Muzsika, 1984 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1984-09-01 / 9. szám - STRÉM KÁLMÁN: Hangverseny szünetében
Strém Kálmán: Hangverseny szünetében A színhely Székesfehérvár. Méltatást a fénylő májusi napok hangversenyei érdemelnének, egyszer azonban talán a hangverseny-szünetek beszélgetései is ihlethetik a beszámolót. A koncertek szereplői zeneiskolás gyerekekből alakult kamaraegyüttesek, a közönség nagy része zenetanár. Ha visszagondolok az állami zeneiskolák három év előtti fehérvári kamarazenei találkozójára, mindig ugyanaz a kép jelenik meg előttem: három pöttömnyi gyerek a pódiumon, fénylő szemmel, elmerülten játszanak — kifogástalanul és könnyedén. Akkor éppen aggodalmaskodtak bizonyos hivatalos személyiségek, hogy a zenetanulás túlterheli a gyerekeket. Szerencsére leleményes zenetanár is akadt, aki szavakba foglalt érvek helyett a boldogan muzsikáló gyerekeket vitte el az aggodalmaskodókhoz egy pedagógusnapra, lássák: a zene, ha igazán muzsikálnak, nem túlterheli, hanem felüdíti a játékost. Különösen nagy hatása lehet a közös muzsikálásnak — a kamarazene ösztönzőfejlesztő hatása kivételes. Erről beszélgettünk a zsűri tagjaival és tanárokkal. Dr. Patakyné Dombegyházi Mária az OPI munkatársa, a zsűri titkára a korábbi fehérvári találkozók szervezésében is tevékeny szerepet vállalt: — Idén rendeztük meg harmadszor a székesfehérvári Alba Regia Napok keretében az Országos Kamarazenei Találkozót. Egy évvel korábban tájékoztattuk az ország valamennyi zeneiskoláját, hogy elég idő legyen a felkészülésre, és elkerüljük a kampányszerűséget. Valamennyi zeneiskolai rendezvényt, versenyt még felsorolni is sok lenne, ennek ellenére a múlt év „kamarazene-lázban" telt el, mintegy tízezer tanuló készült — mégpedig örömmel — a zeneiskolai, majd a megyei kamarazenei fesztiválokra. Nem véletlenül használom a fesztivál szót: a korábbi szervezési hibákból okulva most megyei fesztiválok, kamarazenei koncertek szolgáltak belépőjegyül az országos találkozóra, megyei zsűri választotta ki a legjobb együtteseket. (Hogy a válogatás minden esetben szerencsés volt-e, annak megítélésére nem vállalkozhatom.) Úgy érzem, hogy a kamarazene-oktatás kezd igénnyé, szükségletté válni, és ez nemcsak az új tantervnek és az óratervben rögzített kötelező foglalkozásoknak köszönhető, hiszen ettől sem kamarazene tanár, sem tanterem, sem zeneiskolások számára írt jó kamaramű nem lett több. Talán a tanárok, tanulók és iskolavezetés zenei igényessége fejlődik. Ezért volt rangja a megyei fesztiválokon való szereplésnek is, amelyet sok helyen nagy számú közönség kísért figyelemmel. Weninger Richárd a Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tanárképző Tagozatának igazgatója, az országos találkozó zsűrijének elnöke: — A Székesfehérváron szereplő csoportok méltó módon képviselték zeneiskoláikat, sokat fejlődtek az elmúlt években, most általában jobb az intonáció, az együttjátszás, biztosabb a technikai felkészültség, pontosabb a ritmika. Teljesen elégedett természetesen nem vagyok. Örömmel venném, ha kifejezőbb, intenzívebb lenne a játék, jobb lenne a zenei karakterek megjelenítése. Egy országos találkozón elvárhatjuk, hogy az előadóknak legyen zenei mondanivalójuk, hogy fontosnak érezzék, amit a hallgatókkal közölni akarnak. Szeretném, ha a hibátlan technikai megoldás mellett a játék örömét is érezhetném. Persze ez nemcsak ezen a találkozón hiányzik. Egy Haydn szonáta-versenyen az jutott eszembe, hogy „mosoly-csekket" adok annak, aki egy igazán jóízű Haydn tréfa eljátszásakor elmosolyodik. Negyvennyolc tételt hallgattunk végig, de a csekket nem tudtam kiadni. Sok tanár még ma is azt hiszi, hogy a komolyzenét csak halálosan komolyan, sőt komoran kell játszani, még akkor is, ha az a legvidámabb dolgokról szól. Szeretném, ha az iskolák nem kampánynak tekintenék a kamarazenei felkészülést. A kamarazenének mind a muzsikusképzésben, mind pedig a zeneiskolák közönségnevelő munkájában méltóbb szerephez kell jutnia. Ehhez szükség lenne kamarazenével hivatásként foglalkozó tanárokra. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert ma a kamarazene-tanítás többnyire olyan a zeneiskolákban, mint a „kötelező irodalom"; csinálják, mert ezt is kell. Szerencsésebb esetben a kamaratanítás hobbi a zenetanár számára, ez meg is látszik bizonyos iskolák kiváló produkcióin. Rendezünk találkozókat, versenyeket, fesztiválokat, a kamarazene választható kötelező tárgy a zeneiskolákban, ugyanakkor az egyetlen tantárgy, amire nem képezünk szaktanárokat. Pedig szükség lenne olyan kamarazene szaktanárra, aki jártas módszertanban, anyagismeretben, már főiskolai évei alatt tanítási gyakorlatot szerzett a kamarazenében. A következő találkozón több igazi kamarazene csoportot szeretnék látni, nem pedig azonos hangszeren játszó duókat, triókat, kvartetteket. (Persze ezeket sem akarjuk kitiltani, de jó lenne megtartani a helyes arányt.) Az igazi kamarazene-együttes különféle egymást kiegészítő hangszereken játszik. Kovács Imre a Zeneművészeti Főiskola tanára a zsűrinek az a tagja, aki legrégebben vesz részt országos kamarazenei találkozókon. — Valóban én vagyok a „legöregebb" zsűritag, hiszen a