készült. A cím magyarul kicsit nehezen értelmezhető: Hangköz-enteriőrök, azaz olyan állapotok és folyamatok, amelyek egy-egy hangköz megszólalásakor jönnek létre s itt egy speciális eljárás segítségével hallhatóakká, zenei folyamattá válnak. A mű eredeti, elsődleges rétege a hangszalag (egyik változata 1976-ban, Katalógus az elektrokrónikához címmel Budapesten is elhangzott); utóbb készült az öt hangszeres szólam, értelmezőjeként, kiegészítőjeként is a szalagra vett anyagnak, s ugyanakkor tökéletes hangzásbeli egységet is hoznak létre vele. A Korunk Zenéje legkiemelkedőbb eseménye volt Eötvös e darabjának előadása, a hangszeres produkció felülmúlhatatlan, az elektroakusztikai megoldás pedig — az OMEGA Stúdiónak köszönhetően a magyar szervezésű elektronikus zenei rendezvényen még sohasem hallott, valóban professzionista tökéllyel működött. E darab előadásakor minden tekintetben a minőség volt jelen a koncertteremben. Este tíz órakor Eötvös Péternek még egy kompozícióját hallhatta a még e kései órában is szép számú közönség. A szél szekvenciái ugyan több ízben is elhangzott már Budapesten, nagyobb nyilvánosság elé azonban most került először. A kompozíció Matuz István számára készült, akinek a világon egyedülálló technikája nélkül a fuvolaszólam lejátszhatatlan. Matuz szinte végtelen számú Wilheim András: KORUNK ZENÉJE, 1983 (2.)

Next